Péni István ismét az alapban remekelt

Shares
Péni István, Vas Péter és Sidi Péter

Péni István, Vas Péter és Sidi Péter

Péni István a csütörtöki junior versenyhez hasonlóan vasárnap a felnőttek között is nemzetközi szintű alaperedmény után lett a döntőben második a Százhalombattán rendezett légfegyveres országos bajnokságon.

Az UTE 20 éves klasszisa a 60 lövéses versenyben 628,3 körrel óriási fölénnyel lett első, a világkupa-győztes, olimpiai ötödik Sidi Pétert kereken négy körrel megelőzve, a döntőben azonban az alapban harmadik, szintén junior korú Vas Péter volt a legjobb. Az ezüstérmes Péni mögött Sidi szerezte meg a bronzot.

A női puskások visszafogott eredményeket lőttek az alapversenyben, Biatovszki Mirának 412,8 kör is elég volt az első helyhez. A döntőt aztán Szijj Katinka nyerte meg Gáspár Lalita és riói olimpikon Miskolczi Julianna előtt.

Hirdetés

Az ob a harmadik, egyben utolsó válogató volt a maribori, márciusi Európa-bajnokságra. A válogatási elvek szerint a három válogatóból mindenkinek a két-két legjobb alaperedményét veszik figyelembe, és az ez alapján kialakult sorrend dönt az utazók kilétéről.

Győrik Csaba szövetségi kapitány a jövő héten tesz javaslatot az Eb-csapatra, melyről szerdán tárgyal majd a magyar szövetség elnöksége.

Férfi puska:

Hirdetés

1. Vas Péter (FSLK) 247,9 kör
2. Péni István (UTE) 247,2
3. Sidi Péter (KOSE) 224,4
Csapat:
1. UTE (Péni, Boda Bence, Bukovszky Péter) 1854,5 kör

Női puska:

1. Szijj Katinka (UTE) 246,6 kör
2. Gáspár Lalita (Vasas) 245,2
3. Miskolczi Julianna (KVSE) 225,6
Csapat:
1. UTE „A” (Biatovszki Mira, Szijj, Toma Dorina) 1230,2 kör