Sarapova ezúttal sem bírt Serenával

Shares
Fotó: Paul Crock/AFP

Fotó: Paul Crock/AFP

Az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság negyeddöntőjében a nőknél és a férfiaknál is két-két papírforma győzrlrm született a negyeddöntő felső ágán.

Marija Sarapova mindössze 4:4-ig volt partiban Serena Williamsszel, ám utána szinte feltartott kézzel játszott. Az amerikai világelső 19. alkalommal győzte le Sarapovát, aki nem tud mit kezdeni Serena Williams játékával. Hasonló volt a helyzet Agnieszka Radwanska és Carla Suarez Navarro „összecsapásán”, a spanyol teniszező mindössze négy játékot nyert el.

Radwanska két évvel ezelőtt jutott be az Ausztrál Open elődöntőjébe, ahol a szlovák Dominika Cibulkovától kapott ki két játszmában (6:1, 6:2). Érdekesség, hogy tavaly a 4. fordulóban Venus Williams állította meg a lengyel teniszezőnőt.

Hirdetés

Serena Williams füvön, kemény pályán és salakon is legyőzte már Radwanskát, a mérleg 8-0 az amerikai javára. A lengyel teniszező mindössze a 2012-es wimbledoni fináléban tudott játszmát nyerni Serena ellen. Utoljára a 2013-as világbajnokságon játszottak egymás ellen, akkor Serena Williams 6:2, 6:4 arányban nyert.

Az amerikai teniszező hatszor nyert az Ausztrál Openen, Serena Williams háromszor bukott el a negyeddöntőben, ám sem elődöntőben, sem a fináléban nem kapott még ki Melbourne-ben. Serena először 2003-ban nyert az Ausztrál Openen, abban az évben az elődöntőben Kim Clijsters, míg a fináléban Venus Williams ellen is szetthátrányból nyert az afro-amerikai játékos.

Djokovic_Federer

A férfiaknál Roger Federer és Novak Djokovics sem veszített el játszmát a negyeddöntőben. A szerb világelső ötször nyert Melbourne-ben, míg háromszor a negyeddöntőben bukott el, de Serena Willamshez hasonlóan sem az elődöntőben, sem a döntőben még nem kapott ki. A legjobb nyolc között 2009-ben Andy Roddick, egy évvel később Jo-Wilfried Tsonga, míg két évvel ezelőtt Stan Wawrinka állította meg Djokovicsot.

Federer Melbourne-ben négyszer nyert és egyszer kikapott a fináléban, míg hat alkalommal(!) az elődöntőben bukott el a svájci klasszis. Djokovics és Federer egymás elleni mérlege 22-22, az Ausztrál Openen negyedik alkalommal játszanak egymás ellen. 2007-ben a legjobb 16 között a svájci nyert 6:2, 7:5, 6:3 arányban.

Novak és Roger 2008-ban és 2011-ben is a melbourne-i elődöntőben találkozott egymással, előbb 7:5, 6:3, 7:6(5), míg három évvel később 7:6(3), 7:5, 6:4 arányban nyert a szerb teniszező. Tavaly 5-3-ra nyert Djokovics, aki a wimbledoni fináléban és a US Open döntőjében is legyőzte Federert.

Közzétette: Valkusz Mate – 2016. január 25.

A juniorok versenyében Valkusz Máté egyesben a vártnál nehezebben győzött, a világelső magyar teniszező 7:5, 0:6, 6:4 arányban győzte le az üzbég Szultanovot. Valkusz következő ellenfele az ausztrál Oliver Anderson lesz. Párosban az első helyen kiemelt Valkusz/Yunseong Chung magyar, dél-koreai kettős 6:4, 6:4 arányban kikapott a Benchetrit, Furness francia duótól.

Ausztrál Open, negyeddöntő

Férfiak

Novak Djokovics (szerb, 1.) – Kei Nishikori (japán, 7.) 6:3, 6:2, 6:4
Roger Federer (svájci, 3.) – Tomas Berdych (cseh, 6.) 7:6(4), 6:2, 6:4
Gael Monfils (francia, 23.) – Milos Raonic (kanadai, 13.)
Andy Murray (brit, 2.) – David Ferrer (spanyol, 8.)

Nők:

Serena Williams (amerikai, 1.) – Marija Sarapova (orosz, 5.) 6:4, 6:1
Agnieszka Radwanska (lengyel, 4.) – Carla Suarez Navarro (spanyol, 10.) 6:1, 6:3
Angelique Kerber (német, 7.) – Viktoria Azarenka (fehérorosz, 14.)
Johanna Konta (brit) – Shuai Zhang (kínai)