Robogott a vasút a győri úszó ob első napján

Shares
Szilágyi Liliána. Fotó: Szaka József/MÚSZ

Szilágyi Liliána. Fotó: Szaka József/MÚSZ

A papírformának megfelelően a BVSC legjobbjainak sikereit hozta az úszó országos bajnokság nyitónapja Győrben: a 400 méteres gyorsúszásban a két favorit, Bernek Péter, illetve Kapás Boglárka diadalmaskodott – utóbbi még a 4×100-as zuglói gyorsváltót is behozta az első helyre.

A jobb vb-felkészülést segítendő első ízben a nyári csúcsesemény menetrendjét másolja az országos bajnokság, azaz ugyanúgy nyolc napig tart majd, mint a kazanyi vb úszóviadala, és a számok sorrendje is ugyanaz – ennek megfelelően igen sok külföldi is nevezett, olaszok, egyiptomiak és walesiek késztetik még jelentősebb erőbedobásra a hazai legjobbakat.

Bernek Péternek például egy egyiptomi, Kapás Boglárkának pedig egy talján vetélytárs volt a legnagyobb ellenfele, végül azonban mindketten biztos előnnyel érték el elsőként a falat. Bernek Péter még az idejével is elégedett volt (3:48.71): „Mivel előzetesen 3:50-et akartam úszni, ez kifejezetten jó, pláne, hogy egyáltalán nem készültünk külön az ob-ra. Szerdán még nyolcezret úsztunk, és hétfőtől ugyanúgy edzünk majd itt, mintha nem lenne verseny – csak mellette még végigcsináljuk a számainkat. Azaz ez a 3:48 teljesen jó így, fáradtan, szerintem amikorra be leszek élesítve, addigra nagyon jó leszek” – mondta mosolyogva a 400-on, decemberben rövidpályás világbajnoki címet szerző klasszis.

Hirdetés

Kapás Boglárka hasonlóan elégedett volt: „Edzésből elég jó ez az idő, nem is szabad az egyéni legjobbhoz mérni, normális, hogy most ennyi sikerült. Rómában egyébként is elég jól ment a 800 és az 1500, azaz teljesen nyugodt vagyok, hogy Kazanyban minden rendben lesz.”

Bogi egyébként pazar hajrával a BVSC 4×100-as gyorsváltóját is aranyhoz segítette, így a nyitónap négy aranyérméből három landolt a zuglóiaknál – akik ezzel is serkentik vezetőedzőjük, Nagy Péter gyógyulását, aki betegsége miatt a hétvégét lábadozással tölti.

Jobban van viszont már Cseh László, aki egy 50 pillangóval hangolt a nagyobb feladatokra, ráadásul a középdöntőben egyedüliként úszott 24 másodpercen belül. „Ez jó hír a száz pillangó előtt. A múlt heti betegségem miatt még nem vagyok valami nagy formában, bár azért kezd összeállni a kép. Azt még nem tudom pontosan, milyen számokban indulok a vb-n, de szerintem az ob végére meglesz a program.”

 

CXVII. Felnőtt Országos Bajnokság -Széchy Tamás emlékverseny, Győr 1. napRobogott a VasútA papírformának megfelelő…

Posted by Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszóválogatott on 2015. június 27.

Ami a további középdöntőket illeti, izgalmas lesz a női 100 pillangó döntője, hiszen csak tizedek választották el Verrasztó Evelynt, Jakabos Zsuzsannát és Szilágyi Liliánát, Jakabos 200 vegyesen is remekelt – hiába, a hazai pálya… –, míg 100 mellen Horváth Dávidnak nagyon oda kell majd tennie magát, ha vasárnap meg akarja előzni az olasz Edoardo Giorgiettit

A napzáró férfi gyorsváltóban a Kőbánya SC négyesfogata remekelt, a Pulai testvérek a táv második felében esélyt sem adtak a vetélytársaknak – ami nem kis elégedettséggel töltötte el Turi Györgyöt, a klub vezetőedzőjét: „Három világklasszis – Cseh László, Bernek Péter és Kozma Dominik – elment, mégis tudtuk hozni ezt a váltót. Közben Késely Ajna a serdülő ob-n már a tizedik aranyánál tart, fiataljaink is hozzák az eredményeket – új generációt nevelünk, remélem, nem kiabálom el: eredményesen.”

Az 1. nap érmesei

Férfiak

400m gyors: 1. Bernek Péter (BVSC) 3:48.71

4x100m gyorsváltó: Kőbánya SC 3:26.58

(Telegdy Ádám, Szabó Norbert, Pulai Bence, Pulai Vince)

Nők

400m gyors: 1. Kapás Boglárka (BVSC) 4:08.89

4x100m gyorsváltó: BVSC 3:53.90

(Böszörményi Bettina, Kardos Viktória, Verebélyi Sára, Kapás Boglárka)