Chernomaz: saját játékunkat kell játszani a franciák ellen is

Shares

CHernomazAkkor lehet sikeres a magyar jégkorong-válogatott a franciák elleni, keddi világbajnoki mérkőzésen, ha a saját játékát játssza Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint.

„Van egy stílusunk, amit begyakoroltunk, amit tudunk, és ha ettől eltérnénk, bizonytalan utakra tévednénk. Nem eshetünk ebbe a hibába, ragaszkodnunk kell a terveinkhez” – mondta az MTI-nek Rich Chernomaz a hétfői szünnapon, amelynek délutánján tartott edzést együttesének.

Segítője, Majoross Gergely emlékeztetett rá, hogy a magyarok előző elit vb-s részvételekor, 2009-ben Svájcban – ahol ő még játékosként volt jelen – a csapat elhitte, hogy esélye van az osztrák és a dán válogatott ellen, az addigiaktól eltérő játékot erőltetett, és két nagy vereség lett a vége.

A franciák – akárcsak a németek – nem eshetnek ki, mert jövőre ők lesznek a házigazdák. Ennek ellenére az ellenük megszerezhető pontok bennmaradást érhetnek. A 16-os mezőnyben két forduló után már csak a magyar és a fehérorosz együttes áll pont nélkül.

A magyarok akkor esnek ki, ha a szentpétervári csoportjukban az utolsó, nyolcadik helyen zárnak, vagy úgy hetedikek, hogy mögöttük a francia vagy a német válogatott végez és a moszkvai csoport hetedik helyezettjével szemben rosszabb a mérleg.

A franciák büntetőkkel verték a németeket, majd 5-1-re kikaptak a szlovákoktól, akik 4-1-re verték a magyarokat. A Chernomaz-csapat vasárnap, helyenként remek játékkal, 7-1-re kapott ki a címvédő Kanadától, ám a hatgólos vereség ellenére mindenki dicsérte a játékot, még a kanadai szövetségi kapitány is.

[Customads id=646335]

A 2009-es elit vb-n is Szlovákia és Kanada volt az első két ellenfél. Akkor a szlovákok úgy nyertek 4-3-ra 13 másodperccel a vége előtt lőtt góllal, hogy közben a kapura lövési arány 52-16 volt a javukra. Most a 4-1 alkalmával 28-21, és góljaikat NHL-es, illetve KHL-es sztárok hozták össze.

Kanada ellen a tisztes helytállás volt a reális cél, erre a második harmad elején kis híján 2-2-re alakult az állás. A magyarok előzőleg 1938. február 18-án, Prágában tudtak gólt lőni Kanadának világbajnoki összecsapáson. Akkor amúgy 1-1-es végeredmény született.

A franciák – noha „megfoghatóknak” tűnnek – valójában nagyon komoly csapattal rendelkeznek. Kapusuk, Cristobal Huet 2010-ben Stanley Kupát nyert a Chicago Blackhawks színeiben. A válogatott nagy része hazai bajnokságban játszik, de van a keretükben finn, norvég, német, osztrák és svájci élvonalban szereplő is. Pierre-Edouard Bellemare NHL-es, a Philadelphia Flyers védekező csatára, gyors, nagyokat ütközik, jól hozza el a korongbedobásokat és emberhátrányban alapember, gyakran kettős emberhátrányban is bevetik.

A gárda 2008 óta stabil tagja az élvonalnak, Kanadát már kétszer, Oroszországot egyszer le tudta győzni, két éve még negyeddöntőt is játszott.

A magyaroknál a honosított Sagert Kalvin állapota javult azután, hogy a szlovákok ellen agyrázkódást szenvedett, meg is kapta az orvosi engedélyt a játékra. Magosi Bálint – aki éppen Franciaországban légiós – szárkapocssérülése a múlté, már Kanada ellen jégre léphetett.

A délutáni edzés után Sofron István elmondta: nagyon várja a franciák elleni összecsapást, szeretne a csapat ugyanolyan magas hőfokon játszani, mint tette azt az első két napon.
„Ha hozzuk a saját játékunk, 60-65 percig figyelünk maximálisan, tudunk letámadni, akkor szép eredményt érhetünk el” – mondta. – „Igazi csapatmunkára lesz szükség, mert a franciáknak nagyon jó, komplett válogatottjuk van, amely az elmúlt években nagy bravúrokra volt képes.”

(MTI)