Rudas Ferenc: Ehhez a kastélyhoz képest mi odúban futballoztunk!

Rudas Ferenc zöld-fehér labdáival (Fotó: JochaPress.hu)

A Ferencvárosi TC Groupama nevet felvett, vadonatúj stadionjának egész napos avató ünnepsége seregnyi érdekességgel szolgált az eseményeket a helyszínen vagy a televízió jóvoltából végigkövetők számára. 

Ilyen momentum volt például az, hogy a Chelsea elleni avató meccs kezdő rúgását az immár 94. évében járó Rudas Ferenc végezte el. Az FTC egykori kiválósága készéggel válaszolt a hozzá intézett kérdésekre.

– Hogyan élte meg, hogy éppen Önre esett a választás a kezdő rúgást illetően?

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam erre a megtisztelő felkérésre. Én vagyok a legöregebb, sajnos, a kortársaim már mindannyian végleg elköltöztek, itt hagytak engem. Bár az építkezés során többször is megnézhettem a fejleményeket, az új stadion mégis egészen elvarázsolt engem. Nem is álltam meg szó nélkül, amikor valaki a csapat háza tájáról elkezdett valamit kritizálni. Azt mondtam az illető játékosnak, hogy ha ők legalább ilyen szinten játszanának, mint amilyen az új stadion, akkor a magyar labdarúgó válogatottnak világbajnoki címet kellene nyernie. Amíg viszont ettől fényévnyire elmaradnak a mi labdarúgóink, addig itt még pisszenésnek sincs helye!”

– Ön 1941. tavaszán, a régi, fatribünös FTC stadionban mutatkozott be a Nagyvárad elleni meccsen. Mi jut erről eszébe?

„Ha azokra az időkre és viszonyokra gondolok és összehasonlítom a mai helyzetet, a két stadiont, akkor azt mondhatom: mi egy odúban játszottunk ehhez a kastélyhoz viszonyítva.”

– Akkoriban mégis hatalmas szívvel és komoly sikerekkel képviselték a zöld-fehér klubot, Ön például 1941. és 1954. között játszott a Fradiban. De ha nem jön közbe 1950-ben a lábtörése, talán még sokkal tovább is a pályán maradt volna. Kikre emlékezik legszívesebben a régi játszótársak közül?

„Ez egy nagyon nehéz kérdés, hiszen akkoriban tényleg sok éven át, vállvetve küzdöttünk, ma elképzelhetetlen csapategységben. Ha mégis kiemelek néhányat, hát legelőször Lakat Károlyt, Henni Gézát, Kispéter Mihályt és Mészáros „Dodó” Józsefet említem meg külön is.”

– Miért mondja, hogy ma elképzelhetetlen az a csapategység, ami régen természetesnek volt mondható?

„Azért, mert ma a labdarugó klubok szinte mindenhol átjáró házak. Évente minimum 8-10 játékos megy, legalább annyi érkezik. Többségük külföldi vendégmunkás, akiknek a Ferencváros ugyanannyit jelent, mint az Újpest, a bécsi Austria vagy a Rapid: pénzkeresési lehetőséget. Ezek a zsoldosok bárhogyan is játszanak, a szívük soha nem lesz a Ferencvárosé. Ráadásul legtöbbjük nem is játszik olyan jól, hogy érdemes lenne őket komoly pénzekért idehívni és eltartani őket.”

– Mit gondol, hogyan lehetne csökkenteni a külföldiek számát és inkább a hazai fiatalokra helyezni a súlypontot?

„Tehetségek mindig is voltak és lesznek is, csak azokat idejekorán fel kellene fedezni és jó szakemberek kezébe adni. Ehhez kellenének azok a hozzáértő megfigyelők, akiknek csak a legfiatalabbak folyamatos megfigyelése és a tehetséges gyerekeknek idejében a klubokba történő irányítása lenne a dolguk. Biztos vagyok benne, ezekben az években is sok, olyan fiatal vész el a magyar labdarúgás kárára, akik egyszerűen nem tudnak képbe kerülni!”

– Ön előrehaladott kora ellenére mind a mai napig igen aktív. Mi mindent tesz a Ferencvárosért?

„Hosszú ideje vagyok a Baráti Kör elnöke, s legalább 5-6 éve beválasztottak a labdarúgó szakosztály elnökségébe is. Ott pedig nem azért vagyok, hogy végigücsörögjem az értekezleteket, hanem  ha van véleményem, azt mindig el is mondom. Hogy mit fogadnak el belőle és mit hasznosítanak a felvetéseimből, az már nem az én dolgom.”

– Gondolja, hogy ebben a szuper stadionban a Ferencváros és a magyar válogatott ismét komolyabb sikereket is elér majd?

„Ezt nagyon-nagyon szeretném megérni!”