Sakk csapat Eb: győzelemmel folytatták a magyar csapatok

Shares
Fotó: David Bebber/The Times

Fotó: David Bebber/The Times

A magyar férfi- és női válogatott is nyert a reykjavíki sakk csapat Európa-bajnokság második játéknapján, szombaton.

Az első fordulóhoz hasonlóan ismét Rapport Richárd fejezte be elsőként a partiját – és ezúttal is győzelemmel! Őt Balogh Csaba követte, mindketten sötéttel játszottak. Így már csak egy fél pont kellett a csapatgyőzelemhez.

Almási Zoltán játszmája sok izgalmat hozott, ellenfele tisztet is áldozott, azonban rontott, Almási pedig kihasználva a lehetőséget a maga javára fordította az állást, s ő is hozta a győzelmet.

Lékó Péter világossal kényelmes állásban játszott, a végjátékban pedig lépésről lépésre sikerült fokozni az előnyét, végül megnyerte a partit, ezzel a csapat 4-0-ra győzött.

Polgár Judit, a magyar férfi válogatott kapitány így fogalmazott: – Nagyon szép napunk volt! Ricsi megadta az alaphangot: már a megnyitásban jobban állt feketével és neki írták be az első győzelmet. Aztán Csaba meggyőzően vezette végig a partiját, és máris  megvolt a második pontunk. Ekkor, sajnos, kicsit fordultak az események: Zoli a jobb állásában néhány pontatlanság után bajba került es nagyon közel állt a vereséghez, s közben még mindig kérdéses volt, hogy Lékó Petinek sikerül-e nyerésig fokoznia a jobb állását? Nos, a végsőkig kell küzdeni, ezt tették a játékosok, egészen  az utolsó pillanatig. Almási megragadta az egyetlen esélyt, s nemcsak döntetlenre mentette, hanem meg is nyerte a negyedik partit is a válogatottnak, miután Lékó nagyon szép technikával győzött.

A nők szintén remekeltek, mégpedig Litvánia ellen, 3-1-re. Mádl Ildikó és Gara Tícia győzött sötéttel,  Vajda Szidónia és Papp Petra döntetlent ért el világossal.

2. forduló

Férfiak:
Magyarország-Finnország 4-0

Lékó Péter (2708 – Élő-pont)-Tomi Nyback (2594) 1-0
Mikael Agopov (2452)-Rapport Richárd (2693) 0-1
Almási Zoltán (2689)-Tapani Sammalvuo (2422) 1-0
Mika Karttunen (2426)-Balogh Csaba (2645) 0-1

Nők: 
Magyarország-Litvánia 3-1

Vajda Szidónia (2358)-Deimante Daulyte (2369) döntetlen
Salomeja Zaksaite (2196)-Mádl Ildikó (2343) 0-1
Papp Petra (2303)-Daiva Batyte (2147) döntetlen
Rita Zykiene (1913)-Gara Tícia (2353) 0-1