Rácz Félix szerint nem a magyar ökölvívók az esélyesek a budakalászi gálán

Shares

FelixA mérkőzések nagyobb részében nem a magyar ökölvívók lesznek a favoritok szombaton a budakalászi gálán, vélekedett a szervező Rácz Félix.

A Felix Promotion vezetője az idei utolsó rendezvényük előtt az M4 Sport csütörtöki, Sportreggeli című műsorában elmondta, hogy Baranyi Richárd a Boksz Világszervezetnél (WBO) szeptemberben megszerzett félnehézsúlyú Európa-bajnoki övét igyekszik megvédeni a svájci Alis Sijaric ellen. Kiemelte: izgalmas, látványos meccsre van kilátás, a magyar ökölvívó ugyanis eddig 12, a svájci pedig 11 alkalommal győzött kiütéssel a profik között.

 Rácz Félix hozzátette: a cirkálósúlyú bajnok, Tóth Tamás két döntetlen után harmadszor is megküzd Bozai Gyulával a magyar bajnoki címért, és reméli, ezúttal már eldől valamelyikük javára a párharc.

A WBO interkontinentális bajnoka, Szellő Imre számára a szombati lesz az utolsó felkészülési találkozó a februári címmérkőzése előtt, de még Harcsa Norbert és Darmos József is a kötelek közé lép a telt házas Kalászi Sportcsarnokban.

„Nagyon jó párosításokat sikerült az év végére összehoznunk. A mérkőzések nagyobb részében nem a magyar srácok lesznek a favoritok” – nyilatkozta Rácz. Mint elmondta, Kovács Zoltán, Baranyi Richárd és Szellő Imre is a legjobb 15 között van kategóriájában a világranglistán, és amennyiben tartani tudják a formájukat, másfél éven belül – de akár már jövő ősszel – eljuthatnak a világbajnoki címmérkőzésig.

A Felix Promotion szombati ökölvívó gáláját az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

Csötönyi Sándor szerint Rácz Félix élősködik az amatőr ökölvíváson

Azok után, hogy Rácz Félix hétfőn az M4 Sport stúdiójában megpendítette, ideje lenne Csötönyi Sándornak leköszönnie a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöki posztjáról. Az M4 Sportreggeli csütörtöki adásában – a korábbi írásos közlemény után – Csötönyi kijelentette, úgy látja, hazánkban a tapasztalt sportvezetők levadászása folyik, amibe most beszállt a promóter is, aki szerinte olyan, mint az angolna és a magyar bokszon élősködik. A támadást már csak azért sem érti, mert amellett, hogy elnöksége során minden tőle telhetőt megtett az utóbbi években valóban kevésbé eredményes sportágért, soha nem tett keresztbe a profinak álló öklözőknek.

Rácz Félix nem érzi jogosnak Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökének vádját, miszerint az amatőr ökölvíváson élősködik. Az M4 Sportreggeliben elmondta, ha nem az ő istállóját választanák, akkor külföldön állnának profinak az öklözők, ugyanis az a boksz rendje, hogy akik amatőr szinten kifutották már magukat váltani szeretnének. Szóval nem érti, miből fakad az ellentét az egyetlen szakszövetség alatt működő sportágban.

Forrás: M4 Sport/MTI