Rosberg rajtolhat az élről az idei utolsó futamon

Shares

Hamilton_Rosberg_440Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő indulhat az első rajtkockából a vasárnapi futamon.

A 29 éves versenyzőnek ez az idei 10., pályafutása egészét tekintve pedig a 15. pole pozíciója.

Mögötte a világbajnoki pontversenyben vezető csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a harmadik rajthelyről Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája kezdheti meg az 55 körös versenyt.

Hirdetés

A négyszeres vb-győztes, címvédő német Sebastian Vettel – akinek ez az utolsó futama a Red Bull színeiben – hatodik lett a kvalifikáción, míg a Ferraritól az idényzáró után elköszönő spanyol Fernando Alonso a 10. helyről rajtolhat. Később Vettelt, valamint csapattársát, az ausztrál Daniel Ricciardót is kizárták az időmérő edzésről, a versenybíróság álláspontja szerint ugyanis mindkettőjük autóján a megengedettnél hajlékonyabbak voltak az első szárnyak. Ennek értelmében a két Red Bull a rajtrács végéről vág majd neki a futamnak.

A vb-címért már csak Hamilton és Rosberg van versenyben, az összetettben előbbinek 17 pont az előnye utóbbival szemben.

Az Abu-Dzabi Nagydíjon az F1 történetében először dupla pontokért küzdenek a pilóták.

Hirdetés

A verseny vasárnap 14 órakor rajtol el.

F1, Etihad Airways, kvalifikáció:

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:40.480 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:40.866
3. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:41.025
4. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:41.119
5. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:41.908
6. Jenson Button (brit, McLaren) 1:41.964
7. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:42.236
8. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:42.86
9. Kevin Magnussen (dán, McLaren)
10. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)

(MTI)