MÚSZ: az állami támogatás csupán május végén érkezik meg

Shares

Bienerth_MUSZMind az elnöki, mind a pénzügyi, mind az ellenőrző testületi beszámolót elfogadta a Magyar Úszó Szövetség évi rendes közgyűlése, illetve a tagszervezetek küldöttei jóváhagyták a 2017. évi szakmai és költségvetési tervet.

A MÚSZ közgyűlésének tagjait a MOB új elnöke, Kulcsár Krisztián köszöntötte elsőként, aki jelezte, a magyar olimpiai mozgalom egyik legeredményesebb sportágával a jövőben is folyamatos és kiegyensúlyozott együttműködésre törekszik a MOB, illetve mindenben támogatni kívánják az úszókat, akik az ötkarikás eredményesség egyik legfőbb letéteményesei.

Szántó Éva, a nyári FINA-világbajnokság szervezőcsapatának vezetője tartott tájékoztatót az eseményről, hangsúlyozva, hogy minden híreszteléssel ellentétben az előkészületek megfelelő ütemben haladnak, s bár valóban számos akadályt kell leküzdeniük,

Hirdetés

a július 14-ei rajtra minden készen áll majd.

A napirendi pontok módosítására vonatkozó előterjesztések leszavazása után a közgyűlés az előre meghirdetett menetben folytatta munkáját.

Dr. Bienerth Gusztáv elnöki beszámolójában elmondta, intenzív munkával telt az eddigi négy és fél hónap, amely alatt igyekeztek megfelelni elsőszámú célkitűzésüknek, hogy egy szolgáltató szövetséget hozzanak létre. Erről egyébként – választási ígéretének megfelelően – háromhavonta internetes fórumon számol be a tagságnak, így a közgyűlést megelőzően több órán át válaszolt több mint száz kérdésre.

Az elnök emellett méltatta elődjét, Gyárfás Tamást többek között a 2017. évi világbajnokság Magyarországra hozataláért, amely hatalmas lökést ad a sportágnak.

Hirdetés

Bienerth Gusztáv közölte, a Sós Csaba vezetésével felállt edzőbizottság, illetve a megújult apparátus sokat dolgozott azon, hogy minden eddiginél optimálisabban, átláthatóbban osszák fel a forrásokat, hogy azok felhasználása a lehető leghatékonyabban szolgálja a sportág érdekeit. Az elnök ugyanakkor megjegyezte,

rendkívül megnehezíti a szövetség munkáját, hogy az állami támogatás rendre csupán május végén érkezik meg,

így a jövőben elképzelhetően speciális pénzintézeti segítséggel hidalják át az emiatt esetlegesen adódó finanszírozási problémákat.

Bienerth Gusztáv örömmel jelentette be, hogy a szövetség valamennyi támogatója a sportág mellett maradt a januári elnökváltást követően, de csatlakoztak újabb partnerek is, míg a régiek közül például az Arena céggel a korábbinál sokkal jobb feltételekkel sikerült megállapodni, az ebből szármató többletbevételt pedig a sportág további fejlesztésére, az egyesületek támogatására tudják fordítani.

Az elnök elmondta, a jelentősen javuló fővárosi uszodahelyzet mellett vidéken is több fejlesztés zajlik – továbbá a megfelelő mennyiségű vízfelület biztosítása érdekében folyamatosak az egyeztetések többek között a Magyar Vízilabda Szövetséggel, hogy a lehető legjobb legyen a medencék kihasználtsága; ennek érdekében hamarosan történelmi elnökségi ülést tartanak, mindkét sportág vezérkarának részvételével.

Bienerth Gusztáv az átigazolási rendszer megreformálását is kilátásba helyezte, az ezzel kapcsolatos munkát már megkezdte egy felkért bizottság, mint ahogy a szövetség elavult adatbázisának teljes megújítása is a közeljövő egyik legfontosabb célkitűzése. Az elnök emellett a megbízhatóságot és az apparátus munkastílusának folyamatos javítását, a tagszervezetekkel való kiegyensúlyozott kommunikációt nevezte az előrelépés alapjának.

Az elnök hangsúlyozta, a kritika része egy szövetség életének, a tisztesség határain belül még a személyes támadások is, de arra kért mindenkit, hogy azok „álljanak meg az elnök személyénél, én ezeket elviselem, kezelem, megválaszolom, azt azonban nem hagyom, hogy az apparátus tagjait vegyék célba, és ezzel próbálják ellehetleníteni a napi munkavégzést.”

Beszédét azzal zárta, hogy bár most mindenki a világbajnokságra koncentrál, szükséges egy 2024-ig szóló stratégia kidolgozása, illetve hogy decemberben méltó módon kívánják megünnepelni a MÚSZ fennállásának 110. évfordulóját.

A közgyűlés ezt követően jóváhagyta a 2016. évi szakmai és pénzügyi beszámolót, illetve az Ellenőrző Testület jelentését.

A közgyűlés a 2017. évi tervek jóváhagyásával folytatódott: mind a szakmai tervet, mind az évre 51 milliós nyereséget előirányzó, 1.7 milliárdos nagyságrendű költségvetést megszavazták a küldöttek.

Ezután az új elnökségi tagok megválasztása volt napirenden: a grémium tagja lett Danks Emese (a Testnevelési Egyetem képviseletében), valamint dr. Rákosfalvy Zoltán, míg az ezúttal be nem töltött három helyre a következő közgyűlésen választanak tagokat.

Forrás: MÚSZ