Rasmussen Tomori Zsuzsannát is meghívta a válogatott keretbe

Shares

valogatottKihirdette 22 fős keretét Kim Rasmussen, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya. A csapat november 21-én kezdi meg a közös munkát Debrecenben, és a svédországi Európa-bajnokság előtt részt vesz a kolozsvári Kárpát Kupán is.

– Bővebb kerettel kezdjük meg a felkészülést Debrecenben, ám a Kárpát Kupára már 16 játékossal utazunk el, terveim szerint Kolozsvárott már az Eb-csapat fog pályára lépni – mondta el a kerethirdetés kapcsán Kim Rasmussen. – Tomori Zsuzsannát meghívtam, a felkészülés első napjaiban megnézzük, milyen állapotban van, hiszen támadásban és védekezésben is nagy hasznára lehet a csapatnak, kockáztatni azonban semmit nem szeretnénk, hiszen a játékosok egészsége a legfontosabb. Sokan kérdeznek a hiányzókról, sérültekről, azonban most kizárólag azokra a játékosokra fókuszálunk, akik a jelenlegi keret tagjai. Sok csapatnál dolgoztam már, ez alapján biztosan állíthatom, erős a magyar keret, a rendelkezésünkre álló két hétben pedig igyekszünk megtalálni a legjobb megoldásokat annak érdekében, hogy minél jobb eredményt érjünk el.

A válogatott november 25-én utazik Debrecenből Kolozsvárra, a Kárpát Kupa helyszínére, amelyen a vb-bronzérmes házigazdák, a román B-válogatott és a magyar csapat mellett eredetileg a vb-ezüstérmes, olimpiai 4. helyezett Hollandia is részt vett volna, ám utóbbi együttes nem sokkal a rajt előtt lemondta a szereplést, és B-csapatát nevezte a viadalra.

A romániai tornát követően a csapat november 30-án folytatja az Eb-felkészülést, majd december 4-én utazik Malmöbe, az Európa-bajnokság csoportkörének helyszínére.

Az Európa-bajnokság rajtjára legfeljebb 16 játékos nevezhető, a torna során három cserére van lehetőség.

A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO), SZIKORA Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), ORBÁN Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC, német)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), KORSÓS Dorina (Győri Audi ETO), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

A Kárpát Kupa programja

November 26., szombat, elődöntők:
16:00 Magyarország-Hollandia B
19:00 Románia-Románia B

November 27., vasárnap:
16:00 3. helyért
19:00 döntő

Női Európa-bajnokság, Svédország, 2016. december 4-18.:
Csoportbeosztás: 
A-csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad): Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö): Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg): Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
December 5. 18:30: Magyarország-Csehország
December 7. 20:45: Dánia-Magyarország
December 9. 18:30: Montenegró-Magyarország

MKSZ