Rudolf Gergely keresi a következő „madarat”

Shares
A klubigazgató Burcsa Győző és Rudolf Gergely. Fotó: Vidi.hu

Burcsa Győzőt is meghatotta Rudolf Gergely. Fotó: Vidi.hu

Számomra szívmelengető hír érkezett: Rudolf Gergely korábbi válogatott labdarúgót legutóbbi munkaaadója, a Videoton nem kívánja szerepeltetni a továbbiakban.

Tévedés ne essék, soha nem láttam személyesen, semmi közöm hozzá, mégsem vagyunk jóban. Amikor ugyanis ez az üzleti érzékkel ugyancsak megáldott játékos 2010-ben Debrecenből önmagát eladta az olaszországi Genoának, azonnal merészeltem írni néhány, keresetlen sort, ahol megjósoltam: szerintem Rudolf nem tölti ki a négy évre szóló szerződését, hanem sokkal előbb visszatér Magyarországra. Erre szidalmak özöne zúdult rám, akire a legfinomabb jelzőként a rosszindulatút akasztották.

Azután lepergett két év, a mi emberünk pedig a Genovából kiközvetítve, több klubban is megfordulva szép lassan hazasomfordált. Itthon persze csaknem üdvrivalgással fogadták, a kérők közül pedig a Diósgyőr volt a leglelkesebb. Meg is „kínálták” Rudit havi nyolcmillióval (ha nem helyes az összeg, ide várnám a Diósgyőr hivatalos számsorát!?), amire emberünk válasza az volt, hogy több hónapig nem tudott pályára lépni, mert fizikailag nem érte utol önmagát. Jogos (?) fizetését feltehetően addig is kapta, hiszen szegénykének valamiből csak meg kellett élnie addig is, amíg elkezdi lőni a gólokat…

Azután nagy sokára pályára is került és a tavaszi idény végéig mindössze egyetlen egy (1) gólt sikerült összehoznia, a Diósgyőr pedig lemondott további szolgálatairól.

Rudolfot ez a finoman szólva is szerényre sikeredett szezon cseppet sem kedvetlenítette el, így 2013 nyarán a győriekre sikerült rátukmálnia magát. Ottani pénzének nagyságáról nem hallottam, de feltehetően ott is beérte havi néhány millióval.?. (Ide a Győr cáfolatát várnám…)

Győrben 2015-ben telt ki a becsülete. Erre a Videoton vezetőit is sikerült megihletnie, ahol állítólag hárommillió illette meg havonta. Egészen mostanáig, mert mostanra még a pénzbőviben lévő Vidi-vezérek is megunták Rudolf szürkeségét, eredménytelenségét.

A kérdés most már csak az lehet, ugyan melyik klub lesz a következő „madár”, ahol majd megint elhiteti magáról, hogy ő lehet a friss erő. Az a „csodagyerek”, aki új szint hoz majd a legújabb gazda klubjába.

Sajnos, az érzésem az, hogy ez az öneladás még néhány évig menni fog. Emberünk pedig ellubickolgat a jó hazai langyos vízben. Talán egy-két gólt is összehoz majd szezononként. Előbb fentebb, később majd lentebb is.

Elvégre az ilyen ügyes emberek szerződtetésére mindig találnak pénzt a segítőkész menedzserek.