Puskás Ferenc az Évszázad Magyar Sportolója!
Puskás Ferenc. Fotó: JochaPress.hu
Puskás Ferenc alighanem a legismertebb magyar széles e világon. Ebből a tényből következően róla Grönlandtól Új-Zélandig mindenhol, minden valamirevaló sportember sokat vagy éppen rengeteget tud.
Ezek a tények egyben magukkal hozzák azt is, hogy Puskás Ferencről igen nehéz bármit is leírni anélkül, hogy az emberfia ne bocsátkozna ismétlésekbe. Elvégre Puskás Ferencről, Puskás Öcsiről, Öcsi bácsiról milliószámra jelentek meg a legkülönfélébb tartalmú írások már a múlt század negyvenes éveitől, pályafutása elejétől kezdve, s ez a kivételes sajtóérdeklődés lassan tíz esztendővel halálát követően is változatlan intenzitással tart.
Ha jobban belegondolunk, ezen az összmagyarság számára kellemes folyamaton nem is szabad meglepődni. Elvégre Puskásnak egyedülálló eredménysora van. Ráadásul akkoriban földrészeken át ívelt a pályafutása, amikor még ez koránt sem volt olyan általánosan bevett gyakorlat, mint manapság.
E sorok elkövetője nem került igazán közeli kapcsolatba Puskás Ferenccel, de számos, életre szóló élményt így is a magaménak mondhatok. Még azt sem túlzás kijelenteni, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb emlékeim-élményeim kötnek össze a világ egyik legjobb labdarúgójának tartott Öcsi bácsival, aki akkoriban még csak az őrnagyi rangig vitte.
A kisebb izgalmakat azok a Népstadionban volt válogatott mérkőzések jelentették, amelyekre némi csúszópénz és legalább annyi ügyesség révén jutottam be. Régen elhalt nagybátyámnak ugyanis nagy értéknek számító, éves bérlete volt az akkor Európa egyik legmodernebb létesítményének tartott Népstadionba. S mivel a pénz az idő tájt is a legkülönfélébb módokon fejtette ki hatását, ráadásul a csúszópénzecskéknek talán még nagyobb jelentőségük volt, mint manapság, így a kétszeres kordonon való átjutásom azokban az években kétszer két forintból megoldható volt. Ilyen kis apró „olajozásokat” követően nézhettem pontosan öt alkalommal, 1953 és 1956 között az éppen aktuális összeállítású, legjobb erőkből álló, magyar labdarúgó válogatottat. Természetesen benne Puskás Ferencet is.
Ezeken a stadionbeli reteszeken történt átjutások is éppen eléggé izgalmasak voltak egy 8-10 éves gyerek számára, de ezeknél a tortúráknál sokszorosan nagyobb feszültséggel jártak azok a közvetett találkozások, amelyeknek helyszíne Kispest, Wekerle-telep volt. Akik nem éltek azokban az években, azoknak hiába bizonygatom, hogy ez bizony egyetlen betűnyi túlzás nélkül, valóban úgy történt, ahogy leírom, így leginkább az idősebbek egyetértő bólogatásában bizakodhatok. Történt ugyanis, hogy a harmincas-negyvenes években a Kispest hálóját őrző Kiss Mihálynak és feleségének, Bauer Rozáliának 1946-ban fia született. És vajon ki lehetett az újszülött keresztapja, ha nem a klasszisát akkor már évek óta bizonyító, egyre népszerűbb Puskás Öcsi? Így lett Kiss Gábor keresztapja Puskás, aki a később években is rendszeresen tartotta a kapcsolatot Kissékkel.
Ezek a vizitek azután az 1950-ben volt, kommunista fordulatot követően egyre izgalmasabbak lettek. A legszélesebb köztudatba is átment a fekete autó fogalma, ami egyértelműen rosszat jelentett. Ahol ugyanis ezek megjelentek, ott rendszerint valaki eltűnt rövidebb-hosszabb időre. Akkora volt a félelem ezektől a járgányoktól, hogy feltűnésük a villanylámpák mielőbbi lekapcsolását vonta magával. Csak ezután próbálták a lesötétített lakásokból, a függönyök mögül „,kukucskálva” megfigyelni az emberek: hol is áll meg az a bizonyos fekete autó.
Egy szó, mind száz, Wekerlén elég gyakran megjelent egy-egy példány, amelyek édesapámat is jókora izgalommal töltötték el. Azt ugyanis nem lehetett előre tudni, hol is áll majd meg a kocsi. A felsóhajtás percei akkor következtek el, amikor velünk átellemben, a Baross utcában, Kiss Gabiék házánál fékezett a sofőr. Megjött Puskás, fel lehetett oltani a lámpákat. Ez így történt, akkoriban ez mindennapos gyakorlat volt.
Jómagam természetesen sokkal jobban örültem, amikor nagy-néha, valódi ünnepnapként számon tartva, eljutottam a Népstadionba. Az igazán szerencsések viszont már sokkal korábban gyönyörködhettek Puskás Öcsi játékában, aki Kispesten kezdte meg kivételesen sikeres pályafutását. Akkor még nem kellett lámpással keresi a zöld foltokat; a grundok legszebb évtizedeiket élték. Az elmagyarosodott sváb családba, Purczeld Ferenc néven érkezett fiúcska gyermekéveit egy népes kispesti házban élte, ahol a hiteles krónikák szerint 32 felnőtt és 132 gyerek lakott. Amikor a család 1937-ben Puskásra magyarosított, Öcsi már javában otthonos volt a grundok világában. A szomszédban lakott Bozsik József, a „Cucu” egyik legjobb barátja lett, akit a magyarosítás évében, tizenkét évesen már leigazoltak a Kispest AC kölyökcsapatába. A másfél évvel fiatalabb Öcsi addig kunyerált a csapat intézőjének, amíg hamis igazolással, Kovács Miklós néven őt is bevették a csapatba.
Az a bizonyos híres bal láb lövésre lendül. Puskás (Kispest) ballal kapura lő, mögötte Balogh II. (Újpest). Fotó: fortepan/54983 (1949)
A rongylabdás évek hamar elszálltak, Puskás ugyanis látványosan fejlődött. Amikor pedig korábban félprofi labdarúgó édesapja lett az edző, Puskás Ferencet tizenöt évesen már a felnőtteknél tartották számon. A nagy nap 1943 őszén következett el számára, amikor influenzás megbetegedések miatt megüresedett helyek egyikén első felnőtt élvonalbeli mérkőzését játszhatta. Pillanatok alatt kihagyhatatlan lett a csapatból, a II. világháború befejezését követő első válogatott találkozón, az 1945 augusztusában, az osztrákok ellen 5-2-re megnyert meccsen pedig már a nemzeti együttesben is bemutatkozhatott.
(MOB / Jocha Károly – Folytatása itt:
