Rendszeres testmozgással akár 4-5 évvel tovább is élhetünk!

Shares

MET151019_elnökség, 440

Alig maradt üres szék a MOM Kulturális Központ Kupola termében megtartott Szabadidősport konferencián, amelynek témája a hatvan fölöttiek egészséges életmódja volt.

MET151019_Pokorni Zoltán,  440

A mintegy kétszáz fős hallgatóságot Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere köszöntötte. Rövid bevezetőjében azt fejtegette, hogy ugyan tiszteli-becsüli a sok ezer indulót vonzó eseményeket, így például a futófesztiválokat is, de ő személy szerint inkább a kisebb csoportok. közösségek által szervezett, sportos megmozdulások híve, ahol az egyes emberek jól ismerik egymást.

MET151019_Molnár Zoltán, Novák Katalin, 440Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke és Fűrész Tünde, az EMMI  államtitkára

Hirdetés

Fűrész Tünde, az EMMI államtitkára a „Család és időspolitika, idősek a társadalomban” témakörről fejtette ki véleményét. Hangsúlyozottan foglalkozott az európai – s ezen belül különösen a magyar – társadalom elöregedésével. Az életkor növekedésével kapcsolatos lehetőségeket, tennivalókat vázolta, meggyőző grafikonokkal erősítve mondandóját.

MET151019_Apor Péter, 440

Az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért előadás dr. Apor Péter nevéhez fűződött. Az aranydiplomás belgyógyász, sportorvos sokak megdöbbenésére közölte, hogy a rajta lévő ruha az, amelyikben annak idején átvette az orvosi diplomáját. Enyhe döbbenetet okozó bejelentését követően gyorsan megnyugtatta hallgatóságát, hogy van másik öltönye is. Azt, hogy a félévszázaddal előbb vásárolt öltönyét ma is tudja viselni, kizárólag a sportos életmódjának köszönheti. Bármilyen mozgás hasznos, méghozzá naponta legalább félóráról lenne szó. Aki pedig hetente legalább 450 percet sportol korának megfelelő tempóban, az nem csak ritkábban lesz beteg, elkerüli az infarktus, de még nagy valószínűséggel 4-5 évvel tovább is élhet, mint hasonló korú, leginkább a tévé előtt ücsörgő kortársai.

MET151019_Monspart Sarolta, 440

Dr. Irmai István és Balassa Levente előadását követően Monspart Sarolta, egykori tájékozódási futó világbajnok, a rendszeres testmozgás, a különféle edzések elkötelezettje nem csak a tunyaság ellen lázított, hanem több részletben, röviden meg is tornásztatta hallgatóságát, akik a rossz időjárás miatt lemaradtak a Gesztenyéskertbe tervezett, Monspart-féle tornaóráról.

Az ötletek sokaságát kínált előadások végén érdekes, sporttárgyú könyveket nyerhettek ingyenes tombolán a megjelentek.