Ronaldo ötödször kapta meg az Aranylabdát

Shares

2017-ben is Cristiano Ronaldo kapta a France Football Aranylabdáját. Immár ötödször vehette át a díjat, ezzel utolérte Lionel Messit.

A 32 éves Ronaldo 2008, 2013, 2014 és 2016 után érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban klubjával történelmet írva megvédte címét a Bajnokok Ligájában, megnyerte a spanyol bajnokságot, valamint elhódította az Európai Szuperkupát, a válogatottal pedig kijutott a jövő nyári, oroszországi világbajnokságra.

Az Aranylabdát 2008 óta kizárólag Ronaldo és Messi kapta meg. 2010 és 2015 között a FIFA Év játékosa díját és az Aranylabdát együtt, ugyanannak a játékosnak ítélték oda, ám 2016-tól ismét szétvált a díj. A FIFA Ballon d’Or-t négyszer kapta meg Messi és csak kétszer Ronaldo.

A France Football 1956-ban alapított díját először a Real Madrid két sztárja Raymond Kopa és Alfred Di Stéfano előtt az angol Stanley Matthews kapta meg, aki a Blackpool játékosa volt. Persze Kopa (1958) és Di Stefano (1957, 1959) később ugyancsak megkapta az Aranylabdát.

1960-ban Puskás Ferenc a Barcelona sztárja Luis Suárez mögött a második helyen végzett. Érdekesség, hogy Suarez később 1964-ben és 1965-ben az Internazionaléval nyerte meg a Bajnokok Európa Kupáját (BEK), ám az Aranylabda-szavazáson már „csak” a 2., illetve a 3. helyet szerezte meg.

Pontosan 50 évvel ezelőtt a ferencvárosi Albert Flórián nagy fölénnyel nyert Bobby Charlton és a skót Jimmy Johnstone előtt.

Az egyetlen Aranylabdás kapus, a szovjet Lev Jasin volt, aki 1963-ban a Dinamo Moszkva játékosaként kapta meg a díjat.

Korábban Johan Cruyf (1971, 1973 és 1974), Michel Platini (1983, 1984, 1985), valamint Marco van Basten (1988, 1989, 1992) tudott triplázni.

(M4 Sport)