Rácz Lajos, a nyughatatlan hegymászó

Az edzőségtől visszavonult Rácz Lajos. Fotók: jochapress.hu

Világbajnoki cím 1979-ben San Diegóból, Eb-győzelem 1977-ben Bursából és 1983-ban Budapestről, olimpiai ezüstérem 1980-ban Moszkvából – legjobb eredményei láttán nyugodtan tarthatjuk Rácz Lajost a magyar birkózás egyik legendájának.

A Csepelről indult, s Székesfehérváron beérett 52 kilós kiválóság visszavonulása után sem szakadt el sportágától, hiszen klubjában maradva a Szondi SE szakmai munkájának jelentős alakítója volt, egészen tegnapig vezetőedzőként. Ekkor viszont szervezett egy amolyan „búcsúbulit”, amelyen többek között a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetése – Komáromi Tibor és Kovács István alelnök, valamint Farkas Tibor főtitkár – is köszöntötte abból az alkalomból, hogy befejezi tréneri pályafutását.

Komáromi Tibor

Mi sem maradtunk ki a sorból, majd arról kérdeztük, miképp jutott erre az elhatározásra. „Vegyes érzések munkálnak bennem. Kicsit belefáradtam a mindennapos hajtásba, de igazából egészségügyi okok állnak a háttérben. Egy éve másodszor is sztrókot kaptam, s bár rendbe jöttem, azóta készülök a búcsúra. Egy ilyen kisebb klubban a vezetőedző egyszerre még szertáros, sofőr, takarítónő, óvó bácsi, pedagógus, minden tekintetben komplex feladatot végez. Saját életemmel próbáltam példát mutatni, hogy van értelme küzdeni, tanulni, s nem csak a birkózásban.”

Rácz Lajos katonaként került 1971-ben a Szondi SE-hez, azóta szolgálja, s nem szakad el tőle. „Csak visszalépek kicsit, de azért lejárok majd az edzésekre, szívesen segítek, s eleve maradok a szakosztályvezetésben.” Hozzátette, régen véget ért versenyzői pályafutását sikerként élte meg, hiszen az olimpiai ezüstöt is törött kézzel vívta ki, de trénerként is bizonyított. „Két edző létezik, az egyik szeretné, ha a tanítványai elérnék az ő eredményeit, a másik kevésbé. Én az előző csoportba tartozom, s örülök, hogy a válogatott mellett dolgozva két olimpiai, valamint három-három vb- és Eb-aranyhoz lehet közöm. S a Szondiban is neveltünk junior világbajnokot, Eb-dobogóst. Ettől még igaz, hogy sosem vagyok elégedett. Ahogy mesterem, Tombor István mondta rólam, olyan vagyok, mint a hegymászó, felérek a csúcsra, fújok kettőt, aztán már azt nézem, merre a következő magaslat.”

A 63 éves szakember az MBSZ elnökségi és hagyományőrző bizottsági tagjaként is megoszthatja velünk hatalmas tapasztalatát.

(magyaridok.hu / Deák Zsigmond)