Raksányi győztes kosarat dobott

Shares

A magyar női kosárlabda-válogatott 78-76-ra legyőzte Miskolcon a litván csapatot szerdán az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a kijutás felé.

A győztes magyar válogatott tagjai ünnepelnek a női kosárlabda Európa-bajnoki selejtező negyedik fordulójában játszott Magyarország – Litvánia mérkőzés után Miskolcon. MTI Fotó: Vajda János

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese novemberben Litvániát vendégként (73-70), míg Albániát házigazdaként (137-48) győzte le, majd a harmadik fordulóban elszenvedte első vereségét: a továbbra is veretlen oroszok szombaton 71-64-re nyertek Miskolcon. A litvánok négy napja megszerezték első győzelmüket azzal, hogy 119-61-re diadalmaskodtak Albániában.

A szerdai csatát a csapatkapitány Raksányi Krisztina triplája vezette be, ám a jól védekező baltiak a nyitónegyed végére már előnyben voltak. A folytatásban Székely együttese öt vendégpontra 12-vel válaszolt, nyolc pontra nőtt a különbség – Studer Ágnes kilenc pontnál tartott -, a nagyszünetben pedig 45-40 volt az állás.

Térfélcsere után a 208 centis Határ Bernadett is bekapcsolódott a pontgyártásba, 60-44-nél megroppanni látszottak a baltiak, ám csakhamar rendezték soraikat, és – részben a hazaiakra kirótt technikai hibák miatt – egy 12-0-s rohammal felzárkóztak. Monika Grigalauskyte hármasa miatt az utolsó negyed már csak 61-59-ről indult, majd a vendégek átvették a vezetést. Nyílt lett ismét a meccs, óriási küzdelem zajlott a Generali Arénában, magyar részről ekkor újra Raksányi vitte a prímet. Székely Norbert 67-72-nél időt kért, de ezt követően is sorra maradtak ki a hazai dobások, míg az ellenfél alig hibázott. Egy perccel a vége előtt ennek ellenére is 74-74 állt a nagyórán, Határ elvesztette a labdát, de rögtön jóvá is tette a hibáját (76-76), a sorsdöntő kosarat pedig a 18 pontig jutó Raksányi dobta be. A válogatott legjobbja Határ lett 20 ponttal.

Raksányi Krisztina (k) a győztes kosarat dobja be a női kosárlabda Európa-bajnoki selejtező negyedik fordulójában játszott Magyarország – Litvánia mérkőzésen. MTI Fotó: Vajda János

Székely Norbert a lefújás után még a történtek hatása alatt nyilatkozott:

„Nehéz most bármit is mondani… Sejtettük, hogy nehéz meccs lesz, bár a harmadik negyedben már nyerő helyzetben voltunk. Biztos vagyok benne, hogy ez a mérkőzés bevonul a magyar kosártörténelembe.”

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont, a selejtezőből a nyolc csoportgyőztes és a hat legjobb második vesz részt a tornán. A 3/1-es győzelmi mérleggel csoportmásodik magyar válogatott novemberben, az Albánia és Oroszország elleni idegenbeli találkozókkal zárja a selejtezősorozatot.

Tavaly júniusban a csehországi Eb-n a magyar csapat – még Stefan Svitekkel a kispadon – egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott Királyváradon (Hradec Kralove), és végül a 9-12. helyen zárt.

Női kosárlabda Eb-selejtező, C csoport, 4. forduló:

Magyarország – Litvánia 78–76 (24–25, 21–15, 16–19, 17–17)
Magyarország: Medgyessy -, Raksányi 18/6, Simon Zs. -, Krivacsevics 10/3, Goree 4. Csere: Studer 14/3, Dubei 11/6, Határ 20, Katona 1, Theodoreán -, Varga Zs. -.
Litvánia legjobb dobói: Nacickaite 20/6, Petronyte 20, Grigalauskyte 7/3, Okockyte 7.

(MTI)