Patakfalvy Miklós: tehetségek vannak, a lehetőségek szerények

Shares

A hazai taekwondósoknak csak jövőre lesz igazán esélyük az olimpiai kvalifikációra, de az idei év is fontos, hogy versenyzőinket a nemzetközi élbolyban tartsuk. Patakfalvy Miklóssal, a Magyar Taekwondo Szövetség elnökével és szövetségi kapitánnyal beszélgettünk Tokióról, a sportág hazai helyzetéről és a tehetségeinkről.

Patakfalvy Miklós. Fotó: jochapress.hu

Hogyan áll most a magyar taekwondo az olimpiai kvalifikáció szempontjából?

Nehéz a helyzetünk, már csak abból a szempontból is, hogy a nyolc-nyolc súlycsoport helyett az olimpián csak négy-négy van, és hiába a nemzetközi szövetség minden erőfeszítése, eddig nem sikerült ezt a számot feljebb tornászni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál. Ennek az is lehet az oka, hogy nagy a tülekedés az olimpiai programba való bekerülésért.

Milyen lehetőségeink vannak a tokiói kijutásra?

Alapvetően három út létezik. Az első az idén december 31-én lezáruló olimpiai világranglista-helyezés alapján történő részvétel, ami azért is zsúfolt, mert az olimpiai súlycsoportokban rendszeresen versenyeznek olyanok is, akik eredetileg más kategóriába tartoznak. A nemzeti szövetségnek minden év elején meg kell határoznia, a versenyzője melyik kategóriában szándékozik pontokat gyűjteni. Az első öt helyezett kvalifikál a nyári játékokra, a jobb helyezések eléréséhez pedig a pontszerző versenyeken kell minél jobban szerepelni. A második lehetőség a hároméves Grand Slam-versenyszéria, amelyben idén kezdődött a harmadik év, és a súlycsoportgyőztesek direkt kvótát szereznek. Nekünk viszont a harmadik lehetőségre van a legnagyobb esélyünk.

Ami mi lenne?

Jövőre kontinensenként kvalifikációs versenyeket rendeznek, a mi célunk az ezeken való eredményes szereplés lehet, ugyanis súlycsoportonként az első kettő kijut Tokióba. Ezen kívül a rendező ország kap két-két női és férfi kvótát, illetve van még négy szabad kártya is, de azt azoknak az országoknak tartogatják, amelyeknek alig van részvevője az olimpián, és maguktól nem tudnának kijutni. Ennek megszerzése már inkább sportpolitika, de a hatása mindenképpen pozitív, mert egy-egy sportág így valóban lendületet kap az adott országban. Fontos viszont, hogy egy ország, egy súlycsoportban csak egy versenyzőt indíthat, ami igazságossá teszi a rendszert.

Milyen helyzetben van ma a sportág Magyarországon?

A nemzetközi szervezetnek kétszáztíz tagországa van, ennyi küzd az olimpiai kijutásért, amiből ötvenet ad csak Európa. Hazánkéban mintegy kétezer, kétezer-ötszáz sportoló van, aki a taekwondót űzi, így nem olyan nagy a merítési kör. Vannak tehetségeink, de szerények a lehetőségeink, harmincmilliós éves állami támogatásból kell fedeznünk mindent, amiből huszonhárom kifejezetten szakmai jellegű. Ez elsősorban arra a hat-nyolc hazai versenyzőre vonatkozik, akik a nemzetközi élvonalban versenyeznek.

Ezek felnőtt versenyzőket jelentenek?

Nem kizárólag, ez a szám két-három felnőtt, ugyanennyi junior, és egy-két kadet versenyzőt jelent. Ez a szám kevés, ugyanakkor minden olimpia előtt volt olyan versenyzőnk, akinek az utolsó pillanatig jó esélyei voltak a kijutásra, gondolok itt például Salim Gergelyre, Tóth Balázsra, Gonda Ivettre és Kocsis Edinára.

Ha már a neveknél tartunk, most ki az esélyesek?

A nők közül a húszéves Füredi Rebeka és legkisebb lányom, a tizennyolc éves Patakfalvy Luca, a férfiaknál pedig van egy tizenhét éves, tehetséges ifista, Józsa Levente, aki jövőre már a felnőtt mezőnyben szerepel, de úgy tervezzük, hogy el fogjuk indítani a kvalifikációs versenyen, hogy tapasztalatot szerezzen és szokja a légkört. Számításba jöhet még Egyházas András vagy a tavalyi junior vébén ötödik helyezett Berei Béla, aki idén lépett a felnőttek közé.

A fiatalabb korosztályokban kik azok a versenyzők, akiket említett?

A már szóba került Józsa Levente után elsőként a 2017-ben kadet Európa-bajnokságot nyert Molnár Viktor Bendegúzt emelném ki, aki jelenleg első évét tölti az ifik között, valamint ugyanebben a korosztályban Tóth Dáriust. A kadetek között ott van az Eb-bronzérmes Halász Dóra és Csáki Hanna, valamint Tóth Kleopátra is nagyon szépen jön fel. A két évvel ezelőtti junior Eb-bronzérmes Kopcsik Laura pedig szintén most lépett a felnőttek közé, meglátjuk, ott hogyan állja meg a helyét.

Ha az olimpiai kvalifikáció nekünk érdemben csak 2020-ban indul, akkor hogyan alakul a 2019-es év?

A világranglista-pontok nekünk is fontosak, hogy versenyzőink bekerüljenek abba a körbe, ahonnan meghívják a sportolókat a legerősebb pontszerző versenyek regisztrációjára. Ez a ranglista első hetven helyezettjét jelenti. Illetve az első harmincegyet magára a versenyre is, de itt vannak kikötések, egy ország legfeljebb két versenyzőt indíthat.

Ennek mekkora a jelentősége?

Nagy lehet, ugyanis több olyan nemzet van – törökök, oroszok, koreaiak, kínaiak –, akiknek négy-öt versenyzőjük is van az első hetvenben. Visszatérve az idei évre, három Grand Prix-verseny lesz, Rómában, Szófiában és a japán Csibában, ahol a mieink olyan ellenfelekkel mérhetik össze az erejüket, akiktől tanulni lehet, és akik ellen mi is leszűrhetjük, hol is tartunk, miben vagyunk lemaradva. Pontszerző verseny persze rengeteg van, főleg Európában, de szerintünk havonta egy, legfeljebb kettő versenyen egészséges csak indulni, többön nem. Egyrészt a küzdősportokban mindig benne vannak a kisebb sérülések, másrészt az általában egy nap alatt lepörgetett versenyek fizikailag és mentálisan is nagyon sokat vesznek ki a sportolókból.

Ön hogyan tudja szétválasztani a taekwondón belül a versenysportot a harcművészettől?

Vannak edzők, akik egyik, és vannak, akik a másik részét tartják fontosabbnak. A kettő valóban elválik egymástól, ugyanakkor összeegyeztethető, viszont ha egy edző igazán eredményes szeretne lenni, akkor az egyik területre kell koncentrálnia. Az előbb említett kettőezer-ötszáz sportolóból mintegy háromszázat érint a versenysport. Egy harcművészeti ág fennmaradásához ma már szükség van arra, hogy felépítse magát küzdősportként is. A Nemzetközi Taekwondo Szövetség alapító elnöke, a dél-koreai Kim Un-yong is azt mondta annak idején, hogy egy misztikus keleti harcművészetből szeretne modern küzdősportot építeni. A kettő azonban összefügg és összekapcsolódik, már csak olyan módon is, hogy a hagyományos értékeket átmentse a versenysportba.

(MET / Vincze Szabolcs)