Sabaté plusz, Pastor mínusz

Shares
Szeged_Pastor, 440

Carlos Pastor cselekedete minősíthetetlen

Kőkemény, magas színvonalú hatvan percet hozott a férfi kézilabdázók kupadöntője Debrecenben. Így látta Kovács László európai mesteredző, aki a jochapress.hu kérésére adott rövid összefoglaló értékelést.

– Reális döntetlen született a rendes játékidő végéig, amelyben hallgatólagosan benne volt a két játékvezető is – így Kovács László. – Azt hiszem, legbelül ők is szerettek volna egy „blikkfangos” befejezést, ami egy döntetlennel valósulhatott meg leginkább.

 – Magáról a játékról mi a véleménye?

– A Szeged nagyon jó védekezést választott, Nagy László és Sliskovics őrzését alapvetően jól oldották meg. Ráadásul Sierra sokáig igen jól védett, bravúrok sorát mutatta be. A Veszprém ritmusváltásokra alapuló játéka nem úgy ment, ahogyan azt feltehetően szerették volna. Érdekes volt megfigyelni az irányítókkal volt kísérletezést, amelynek során Chema, Lékai és Palmarsson is lehetőséget kapott. A szegediek gyenge pontja éppen a Aron Palmarsson elleni játékban csúcsosodott ki, hiszen bár kénytelenek voltak látni, hogy az izlandi sorozatosan jól lő, mégsem tudtak elég gondot fordítani az őrzésére. Sokszor üres folyosókat kapott, másszor bravúrosan lőtt és igen fontos gólokat szerzett.

[Customads id=646335]

– Kit emelne még ki?

–  Bombacot nagyon vigyázták, Jonas Källman viszont feltartóztathatatlan volt. Döntő része van abban, hogy a Szeged végig nyílttá tudta tenni a találkozó sorsát.

 – Mi a véleménye a meccs végén kitört lökdösődésről, amelynek során Pastor fellökte kollégáját, Sabatét?

– Megdöbbentett az eset, intelligens ember ilyet még álmában sem csinál! A veszprémi edző pedig szimpatikusan nyilatkozott, elismerést érdemel.

Itt be is fejeztük a tanár úrral. Az egykor a spanyol válogatottal világbajnoki címet szerzett Juan Carlos Pastor tette pedig folytatásért kiált. Nem tenne jót a sportágnak, ha ezt a kirívó sportszerűtlenséget a szövetség vezetése szó nélkül hagyná!