Rejtő Ildikó: Tordasi Ildikóval szemben zavarban voltam

Az 1964-es, tokiói olimpián egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett Rejtő Ildikóról a róla szóló írás első részében többek között megtudhattuk, hogy Kovácsné Nyári Magda nem csak elindította a balkezes, gerincproblémákkal küzdött fiatal lányt, hanem később egy csapatban is vívtak. A folytatásban további érdekességeket is megtudhatunk a Nemzet Sportolójáról.  

Tordasi Ildikóval nehezen boldogult

 – És azokkal, akik szintén balkezesek voltak, hogyan ment a vívás? 

„Természetesen nekem is voltak olyan ellenfeleim pályafutásom során, akikkel szemben kimondottan zavarban voltam, ha szembekerültünk egymással. Ilyen volt például az 1976-os montreali olimpia győztese, Tordasi Ildikó, aki szintén balkezes volt, ráadásul lerohanó stílusban vívott, amit én kimondottan nem szerettem. Hozzá talán csak a szovjet Jelena Bjelovát tudnám hasonlítani. A lényeg az, hogy nekem sokkal jobban feküdtek a technikás ellenfelek.”

Elek Ilona. Fotó: Magyar Sportmúzeum

– Miután 1956-ban mát ifjúsági világbajnoknak mondhatta magát, a Melbourne-i olimpiára is csaknem kijutott.

„A sportvezetők csakugyan fontolgatták, hogy engem is beválogatnak a csapatba. A dolog azonban a sok adminisztráció miatt nagyon körülményesen ment volna, ezért végül ezt elejtették. 1956-tal kapcsolatosan az is érdekes, hogy a korábban már visszavonult Elek Ilona és húga, Margit – a melbourne-i utazás reményében – reaktiválták magukat. Örömömre, én is vívhattam ellenük. Sokáig úgy is volt, hogy ők is repülnek az ötödik földrészre, de az utolsó pillanatban őket is leírták.”

– Így várnia kellett négy esztendőt, de még akkor is igen fiatalon jutott ki Rómába.

„Így igaz, 23 éves voltam akkor, és az ott második helyen végzett válogatottunkban többek között egykori tanárnőmmel, Kovácsné Nyári Magdával is együtt vívhattam. A későbbi olimpiai bajnok együttes lassan formálódott, de a gerinc – Dömölky Lidi, Juhász Kati és én – már akkor is ott voltunk. Két évvel később, 1962-ben a magyar szempontból egyébként is sikerekben gazdag, Buenos Aires-i világbajnokságon már mi lettünk az elsők.”

– Érdekes sorrendiséget lehetett akkoriban megfigyelni.

„Igen, ismételten előfordult, hogy aki az előző évben megnyerte a világbajnokságot, az a következő esztendőben az olimpián is nyerni tudott. Ez alól sajnos éppen Dömölky Lidi jelentette a kivételt, aki 1955-ben felnőtt Vb-n győzött, Melbourne-ben viszont nem jutott túl a középdöntőn. Az én szerencsémre ez a tendencia nálam is bejött, hiszen 1963-ban egyéni Vb-n nyertem, egy év múlva pedig egyéni olimpiai bajnok is lehettem”.

– Emlékezne egy kicsit részletesebben élete legnagyobb egyéni sikerére?   

 „Tíz páston rendezték meg a versenyt, harminckilenc egyéni induló részvételével. A csoportmérkőzések során csaknem búcsúra kényszerültem; holtversenyes újravívás mentett meg ettől a szégyentől. Az egyenes kiesésnél már jobban ment a vívás, s be is jutottam a négyes döntőbe. Ott megismétlődött a selejtezőben volt szituáció, a holtverseny. Hárman kellett tovább vívjunk. Itt az olasz Ragno és a nemzetközi mezőnyben sem előtte, sem utána nem mutatkozó német Mees ellen is nyerni tudtam.”

Sákovicsné Dömölky Lídia. Fotó: JochaPress.hu

 – Az ebben a fegyvernemben Elek Ilonát követő újabb magyar aranyérem megszerzését nem sokáig ünnepelhette, hiszen másnap jött a csapatverseny.

 „Ez jelentette a legszebb ráadást: az ott kiharcolt újabb első hely! Az olimpiák történetében második alkalommal megrendezett csapatversenyen ismét a szovjetek voltak az egyértelmű favoritok. Ráadásul a vívó babona azt mondja, akinek egyéniben jól megy, az a csapatban rosszul fog szerepelni. Szerencsére ez esetben a kivétel erősíthette a szabályt. A döntő körmérkőzése során rendkívül szoros küzdelem alakult ki. Végül az utolsó asszó döntött a bajnoki címről. Dömölky Lídia és Sisova állt fel egymással szemben, 3:3–as részeredmény után jött a minden eldöntő találat. Lidi bevitte a tust, de a bíró érvénytelennek nyilvánította azt. A következőt viszont már elfogadták, s megszületett a magyar győzelem, amely egy kis politikai felhangot is kapott. Ezzel persze mi nem törődtünk, hanem önfeledten ünnepeltük a közösen kiharcolt sikert!”

 – 1960-ig az Elektromos SE tagjaként, majd az Újpesti Dózsa vívójaként érte el sikersorozatát és nem sok hiányzott ahhoz, hogy harmadik aranyérmét is átvehesse.

„Mexikóvárosban, az 1968-as olimpián címvédőként bejutottam a női tőr körmérkőzéses döntőjébe. Hogy nyugodtan tudjak készülni, egy órával a hivatalos busz indulása előtt, taxival mentem a vívócsarnokba. Sajnos a taxis a maratoni futás útvonalán akart eljutni oda, amely természetesen le volt zárva, így majdnem lekéstem a döntőt.  Bemelegítés nélkül, kapkodva vettem fel a vívóruhát. Ilyen előzmények után annak is örülnöm kellett, hogy tusaránnyal bronzérmes lettem.”

 – Végül is öt olimpiára eljutott, amelyekről két arany-, három ezüst- és két bronzérmet hozhatott haza. Hol érezte magát a legjobban?

 „Egyértelműen Tokióban és nem azért, mert ott lettem kétszeres olimpiai bajnok. A japánok ugyanis szerintem a vendéglátásban egyszerűen verhetetlenek.”

Ránkyné Németh Angéla és Dömötör Zoltán társaságában

 – Húsz évig tartotta helyét a válogatottban, majd 1978-ban – már negyven fölött – úgy vonult vissza, hogy a hazai Ob-n csapatban első, egyéniben második tudott lenni. Utána milyen kapcsolata volt sportágával? 

„Rövid ideig edzősködtem a Honvédban, de hónapokkal később visszahívtak a Dózsába technikai vezetőnek. Ott dolgoztam az 1988-ban volt nyugdíjazásomig. Az utolsó, érdemi esemény egyébként a korosztályomban 1999-ben kivívott masters világbajnoki cím. Bár már mindjárt 80 éves leszek, még mindig foglalkoztat, hogy az egyetlen, hiányzó győzelem, a veterán csapatbajnoki aranyérem még hiányzik a gyűjteményemből. A +80-as korosztályban Lidivel és még valakivel elképzelhető, hogy utoljára fegyvert fogok…”

Rejtő Ildikó búcsúzóul elmondta, rengeteget foglalkozik a dísznövényeivel, a televíziót laza kikapcsolódásként nézi, a magyar olimpiai részvevőknek pedig kivétel nélkül drukkolni fog. Nagy megtiszteltetés számára, hogy 2007-ben, Zsivotzky Gyula halálát követően őt választották a Nemzet Sportolói közé. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a szép, nyári hónapokat Fonyódon töltheti és az egykori vívótársnőivel – Dömölky, Juhász, Bóbis Ildikó, Marosi Paula – változatlanul jó és rendszeres a kapcsolata.

(MOB / Jocha Károly)