Régi idők focija: amikor az NB I-ből kieső csapat adta a gólkirályt

Shares

A harminc évvel ezelőtti elsőosztályú labdarúgó-bajnokságot a Budapesti Honvéd SE nyerte a Tatabányai Bányász SC és az Újpesti Dózsa SC előtt.

A Ferencváros két góllal nyert Tatabányán

Sorsfordító hétvége volt 1988. május 21-22-e között. Az MSZMP országos értekezletén a párt új vezetőjének (főtitkárként) Grósz Károlyt választották meg, míg Kádár János az újonnan létrehozott (szimbolikus) elnöki cím birtokosa maradt csupán. A belső elhárítás (BM III/III) jelentése szerint a főtitkári-miniszterelnöki funkció összevonását van, aki úgy értékeli, hogy erre azért kerül sor, mert „Grósz Károlyra van szükség ahhoz, hogy a párt ne legyen útban, és a kormány irányíthassa az ország napi ügyeit”. Többségében azonban ezzel is a felső vezetés szavahihetőségének kétségességét látják „bizonyítva”, mivel addig a funkciók szétválasztása szerepelt célkitűzésként.

A FIDESZ szervezői körében azt terjesztették, hogy a szervezőket „a korábbi döntésnek megfelelően” – röviddel az országos értekezlet után – letartóztatják.

Ismeretlen telefonáló május 20-án 18.20 és 18.45 között három esetben felhívta az MTV székházát, és közölte, hogy a székházat fel fogják robbantani (a BRFK illetékesei a helyszínen ellenőrzést végeztek, robbanóanyagot nem találtak). Május 22-én ugyancsak az MTV-hez érkezett hívás, amelyben életveszélyesen megfenyegették Berecz János elvtársat. Forrás: A III/III krónikája

Minderről természetesen semmit sem tudott az ország népe. Ezen a hétvégén rendezték az NB I 27. fordulóját, amely előtt a Bp. Honvéd egy ponttal vezetett a Tatabánya előtt. Szombaton az MTK-VM  a Kaposvári Rákóczi FC-t, míg a Budapesti Honvéd a Vasast győzte le egyaránt 4-0-ra.

Pontosan 30 évvel ezelőtt a forduló zárómérkőzése a vasárnapi Tatabányai Bányász-Ferencváros rangadó volt.

A mérkőzés előtt Temesvári Miklós, a hazaiak vezetőedzője így nyilatkozott: „Amióta Tatabányán vagyok edző, még nem nyertünk a Ferencváros ellen. Most már ideje lenne…”

A nagy iramban kezdődött mérkőzésen a 9. percben Kiprich József labdájával a jobbösszekötő helyén Vincze István ugrott ki, s már a 16-oson belül járt, amikor Keller József hátulról felvágta a kitörő csatárt. A játékvezető nagy meglepetésre büntető helyett szögletrúgást itélt.

A 10. percben Szalma felvágta Bánkit, ezért sárgalapos figyelmeztetésben részesült. Később Kiprich – Vincze I. gyors támadásvezetés után Pintér Attila az utolsó pillanatban mentett szögletre. A 23. percben Vincze I. futott el, 12 m-es lövését Zsiborás Gábor lábbal háritotta.

A 32. percben Topor Antal baloldalról beivelt szögletét Fischer Pál 6 méterről alig fejelte kapu mellé. Kiprichet gáncsolták a 16-osnál, Szabó sipja ezuttal is néma maradt. A félidő hajrájában Fischer 6 m-es fejese, majd Bánki 18 m-es lövése kerülte el a tatabányai kaput.

Szünet után P. Nagy László 25 méterről leadott lövését öklözte szögletre Zsiborás, majd az 58. percben Moldván Miklós lövését háritotta szögletre a vendégek kapuvédője.

A 65. percben Bánki átadásával Dukon Béla lefutotta a hazai védőket, elvezette a labdát a kifutó Kiss mellett, s 8 m-ről a jobb alsó sarokba helyezett (0-1). A 74. percben Kiprich jól helyezett lövését ütötte szögletre Zsiborás.

A 82. percben növelte előnyét a Ferencváros: ezúal is Bánki adta át a labdát Dzurják Józsefnek, aki ügyesen fordult el Udvardiról, s 10 méterről a jobb alsó sarokba helyezett (0-2).

Tatabánya-Ferencváros 0-2 (0-0)
Gól: Dukon (65.), Dzurják (82.)
Ferencváros: Zsiborás – Vaszil (Kincses 46.), Pintér, Limperger, Keller – Topor, Bánki, Simon (Nagy S. 90.) – Fischer, Dzurják, Dukon.
Tatabánya: Kiss – Vincze J., Lakatos, Udvardi, Szalma – P. Nagy, Csapó (Zircher 69.), Moldván – Kiprich, Plotár, Vincze I.

A Ferencváros ezzel a tatabányai győzelmével a Honvédnak tett óriási szivességet. A Tatabánya még azzal az eséllyel sem tudott élni, hogy egy héttel később a Honvéd 0-0-ás döntetlent játszott Szombathelyen, ám a Bányász idegenben a Videotontól is 2-0-ra kapott ki.

A 29. fordulóban a Budapesti Honvéd Kovács Kálmán mesternégyesével kiütötte a Kaposvárt (5-1), míg a Tatabánya zsinórban harmadik mérkőzésén nem tudott gólt szerezni. Ez annak fényében igazán különös, hogy a Kiprich, Vincze I., Plotár Gyula alkotta trió volt a legerősebb támadósor az NB I-ben. A végelszámolásnál kiderül, hogy a Tatabányai Bányász 58 góljából 39-et szerzett ez a trió.

A 26. fordulóban, május 14-én Kiprich József a 62. percben Vácon szerzett győztes gólt, majd az utolsó fordulóban a Tatabánya-Újpesti Dózsa mérkőzésen kétgólos hátrány után a 65. percben Moldván Miklós volt eredményes, majd Kiprich állította be a 2-2-es végereményt.

Ez a 363 perces gólcsend megpecsételte a Tatabányai Bányász sorsát.

A Békéscsabán vereséget szenvedett Honvéd még így is négy pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot.

Melis Béla

A harminc évvel ezelőtti NB I-es szezon gólkirálya a 15. helyen a bajnokságból kiesett Debreceni Munkás Vasutas SC (DMVSC) játékosa Melis Béla lett 19 találattal.

Az 1959-ben Békéscsabán született Melis Béla az 1979/80-as szezonban mindössze hét mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, ám a Budapesti Honvéddal bajnoki címet szerzett.A következő öt évben Békéscsabán szolgált, majd két szezont töltött el a Rába ETO-nál.

Az 1988 október végén a bundabotrány kapcsán az MLSZ felfüggesztette játékjogát, amit 1989 januárjában kapott vissza, miután a rendőrségi nyomozás nem igazolta bűnösségét. Ekkor már nem kívánt Debrecenben játszani és külföldre szerződésének lehetősége is megszűnt.

Felfüggesztése miatt nem vehetett részt a France Football Aranycipő díjátadó gáláján sem. 1989 februárjától a DMVSC kölcsönadta a Vasasnak. A szezon végén itt fejezte be NB I-es pályafutását.

Melis Béla (DMVSC) a gólkirályságért járó kis Polski Fiat gépkocsit az 1988-as szolnoki Békéscsaba-Budapesti Honvéd kupadöntő (3-2) szünetében kapta meg