Rászakadt a célt jelző kapu a Tour de France mezőnyére

Shares
kerékpár_Tour de France, ledőlt a kapu, 440, AFP

Az egy kilométert jelző célkapu rászakadt a mezőnyre. Fotó: AFP

A sárga trikós Greg Van Avermaet félelmében előremenekült, és még többel vezet a Tour de France hetedik szakasza után, amit Steve Cummings nyert szökésből. Az egy kilométert jelző célkapu rászakadt a mezőnyre.

Sokan mondják, hogy az igazi Tour csak az első hegyi szakaszoknál kezdődik. Ez nem feltétlen igaz, a Pireneusokban pénteken az összetett győzelemre esélyes versenyzők nem tesztelték egymást. A legendás, 1490 méter magas Col d’Aspin a pénteki 162,5 kilométeres programban a szökevényeket tett naggyá.

Az összetettben vezető Van Avermaet nem igazán bírja a hegyeket, de harcba szállt a sárga trikóért, előremenekült, részt vett a nap szökésében. A 29 fős csoport, amelyben olyanok is tekertek, mint Fabian Cancellara, Vincenzo Nibali vagy Tony Martin, közel hatperces előnyt hozott össze. Ez a sor azonban szétszakadt az első kategorizált emelkedőn.

A láthatóan szakaszgyőzelemre hajtó Nibali indította az első támadást, de Antoine Duchesne (Direct Energie), Daniel Navarro (Cofidis), Steve Cummings (Dimension Data) és Matti Breschel (Cannondale) vele tudott menni, sőt vissza is támadtak. Avermaet is próbált rájuk tapadni, de nem bírta el ezt a tempót, egyre hátrébb csúszott. Az erejét azonban jól beosztotta, nem érte utol a főmezőny, ami azt jelenti, hogy összetettben még növelni is tudta előnyét.

A céltól 25 kilométerre Cummings váltott ritmust, amire senki sem tudott reagálni, a Dimension Data kerekese jól tempózott, csapatának megszerezte a negyedik szakaszgyőzelmet. Cavendish húzott be korábban három etapot sprintből.

A Col d’Aspin után a főmezőny nyugodtan haladt, a lejtőn sem indultak támadások, együtt értek be a célbe. Igaz, némi nehézséget jelentette, hogy az egy kilométernél elhelyezett célkapu leszakadt, és alig bírtak átverekedni magukat alatta a bringások.

  1. szakasz,  L’Isle-Jourdain–Lac de Payolle
    1. Stephen Cummings (brit, Dimension Data) 3:51:58
    2. Daryl Impey (dél-afrikai, Orica-BikeExchange) +1:05
    3. Daniel Navarro (Spa) Cofidis, Solutions Credits +1:05
    Összetett:
  2. Greg Van Avermaet (belga, BMC) 34:13:40
    2. Julian Alaphilippe (francia, Etixx-Quick-Step) +6:36
    3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar Team) +6:38

(index.hu)