Ricciardot kizárták Melbourne-ben!

Shares

F1_daniel-ricciardo-3525A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan is bejelentette, utólagosan kizárták Daniel Ricciardót az Ausztrál Nagydíjról. A Red Bull versenyzője ezzel elveszítette az élete eddigi legjobb eredményét jelentő második helyét. Csapata azonban fellebbez az ítélet ellen.

Öt órával az idénynyitó Ausztrál Nagydíj leintése után módosult a futam végeredménye. Az FIA versenybíráinak és a Red Bull mérnökeinek hosszú órákon át tartó tanácskozása után hivatalossá vált, hogy Daniel Ricciardo elveszítette második helyét, miután autójában a megengedett 100 kg/óránál nagyobb sebességű volt az üzemanyag-átfolyás mértéke.

A Red Bull azonnal hivatalos közleményt adott ki, melyben jelezte, fellebbeznek az ítélet ellen. „Az FIA döntését követően, mely szerint az Infiniti Red Bull Racing vétett az FIA Forma–1-es Sportszabályzatának 3.2-es, valamint az FIA Forma–1-es Technikai Szabályzat 5.1.4-es pontja ellen a 3-as rajtszámú autójával, a csapat az FIA-nál bejelentette, hogy azonnali hatállyal fellebbez a döntés ellen. Az FIA üzemanyag-átfolyást mérő rendszere egész hétvégén jellemzően következetlen volt a paddockban. A csapat és a Renault biztos abban, hogy motorjának üzemanyag-ellátása teljes mértékben megfelelt a szabályok előírásainak” – állt az istálló közleményében.

Az FIA rendszerének pontosságával kapcsolatban korábban már több résztvevő is kételyeinek adott hangot. Charlie Whiting versenyigazgató a hétvége elején ugyanakkor leszögezte, eszközük megbízható, s annak adatait a verseny alatt is folyamatosan figyelni fogják. A hírek szerint a szövetség már a futam során figyelmeztette a Red Bullt a túlzott fogyasztásra, ám a csapat nem változtatott a beállításokon. A Red Bull által említett hétvégi mérési hibák kapcsán egyébként korábban felmerült, pénteken a Mercedes és a Ferrari is átlépte a határt, ám Toto Wolff, az előbbi istálló sportigazgatója leszögezte, ők óvatosságból inkább lejjebb vették az átfolyási sebességet, hogy ezzel elkerüljék az újabb hibajelzéseket.

Miután az ügy a címvédő fellebbezése miatt továbbra is folyamatban van, egyelőre nincs hivatalos végeredménye az idénynyitónak. Amennyiben a fellebbezést végül elutasítják, az FIA mostani döntését pedig helyben hagyják, Ricciardo elveszíti 2. helyét és az érte járó pontjait, melyeket Kevin Magnussen örökölhet meg. Utólagosan a McLaren másik versenyzője, Jenson Button léphet elő harmadik a helyre, s a pontszerzésről éppen csak lemaradó Sergio Pérez is egy ponttal gazdagodhat.

(Forrás: Motorsportál)