Ricciardo győzött a Hungaroringen

Shares

Hamilton, Lewis; Alonso, FernandoDaniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnap rendezett 29. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a mogyoródi Hungaroringen.

A 25 éves versenyző idei és egyben pályafutása második sikerét aratta, s ebben a szezonban még mindig ő az egyetlen, aki a Mercedes két pilótáján kívül futamot tudott nyerni.

A magyar versenyen Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája lett a második, a boxutcából rajtoló – Mogyoródon korábban már négyszer, legutóbb tavaly győztes – brit Lewis Hamilton (Mercedes) pedig a harmadik.

A világbajnoki pontversenyt vezető német Nico Rosberg (Mercedes) negyedikként zárt, így bár csökkent az előnye, változatlanul az élen áll az összetettben.

Az idei szezonban először fordult elő, hogy a dobogó első vagy második fokán nem a Mercedes valamelyik pilótája állt.

„Igazából még nem tudom pontosan, hogy miért is mi nyertünk, de kétségtelen tény, hogy az első biztonsági autós szakasz nekünk jött a legjobban. Az utolsó körökben meglehetősen nehéz volt Hamiltonon és Alonsón túljutni, de ez volt az egyetlen esélyem az igazán jó eredmény elérésére” – mondta a győztes Daniel Ricciardo.

„Sok nehéz versennyel a hátunk mögött ez a második hely most olyan nekünk, mint egy győzelem. Érdekes futam volt, egyszer számunkra, másszor mások számára alakultak kedvezően a dolgok, a lényeg azonban az, hogy sok pontot gyűjtöttünk és dobogóra álltunk” – mondta Fernando Alonso.

„Fontos ez a harmadik hely, elsősorban az összetett szempontjából, mert a tegnapi vesszőfutás ellenére így még mindig versenyben vagyok a világbajnoki címért. A hajrá meglehetősen kemény volt, Nicót nagyon nehéz volt már magam mögött tartani, de örülök, hogy sikerült” – fogalmazott Lewis Hamilton.

Magyar Nagydíj (70 kör, 306,630 km):

1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:53.05.058 óra
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 5.225 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 5.857 mp h.
4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 6.361 mp h.
5. Felipe Massa (brazil, Williams) 29.841 mp h.
6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 31.491 mp h.
7. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 40.964 mp h.
8. Valtteri Bottas (finn, Williams) 41.344 mp h.
9. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 58.527 mp h.
10. Jenson Button (brit, McLaren) 1:07.280 perc h.
11. Adrian Sutil (német, Sauber) 1:08.169 p h.
12. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 1:18.465 p h.
13. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:24.024 p h.
14. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h.
15. Jules Bianchi (francia, Marussia) 1 kör h.
16. Max Chilton (brit, Marussia) 1 kör h.

    A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 8 van hátra):

    pilóták:
1. Rosberg 202 pont
2. Hamilton 191
3. Ricciardo 131
4. Alonso 115

A győztes Daniel Ricciardo, a Red Bull csapat ausztrál versenyzője (k), a második helyezett Fernando Alonso, a Ferrari csapat spanyol versenyzője (b) és a harmadik helyezett Lewis Hamilton, a Mercedes csapat brit versenyzője (j) a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén.  MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A győztes Daniel Ricciardo, a Red Bull csapat ausztrál versenyzője (k), a második helyezett Fernando Alonso, a Ferrari csapat spanyol versenyzője (b) és a harmadik helyezett Lewis Hamilton, a Mercedes csapat brit versenyzője (j) a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

(MTI)