Pavuk Tira felsegítette Tóth Lili Annát

Shares

Pavuk_TiraA grossetói U20-as atlétikai Európa-bajnokságon a 3000 méteres akadályfutás döntőjéban Tóth Lili Anna az első helyen esett hatalmasat, honfitársa Pavuk Tira pedig nem foglalkozva a versennyel megállt, és igyekezett segíteni. 

A versennyel hosszú másodpercekig nem foglalkozó Pavuk viszont továbbment, a közönség pedig biztatta, minden körben vastapsot kapott a lelátóról, talán ennek is köszönhetően tudott a végén előzni, tizenkettedikként ért be.

„Bevallom, én nem láttam Lili esését – kezdte értékelését Pavuk Tira. – Természetesen próbáltam biztatni, hogy jöjjön tovább, de nagyon nagyot esett, nem tudta folytatni. Mikor kérdeztem, hogy van, azt mondta, szédül, látszott, hogy sokkos állapotban van. Szerencsére hívtak a kórházból az előbb, így tudom, hogy nem tört el semmije. Fantasztikus érzés volt amit a közönségtől kaptam, először azt hittem, más versenyszám miatt tapsolnak. A célom az volt, hogy döntőbe kerüljek, ez egyéni csúccsal sikerült, így elégedett vagyok.”

Hirdetés

Tóth Lili Anna állapotáról Lengyák György szakmai csapatvezető is további információkat közölt.

„Az esés következtében beütötte a fejét, csípőjét, így kórházba szállították. Szerencsére törést nem állapítottak meg, viszont a lehetséges agyrázkódás miatt bent tartották. Ha minden rendben van, akkor a hajnali órákban kiengedik. Szeretném megemlíteni, hogy mennyire büszke vagyok Tirára, a szállásra visszaérve az étteremben is óriási ováció fogadta, nem véletlenül.”

👏Absolutely incredible scenes. Unbelievable sportsmanship👏 Hungary’s Tira Pavuk checks on fallen teammate in 3,000m steeplechase final

European Athletics (@europeanathletics) által megosztott bejegyzés,

Tovább javította legjobbját 400 gáton a 17 éves Mátó Sára. A grossetói elődöntőben elért 58,50 mp  ideje a biztos döntőbe jutás mellett új országos ifjúsági/U18 csúcsot  is jelentett (régi 58,70 Palanek Éva 1980).

Hirdetés

A befejező napon három atlétánk áll rajthoz versenyszáma döntőjében: Mátó Sára 400 gáton, Farkas Petra és Lesti Diána távolugrásban.

Forrás: atletika.hu/utanpotlassport.hu