Portisch Lajos: kész szerencse, hogy nem lettem kapitány!
Az olasz–amerikai Fabiano Caruana győzelmével véget ért a világbajnokjelöltek nyolcfős tornája – magyar sakkozó a közelébe sem került annak, hogy meghívást nyerjen a versenyre. Egy nappal később az Európa-bajnokságon legjobb magyarként Erdős Viktor a 43. lett. A vasárnaptól hivatalos friss világranglistán Rapport Richárd a legmagasabban jegyzett magyar, de ő is csupán a 30.
Megállíthatatlannak tetszik a magyar sakkozás lecsúszása. Portisch Lajos nagymestertől (fotó: JochaPress.hu), a Nemzet sportolójától kértünk választ az okokra.
– Caruana három éven át Budapesten élt, amikor a nálunk letelepedett Alekszandr Csernyin volt az edzője. Ismeri személyesen Magnus Carlsen kihívóját?
– Nagyon fiatal volt még, amikor itt élt, nem találkoztam vele. Csernyinről pedig egy szót sem szeretnék szólni. Annak viszont örülök, hogy nem egy unalmas orosz nagymester győzött, végre láthatunk majd egy izgalmas világbajnoki döntőt.
– De hol vannak a magyar sakkozók?
– Mindig azt a kifogást hallom, hogy nagyon besűrűsödött a nemzetközi mezőny. Erre az a válaszom: teljesen mindegy, hányan tolonganak, ha én vagyok a legjobb. Sajnos eluralkodott a középszer. Épp az imént olvastam a tekintélyes New In Chess magazinban, hogy a közelgő, rangos németországi versenyre egy magyart sem hívtak meg. Ez az én időmben elképzelhetetlen lett volna. Ha valamiért én nem mehettem, ott volt Ribli Zoltán és Sax Gyula.
– A folyamatosság, a generációváltás, még ha nem is az önök szintjén, de az ezredforduló után biztosítottnak látszott. Lékó Péter 2004-ben vb-döntőt játszott, majd nemcsak ő, de még Polgár Judit is ott lehetett a világbajnokjelöltek tornáján, aztán felbukkant Rapport Richárd. A 2014-es sakkolimpián szerzett ezüstérem óta azonban megállíthatatlan tűnik a visszaesésünk. Lát reményt a visszakapaszkodásra?
– Az ön által vázolt helyzet azért is szomorú, mert a kormány komoly erőfeszítéseket tesz mind erkölcsileg, mind anyagilag a magyar sport felvirágoztatására, ami alól a sakkozás sem kivétel. Vannak tehetségeink, de az összefogás, az állhatatosság hiányzik. Tavaly például a sakkszövetséggel kötött szerződés alapján kilenc alkalommal kétnapos mesterkurzust tartottam. Én úgy készültem, hogy elsősorban a válogatott nagymestereknek tartok előadást. Mit gondol, hányszor jöttek el? A válogatott csapat játékosai mindössze egyetlen egyszer… A fiatalok szerencsére nagyon lelkesek, ha valakit, Kántor Gergelyt ki kell emelnem. Inkább a szövetségi kapitánynak kellene koordinálni ezt a munkát, nem a főtitkárnak.
– Ma is fájlalja, hogy Balogh Csabára esett a szövetség választása önnel szemben?
– Utólag azt mondom, kész szerencse, hogy nem lettem kapitány, mert egy elhúzódó térdprobléma miatt nem utazhattam volna a csapattal az Európa-bajnokságra. Azzal viszont már nem tudok egyetérteni, hogy az ott elért ötödik helyet sikerként állítják be.
Balogh Csaba és Lékó Péter (fotó: JochaPress.hu)
– Reálisan nézve nemzetközi szintű eredményeket Lékótól és Rapporttól remélhetnénk. Ám előbbi, noha még csak 38 éves, alig versenyez, utóbbi pedig inkább megmaradt üde színfoltnak a sakkozás élvonalában. Változhat még ez a helyzet?
– Botvinnik azt mondta: egy sakkozó negyvenévesen ér fel a csúcsra. Én is így éreztem, ötvenévesen még világbajnokjelölt voltam. Ugyan felgyorsult a világ, de 38 évesen nem kellene háttérbe vonulni. Ám Lékót nem ismerem közelebbről, húsz év alatt két mondatnál többet nem beszéltem vele. Rapport roppant tehetséges, az extravagáns játékával látványos sikereket ér el, de mára már kiismerték. A sakkozásnak megvannak a törvényei, nem lehet rögtön az első lépéstől kezdve meghökkentésre játszani! Ki kell várni, amíg kialakul egy állás, akkor kell eredeti ötletekkel előállni. A futballban sem rohan fel a kapus már az első percben az ellenfél kapuja elé, hogy gólt szerezzen. Amit Rapport csinál, azt kávéházi sakknak nevezik, ezt nem lehet világszínvonalon művelni.
– Érez személyes felelősséget abban, hogy visszaesett a magyar sakkozás?
– Jó kérdés. Nem érzem, hogy személy szerint bármit másképp kellett volna tennem. Talán lehettem volna rámenősebb, hogy előtérbe kerüljek. Aztán amikor rászántam magam, hogy szerepet vállalok, akkor sértéssel végződött az ügy. Ez is azt mutatja, hogy nem nekem való a tolakodás. Az azért bánt, hogy nem tudom átadni a tudásomat, pedig talán hasznát lehetne venni. Tavaly jelent meg például angol kiadásban a „Titkaim a spanyol megnyitásban” című könyvem. Talán szerencsésebb lett volna, ha a magyar sakkozás rendelkezésére bocsáthattam volna. A mai fiatalok túlzottan hisznek a számítógépes felkészülésben. Az alapos munka persze nagyon fontos, annak idején én is többkilónyi jegyzettel jártam a világot, de az alkotómunkát nem pótolhatja a komputer. Aki a fiatalok közül ezt magáévá teszi, az lekörözheti a vetélytársait.
(magyaridok.hu / Novák Miklós)
