Pontosztozkodás a Kőér utcában

Shares

Katonas GergoA címvédő Eger hazai környezetben 16-7-re kiütötte a Pécs együttesét a férfi vízilabda ob szombati játéknapján, míg a Honvéd és a Ferencváros 10-10-es döntetlent játszott egymás ellen a Kőér utcában.

Rangadónak megfelelő kemény összecsapást hozott a Honvéd-FTC bajnoki mérkőzés. A vezetést a hazaiak szerezték meg, a Fraditól Katonás egyenlített. A folytatásban kétszer is betalált a Honvéd. A mieinktől előbb Marnizt büntetőből, majd később emberelőnyből szerzett gólt, a játékrész végére 4-3 volt a Honvédnak.

A második negyed Honvéd góllal kezdődött, két találattal vezettek a kispestiek, Swift faragott a hátrányból, de egy újabb hazai találattal ismét kialakult a kétgólos különbség. Ezután megrázta magát a Fradi, feljavult a védekezés, és elől is jöttek a gólok. Katonás, majd Jansik vette be a Honvéd kaput, amivel egyenlített a Fradi. Ötven másodperccel a vége előtt
Swift a vezetést is megszerezte, először került előnybe Varga Zsolt együttese, a félidőre 7-6-ra a Fradi vezetett.

Hirdetés

Jansik góljával indult a harmadik negyed, két góllal lépett el a Ferencváros, de rövid időn belül válaszolt a Honvéd. Ezután hosszú gólcsend és öldöklő küzdelem zajlott a medencében. Kissé elszabadultak az indulatok, pattanásik feszült hangulat. Katonás végleg kiszállt a vízből. A harmadik játékrész végén egy góllal, 8-7-re a Fradi vezetett.

A záró negyed elején Nyéki büntetőjével ismét kétgólos vezetést szerzett a Fradi, amire a Honvéd szintén büntetővel válaszolt. Négy perccel a vége előtt Marnizt lőtt és a góljával 10-8 lett a zöld-fehéreknek. Innentől viszont nem talált be a Ferencváros. Három perccel a vége előtt Vad Lajos piros lapot kapott, de az edző kiállítása nem zavarta meg a hazaiakat, két gólt szereztek a hátralévő időben és végül 10-10-es döntetlenre mentették a rangadót.

Vad Lajos, a Honvéd vezetőedzője: „Gratulálok a csapatomnak.”

Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője: „A körülmények meghatározták a mérkőzést, gyakorlatilag minden játékos, edző dühös. Ettől függetlenül nagyon örülök az innen elrabolt pontnak. A végén közel volt a győzelem, de a Honvéd két helyzetfelismerése gólt eredményezett számukra. Összeségében egy öröm lehet nekünk a pont, gratulálok a fiúknak.”

E.ON férfi ob I., 13. forduló:

RacioNet-Honvéd – FTC 10-10 (4-3, 2-4, 1-1, 3-2)
Gól: Szőke 2, Kiss G. 2, Fülöp 2, Simon R. 2, Shimizu 1, Stojcic 1, ill. Marnitz 3, Jansik Sz. 2, Katonás 2, Swift 2, Nyéki 1.

További eredmények:
ZF-Eger – PVSK-Mecsek-Fűszért 16-7 (3-0, 6-3, 3-1, 4-3)
UVSE-Hunguest Hotels – Valdor-Szentes 6-10 (2-3, 2-3, 2-2, 0-2)
VasasPlaket-Kaposvári VK 10-8 (3-4, 4-1, 3-1, 0-2)
Tiszavirág-Szeged-Diapolo – KSI SE 14-8 (2-2, 4-2, 5-1, 3-3)
Debreceni VSE – BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 7-8 (1-2, 2-3, 2-1, 2-2)
Szolnoki Dózsa-Közgép – A HÍD-OSC-Újbuda 11-7 (3-2, 3-4, 2-0, 4-2)

A tabella:
1. Szolnoki Dózsa-Közgép       13 13   –   –  187- 80  39 pont
2. ZF-Eger                     13 11   1   1  160- 72  34
3. A Híd-OSC-Újbuda            13 11   –   2  170-112  33
4. RacioNet-Honvéd             13  9   1   3  126-105  28
5. FTC                         13  9   1   3  116-128  28
6. Tiszavirág-Szeged-Diapolo   13  6   –   7  136-144  18
7. Kaposvári VK                13  5   –   8  101-108  15
8. BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 13  5   –   8   96-109  15
9. VasasPlaket                 13  5   –   8  118-134  15
10. Debreceni VSE               13  4   –   9   91-136  12
11. PVSK-Mecsek-Fűszért         13  3   1   9  109-145  10
12. UVSE-Hunguest Hotels        13  3   1   9  103-143  10
13. KSI SE                      13  2   1  10  114-154   7
14. Valdor-Szentes              13  2   –  11  114-171   6

Fradi.hu/MTI