Rövidpályás úszó-vb: 15 egyéni induló a magyar csapatban

Shares

Audi_A3Hargitay András szövetségi kapitány szerdán kihirdette a december 6. és 11. közötti, windsori rövidpályás világbajnokságon szereplő magyar úszóválogatott névsorát.

A szakvezető a magyar szövetség szerdai sajtótájékoztatóján – melyen Gyárfás Tamás elnök bejelentette, hogy nem mond le posztjáról – az összeállítással kapcsolatban annyit jegyzett meg, nem az volt a célja, hogy nagy, hanem hogy eredményes csapatot állítson össze.

Hargitay András szövetségi kapitány ismertette a decemberi, húsz nap múlva kezdődő windsori rövid pályás világbajnokságra utazó magyar válogatott keretét. Elmondta, hogy a csapat két részből áll, egyrészt azokból a fiatalokból, akik az ifjúsági Európa-bajnokságon jól szerepeltek, illetve azokból az élversenyzőkből, akik megúszták a szintidőket.

„Az olimpián az volt a célunk, hogy minél nagyobb legyen a versenyzői létszám, mivel ez tette lehetővé, hogy edzők, gyúrók és orvosok a lehető legnagyobb számban utazhassanak az úszókkal. Most az lesz a cél, hogy minél eredményesebb legyen a küldöttség. Éppen ezért a szintidőket is nagyon magasan húztuk meg, jóval a vb A-szintje fölött. Az előző világbajnokság 6-8. helyezett időit vettük figyelembe” – fogalmazott Hargitay András.

Új támogatókkal bővült a Magyar Úszó Szövetség partneri köre, ezt is szerdán jelentették be: a Szerencsejáték Szerviz Nkft. kötött támogatói szerződést a szervezettel.

Zsiga Marcell, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, a cég elkötelezett az iránt, hogy a lottótársasághoz befolyó árbevételből az egészségügy, az oktatás és a sport számára támogatást nyújtson. „Nagy öröm, hogy az úszó szövetség részére egy méltányos összeget tudunk felajánlani az árbevételünkből, reméljük, hogy ez segítséget jelent a sportolók windsori és budapesti vb-felkészülésében” – mondta a támogatói szerződés aláírása előtt.

Egy még inkább kézzel foghatóbb partneri megállapodást is bejelentettek, a magyar úszóválogatott tagjai egy-egy autóval gazdagodnak a 17. FINA Világbajnokság végéig, a részükre biztosított Audik segítik majd a minél rugalmasabb és könnyedebb felkészülést.

Tóth Tamás, a Sport Event Sport Hősökért Kft. igazgatója, a Húsz17 Úszó Hősökért Projekt elnöke büszkén beszélt a megállapodásról, amely unikum, mert még soha nem kötöttek szakszövetséggel szerződést korábban.

„Mindig is a sportolókra koncentráltunk, és az ő kényelmükre, komfortérzetükre, most azért teszünk kivételévelt, mert az úszó szövetség kiváló munkát végez, illetve azért, mert idehaza lesz a vizes világbajnokság, szeretnénk ennek a sikeréhez tevékenyen hozzájárulni. Korábban a Rio Klub, a London Klub és a Peking Klub neveket kellett megszoknunk, most a Húsz 17 Úszó Hősökért nevet kell megjegyeznem, nem lesz nehéz” – mondta Tóth Tamás, aki cégével 24 éve támogatja a magyar élsportolók olimpiai felkészülését, és aki nagy intenzitást és összefogást vár ettől a megállapodástól, no és balesetmentes közlekedést a sportolóktól.

„Békéscsabán születtem, a szüleim ott élnek, én Győrben edzek, a két város 360 kilométerre van egymástól, azt hiszem, ezzel el is árultam, mit jelent számomra a távolság, és annak a leküzdése. Örülök az új autónak, kiválóan segíti majd a vb-felkészülést, amit majd januárban kezdek. Extra motivációt jelent, hogy itthon lesz a világbajnokság, remélem, kijön majd belőlem az, ami még bennem van” – ezt Balog Gábor Eb-bronzérmes hátúszó mondta.

„Nem is maga az Audi jelent nagy örömöt számomra, hanem az, hogy ennek a projektnek a részese lehetek. Szeretném, ha ez a világbajnokság összehozná az embereket, minket, magyarokat. Ha valahová elmegyek a kocsival, és emlékeztetem az embereket a vb-re, kialakulhat egy nagy várakozás, amit nagyon szeretnék. Legyünk együtt, fogjunk össze, és lássa meg a világ, mint jelent az, ha mi magyarok csinálunk valami igazán nagy dolgot”Szilágyi Liliána szenvedélyes gondolatai ezek, nem is tudunk mást hozzátenni mellé.

A magyar vb-csapat

Férfiak:
Barta Márton (100 m vegyes, 200 m vegyes)
Bernek Péter (200 m gyors, 400 m gyors)
Földházi Dávid (200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes)
Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors)
Kenderesi Tamás (100 m pillangó, 200 m pillangó)
Lobanovszkij Maxim (50 m gyors, 100 m gyors)
Márton Richárd (400 m gyors)
Rasovszky Kristóf (1500 m gyors, 50 m hát, 100 m hát)
Telegdy Ádám (100 m gyors, 200 m gyors, 100 m hát, 200 m hát)
Verrasztó Dávid (200 m pillangó, 200 m mell, 400 m vegyes)
4×50 m gyorsváltó
4×100 m gyorsváltó
4×200 m gyorsváltó

Nők:
Hosszú Katinka (számait kérésére a rajt előtt hozzuk nyilvánosságra)
Jakabos Zsuzsanna (100 m gyors, 200 m gyors, 200 m hát, 200 m vegyes, 400 m vegyes)
Kapás Boglárka (400 m gyors, 800 m gyors)
Késely Ajna (200 m pillangó)
Verrasztó Evelyn (100 m gyors, 100 m vegyes)
4×200 m gyorsváltó
vegyes
4×50 m gyorsváltó