Per után derült ki: Vetési Iván ötmillió, Baráth Etele zéró!

Shares

Szövetségi elnökök és sajtósok is kaptak állami jutalmat a 2012-es londoni olimpia után. Az ötkarikás játékokon a nyolc arany-mellett négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek sportolóink, a kormány mindezt 2,18 milliárd forinttal jutalmazta.

A kézisek elnöke, Vetési Iván ötmilliót kapott, ő a sajtófőnökéhez irányított minket, akit azonban lapzártánkig nem értünk el. Érdekesség, hogy a legsikeresebb sportág, a Londonban három arany-, két ezüst-, egy bronzérmet szerző kajak-kenusok elnökének üres maradt a zsebe.

Baráth Etele2012

– Meglepődve hallom, hogy más sportágakban az elnökök is részesültek a jutalomból – mondta Baráth Etele. – Sem a londoni olimpia után, sem a korábbi ötkarikás játékokat követően nem kaptam egyetlen forint állami jutalmat.

Hirdetés

Több mint egyéves procedúra után végre-valahára nyilvános, mennyit fizetett az állam a 2012-es olimpia után. Böngészhető a lista, így bárki megítélheti, jogosak és arányosak-e kifizetések.

Az olimpiai jutalmak elszámolásáról kormányrendelet rendelkezik (azaz csak rendelkezett, mert a jogszabály már 2013. július 30. óta hatálytalan), aminek a mellékletében lévő táblázat mutatja meg, hogy az olimpikonoknak (pontosabban az első 8 helyezettnek) mennyi jutalompénz jár. Az aranyérem például 35 000 000 Ft-ot ér egyéniben, de még a bronzért is jár 20 000 000 Ft. A jogszabály szerint az edzők és a sportszakemberek részére kifizethető állami olimpiai jutalom keretösszege a versenyzőt megillető összeg 60%-a, öttusa sportágban 70%-a.

A szabály alapján a pénzt a sportért felelős miniszter utalványozása alapján a kincstár folyósítja egy összegben a MOB számára, a MOB pedig a kifizetést követő 30 napon belül részletesen elszámol. Az Átlátszó.hu erre a végleges elszámolásra volt kíváncsi, az EMMI viszont nem volt hajlandó kiadni, úgyhogy kénytelenek voltak perre menni

Hirdetés