Roger Federer extra trófeájáról
Az elmúlt hétvégén a bőség zavara köszöntött ránk. Kezdődött a kajak-kenu válogatottunk minden várakozást felülmúló Európa-bajnoki sikersorozatával, folytatódott Michelisz Norbert újabb, parádés autós gyorsasági győzelmével, hogy a vizes világbajnokság színpompás megnyitóját, majd a szép magyar sikereket ki ne felejtsem.
A kérdés ezek után az maradt számomra, hogy Rasovszky Kristóf, illetve Olasz Anna előkelő távúszó sikerei, a női pólósok villámrajtja mellett szabad-e más sportággal foglalkoznom? Főleg olyannal, amely pillanatnyilag nem annyira dúskál magyar sikerekben, mint például a kajak-kenusoké.
Nem húzom tovább az időt, a teniszre gondolok, amelynek legnagyobb eseménye is éppen vasárnap ért véget. Wimbledon valóban a sportág csúcsát jelenti, s így volt ez idén is. Már a nők döntője is lázba hozta az ínyenceket, hiszen a spanyol Garbine Muguruza hatalmas küzdelemben fordította meg az első játszma sorsát, hogy azután a másodikban kivégezze (6-0) az idősebb Williams nővért, Venust.
A legnagyobb érdeklődés természetesen a férfiak vasárnapi döntője iránt nyilvánult meg, hiszen az okkal legnagyobb kedvenc, Roger Federer lépett pályára. Ellenfele a horvát Marin Cilic volt. Aligha kétséges, hogy a közönség nagy többsége a 35 éves svájcinak drukkolt, aki a salakpályás szezont okosan kihagyva, ismét kiváló formára futott fel.
Federer sok év óta szolgálja meg a teniszkedvelők iránta megnyilvánuló szimpátiáját. Elegáns, olykor briliáns játékával és példátlan sportszerűségével egyaránt.
Sajnos, ezen a napon Cilic nem volt méltó ellenfél, így csak az első játszmában volt némi izgulnivalónk, de nagyon hamar, 2:2 után már hátra is dőlhettünk. A teniszvilág röpke másfél óra elteltével egyként örülhetett Federer nyolcadik – egyedülálló – wimbledoni egyesbeli győzelmének, de azért színvonalasabb játékot érdemelt volna a milliárdos publikum. Erről viszont nem Federer tehetett.
Ami engem illet, különösen azóta tartom nagyra a tenisz kivételes nagyságát, amióta értesültem róla, hogy ő nem egyszerűen csak adakozik a világ legkülönbözőbb helyszínein rászorulók javára. Federer ugyanis visszatérő rendszerességgel meg is látogatja kedvezményezettjeit. A rá jellemző különleges érzékenység, a mások gondjaival való azonosulás szándéka az én normáim szerint megérdemelne egy extra díjat.
Az Emberség Díját, amelyet a wimbledoni nyolc trófeánál is többre tartanék.
Jocha Károly — jochapress. Fotó: AELTC
