Péni István nagyszerű eredményekkel győzött

Shares

A néhány hete világkupadöntőt nyert Péni István formája továbbra is fantasztikus, melyet ezúttal a Nyíregyházán zajló légfegyveres Hungarian Openen bizonyított, ahol az alapversenyben és a fináléban is nagyszerű eredménnyel végzett az élen.

Péni István vezeti a világranglistát

Az UTE 20 éves puskása a 60 lövéses alapban az elsőtől az utolsó kísérletéig pontosan lőtt, s végül egészen kimagasló, 631 körös eredménnyel zárt, amit meg sem tudtak közelíteni riválisai. Mögötte Somogyi Péter lett a második, aki szintén nagyon jó sorozatot produkált, 628,4 kört el, a harmadik finn Juho Kurki ugyanakkor már 623 kör alatt maradt.

A nyíregyházi Continental Arénában zajló verseny fináléjában Péni ott folytatta, ahol az alapban abbahagyta, s 251,6 körrel szerezte meg az aranyérmet, 2,6 kört verve az ezüstérmes Kurkira. Somogyi a döntőben már pontatlanabb volt, a bronzot pedig Kapás István szerezte meg.

A magyar válogatott legjobbjai közül a pisztolyos Tátrai Miklós az alapban kiválóan versenyzett, nemzetközi szinten is erősnek mondható, 582 körrel lett első, nagy fölénnyel verve az egész mezőnyt. A riói olimpikon magyar ugyanakkor a döntőre már nem tudta átmenteni „alapos” formáját, így végül csak hetedik lett.

Női puskában a Riót szintén megjárt Miskolczi Julianna győzött. A komáromiak 2014-es egyéni Európa-bajnoka az alapversenyben halványabb formát mutatott, 410 kör alatti teljesítménnyel az ötödik helyen került döntőbe, ahol viszont 248,3 körrel megszerezte az első helyet.

Női pisztolyban a viadal legnagyobb külföldi klasszisa, a világ- és Európa-bajnok szerb Zorana Arunovic volt a legjobb. Az alapot 387 körrel, kilenc körös előnnyel nyerte meg, majd a fináléban 5,5 kört vert a másodikra. A szám legjobb magyarja a 2010-es Eb-ezüstérmes Csonka Zsófia volt, aki 378 körös alapverseny után a fináléban 212,3 körrel a harmadik pozícióban zárt.

Férfi légpuska:
1. Péni István 251,6 kör
2. Juho Kurki 249
3. Kapás István 227,2

Férfi légpisztoly:
1. Kai Johansson (finn) 236,4 kör
2. Szűcs Gergely 229,2
3. Joonas Kallio (finn) 211

Férfi futócél 30+30:
1. Boros László
2. Tasi Tamás
3. Sike József

Női légpuska:
1. Miskolczi Julianna 248,3 kör
2. Emmi Hyrkas (finn) 245,1
3. Jana Hyblerova (szlovák) 224,1

Női légpisztoly:
1. Zorana Arunovic (szerb) 242,1 kör
2. Halina Avramenko (ukrán) 236,6
3. Csonka Zsófia 212,3

(MTI)