Portisch Lajos: Puskás Ferenc tényleg egy nagyon kedves ember volt!

Lékó Péter ellen, egy korábbi magyar bajnoki döntőben. Fotók: JochaPress.hu

A Nemzet Sportolói közé az első körben, 2004-ben beválasztott Portisch Lajos nemzetközi sakknagymester bemutatásának első részében a karabahi kalandtól kezdve a norvég világbajnok, Magnus Carlsen kihívójáig sok mindenről szó esett. az éneklésnél hagytuk félbe – folytassuk onnan.

– Mióta énekel a nagymester?

– Eleinte csak sakkolimpiákon vagy versenyeken történt meg, ha jó volt a társaság, esetleg egy-két pohár bort is megittunk, utána természetesen énekeltem. Az angliai Baath-ban történt, a nyolcvanas évek elején, hogy bejött a szobámba akkori csapatkapitányunk, dr. Liptay László és megkérdezte: hogy tudtad befogni Budapestet, mert olyan szép Kodály-dalt hallottam. Megdöbbent, amikor megtudta, hogy nem a rádióból jött a dal. Neked énekelned kellene – válaszolt és hozzátette: „majd szólok a Sziklai Erikának”. Akkoriban már egyébként is döntési helyzetbe kerültem, kezdtem kifelé menni abból a korból, amikor még világbajnok lehettem volna, így viszonylag többet foglalkozhattam egyéb passziókkal is. Elég későn, 1985-ben kezdtem el módszeresen énekelni. Szerencsére a hangom még most is töretlen, ezt utolsó énekmesterem, Keönch Boldizsár is megerősítette. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy nekem soha nem kellett rám erőltetett dolgokat gyakorolnom, illetve előadnom. Mindig csak azt énekeltem, ami nekem tetszett is, meg nem is ártott a hangomnak.

– Mikor énekelt először nagyobb közönség előtt?

– 1987-ben Vitray Tamás meghívott egy beszélgetős műsorba, majd – előzetes megegyezést követően persze – énekelnem is kellett. Az azóta eltelt közel három évtized során igen sok helyen és különféle repertoárral léptem a közönség elé. A legutóbbi időkben például a francia áriákkal foglalkozom intenzívebben és ezekből már volt két előadói estem is. Gyönyörűek a francia operák és ráadásul a hangomnak is nagyon fekszenek. A francia nyelvet egyébként nem beszélem, de például Spanyolországban igen sokszor versenyeztem, a mozikban pedig rengeteg ragadt rám a nyelvükből. Amióta viszont a Westendben kibírhatatlan hangosítással vetítettek egy filmet, azóta nem megyek többet filmszínházakba. Így ez a fejlődési lehetőség kiesett.

Puskás Ferenc, mögötte áll Grosics Gyula

– Spanyolországban sokat sakkozott, sokat járt moziba és elsőként találkozott Puskás Ferenccel.

– A „disszidens” Puskás nevét itthon még kiejteni sem volt ajánlatos azokban az években.. Jómagam 1960-ban utazhattam először Spanyolországba. Nem tudom, honnan tudta meg ez a tényleg nagyon kedves ember, hogy ott vagyok. Felkeresett és utána mindig találkoztunk, ha Spanyolországban jártam. Amikor a hagyatékát Felcsútra hozták, bemutatkoztam a feleségének, aki azonnal megismert és még arra is emlékezett, hol vacsoráztunk először együtt Madridban.

Akkor még kezdő volt a nemzetközi mezőnyben, hogy azután tizenkét zónaközi döntőn szerepeljen, kilencszeres világbajnokjelölt lett, kétszer az elődöntőbe is eljutott. Nem kevesebb, mint 20 sakkolimpiai részvétellel, kitűnő eredményekkel alkotott maradandót a sakktörténelemben.

– Ugyan kiegészítésként már 1985-től énekelt, de mikor került végérvényesen túlsúlyba ez a passzió?

– Apránként, de folyamatosan mind több rész jutott az életemből az éneklésre. Egyébként utoljára 1996-ban, Indonéziában nyertem komolyabb nemzetközi mezőnyben versenyt. Persze az előző évtizedekben rengeteg, ugyancsak speciális élményben volt részem, itt csak egyet idéznék fel. Szpasszkijjal játszottam Mexikóvárosban párosmeccset, méghozzá az első fordulóban sötéttel, győzelemmel kezdtem. Folydogált a mérkőzés, amelynek 4. játszmáját követően megtudtam, hogy egy pszichiáter érkezik erősítésként Szpasszkij mellé, aki az 5. partiban el is foglalta helyét az első sorban. Borzasztó rosszul játszottam, ráadásul állandóan nézegettem a Rióból 16 órás repülést követően a partira éppen csak beesett „szuggerátort”. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az illető elaludt. Ettől a ténytől, hogy ő már nem hipnotizálhat engem, új erőre kaptam és sikerült döntetlenre mentenem az előzőleg sokkal rosszabb állásomat.

Bobby Fischer (Forintos Anna rajza)

– Mindjárt pályafutása elején megismerkedett Bobby Fischerrel, aki évtizedekkel később, az amerikaiak által tiltott, Szpasszkij elleni párviadalát követően éveken át Magyarországon is bujkált.

– Benkő Pál és jómagam igen gyakran töltöttük együtt az időt Bobby-val, a legkülönfélébb programokkal. Fischer nagyon szeretett fürdőkbe járni, szinte az összes budapesti lehetőséget kipróbálta. Egyedül a túlontúl kétes hírű Rác-fürdőbe nem mentem el vele, hiába bizonygatta, hogy majd ő megvéd engem…Egyébként Fischert tartom a valaha élt legnagyobb sakkozónak, amely kijelentésemért persze nem rajongtak a Kaszparov-imádók!

– A legjobb személye tehát egyértelmű. Arról viszont még nem esett szó, kik vezették be a sakkozásba, kiknek köszönheti a megkapott segítséget?

– A zalaegerszegi Csuti Antal bácsi egyszerű vidéki sakkozó volt, akinek erénye, hogy meg tudta kedveltetni a gyerekekkel a sakkozást és kezdőknek való könyvekkel is ellátott bennünket. Tizennyolc éves koromban – amikor az ifjúsági csapat világbajnokságra készültem – egy rövidebb ideig az elismert sakkpedagógus, Asztalos Lajos foglalkozott velem. Később az egykori főtitkár, Flórián Tibor is adott tanácsokat, meg aktuális könyveket, de igazándiból én egy önképző valaki voltam. Újszerű tapasztalatokat hozott az a kétszer egy hónap is, amennyi időt Budapesten töltött Jefim Geller nagymester. Szakmailag sokat jelentett, hogy megismerhettem egy világklasszis sakkbeli gondolkodásmódját. Igaz, a szobájában elég koncentrált vodkaszag volt, de túléltem. Amikor pedig Anatolij Karpov egy szaunázást követően megkínált, rájöttem, hogy nem is olyan rossz ital ez a vodka… Állítom, jobb, mint a whisky! Persze a tiszta magyar pálinka a legjobb.

Karpov korábbi, budapesti szimultánján

– Miután az italok rangsorolása megtörtént, térjünk vissza a fekete-fehér mezőkhöz. Köztudott, hogy nem lelkesedik a számítógépekért.

– A masinák ontják a jobbnál jobb programokat és nem tudom, mi szükség van ezekre!? El kell ismernem, fantasztikusak, de nem értem, miért és hogyan csinálják ezeket. Van, aki azt mondja, rengeteg sakkozó van a világon, és ha ezeket a programokat megveszik, már megvan a haszon. De mi a végső cél? Az, hogy a sakkot tönkretegyék? A gépeket ugyanis nem lehet legyőzni. Most éppen dolgozom egy megnyitáselméleti könyvön. A közölni szándékozott változatokat le kell ellenőriztetnem a géppel – hát olyan válaszokat ad pillanatok alatt, hogy csak ámulok. Ráadásul a gép menet közben tanulni is képes. És számtalan csalási kísérlethez adhat segítséget – ezt számos fegyelmi eltiltás is igazolja.

– Menjünk vissza az Ön romantikusnak nevezhető időszakába.

– A Zalaegerszegi Petőfiben kezdtem, Budapestre felkerülve a főváros csapatába, a Budapesti Petőfibe igazoltam. Ott kaptam egy félnapos állást, ahova be is jártam. Utána következett a Vörös Meteor, majd az MTK, ezek fúzióját követően pedig az MTK-VM. Legvégül az MTK-nak voltam igazolt játékosa. Már nyugdíjas éveimben visszamentem Zalaegerszegre, majd személyi okok miatt Nagykanizsán folytattam. Végül kikötöttem a XIII. kerületi sportkörnél, a Vasasnál, ahol barátaim is vannak, meg itt is lakom a kerületben. Egyébként csapatbajnokságon már legalább 4-5 éve nem játszottam. Zalakarosra is kizárólag azért mentem el két éve, mert el volt törve a vállam, s ott legalább egyidejűleg kezeltethettem magamat. Minden bizonnyal ez volt az utolsó versenyem.

Kedvenc díjával, a hollandiai Groningenben nyert Aranyhuszárral

– Nem hiányzik a sakk, a játék izgalma?

– Itt van előttem a sakktábla, egyébként pedig megkönnyebbült vagyok, hogy nem kell készülnöm a versenyekre. Már korábban is jelentettem meg sakktárgyú könyvet. Az első egy, az I. világháborúban megsérült sakkozó, Sárközi Balázs végjáték gyűjteményének a feldolgozása volt, mivel nem akartam, hogy az anyag elvesszen. Társszerzőként dolgoztam már, de ez lesz az első, igazán egyéni munkám. Egy londoni kiadó felkérését vállaltam el, egy konkrét megnyitás feldolgozását, ez év végi határidőre.

– Zárjuk a beszélgetést egy aktuális témával. Novemberben a norvég Carlsennek meg kell védenie világbajnoki címét kihívójával, az orosz Karjakinnal szemben. Ön hogyan látja az esélyeket?

– Bár Karjakin nyilván népes stábbal készül a vb-döntőre, nem hiszem, hogy komoly esélye lehetne a címvédővel szemben. Karjakint már a Világkupán ki kellett volna vernie az ugyancsak orosz Peter Svidlernek, aki azonban elkönnyelműsködte a mérkőzést. A fináléban is számos, meglepő dolog történt, ami ezekben a felgyorsított játszmákban elég gyakran előfordul. Meg kell mondanom, hogy a színvonal sokkal gyengébb, mint a mi időnkben volt. Nem a „savanyú a szőlő” elve mondatja ezt velem! Tessék megnézni a régi versenyek játszmáit tartalmazó könyveket vagy bulletineket. A maiak mentsége, hogy a játszmákat is felgyorsították, nincsenek szabadnapok meg függőnapok, így a jelentősen fokozott igénybevétel következtében sokkal több a hiba, a színvonalról ne is beszéljünk. Carlsenre visszatérve, egyelőre még a láthatáron sincs olyan sakkozó, aki komolyan meg tudná szorítani. Kivételes idegei vannak, a legegyszerűbb állásokat is képes a végtelenségig játszani, Általában ő hibázik ritkábban, mint az ellenfelek, amit azután kíméletlenül ki is használ.

(MOB / Jocha Károly)