Sávolt Attila: megszilárdítani Marci helyét a TOP 100-ban!

Shares

Sávolt Attila neve immár másodszor került az érdeklődés középpontjába. Előbb akkor, amikor versenyzőként jócskán benyomult a teniszezők ATP-ranglistáján a bűvös százas küszöbön belülre. Jókora szünetet követően pedig az utóbbi egy-két évben, amikor az irányításával készülő Fucsovics Márton jutott el hasonló magasságokba. (Fotók: JochaPress.hu)

Sávolt Attilával sikerült hosszabban beszélgetni.

 –  Önnek milyen tapasztalatai voltak az edzőkkel kapcsolatosan versenyzői pályafutása során?

– Ezt még így soha senki nem kérdezte tőlem. Mindig is a Vasashoz tartoztam, talán 6-7 éves lehettem, amikor Wágner Robinál tettem meg az első lépéseket, valamint a Körmöczy Zsuzsi néni edzője, Szöszi bácsi is tanított a legelején.  A Davis Kupa kapitányokat nem számolva is volt legalább nyolc edzőm. A klubon belül volt egy olyan szisztéma, amely szerint 14 éves korig valaki, utána egy másik valaki a korosztályok edzője. Így ment ez mondjuk 18 éves koromig, majd a profi éveim során is legalább négyen foglalkoztak velem. Aki egyértelműen megtanított a technikai alapokra, az Kalmár János volt neki köszönhettem például a legszebb és legjobb ütésemet, az egykezes fonákot. Utána az utolsó éveim mesterét, Alberto Castellanit kell említenem, akitől 2001és 2003 között a Marcival kapcsolatos munkámhoz is a legtöbb tapasztalatot szereztem. A 150. helyről ő irányított arra a nagy áttörésre, amelynek révén elértem egyik nagy célomat, az első száz közé kerülést. Vele mentem fel egészen a 68. helyig, amikor egy „többízületi gyulladásos” betegség sajnálatos módon, 27 éves koromban véget vetett a pályafutásomnak. Castellani nem egyszerűen csak a legtöbbet foglalkozott velem, hanem ő volt az egyetlen, aki a mentális tréningek fontosságát a gyakorlatban is érvényre juttatta.

 – Milyen újításnak kellett jönnie ahhoz, hogy Castellanival korábban nem volt magasságokba emelkedhessen?

– Neki néhány hét elég volt ahhoz, hogy megadja a követendő irányt!  Megnézett 4-5 meccsemet is, majd a lényegre térően kijelentette: ha eredményesebb akarok lenni, akkor a korábbiaknál sokkal többet kell előre mennem a hálóhoz. Ez a változtatás igen gyorsan érdemi eredményt hozott, hiszen 3-4 hónap alatt sikerült bekerülnöm az első száz közé.

 – Saját pályafutásáról utólag mérleget készítve mennyire elégedett?

– Egyértelmű, hogy a mai legjobb magyar játékosokhoz képest sokkal nehezebb feltételek között kellett megvívnom a saját csatáimat. 14-15 éves koromtól egészen a junior korosztály végéig is már rengeteget utaztam egyedül. 1994-től, 18 éves koromtól számítom magamat profi versenyzőnek és profi pályafutásom 60-70 százalékában egyedül, edző nélkül jártam végig a versenyeket. Mindenre magamnak kellett rájönnöm és ezeknek a zömmel mostoha körülmények között megszerzett tapasztalatoknak most igen nagy hasznát veszem a Marcival való együttműködés során. Bár voltak nagyon nehéz időszakaim is, a végső feladás egyetlen pillanatban sem jutott eszembe.

 – Mikor gondolt először arra, hogy amikor majd befejezi, edzőként folytatja?

– Inkább általánosságok szintjén jutottam arra a meggyőződésre, hogy mivel az egész életem a teniszről szólt, feltehetően a visszavonulásomat követően is a sportágban maradok. Még jó időben részt vettem többféle, az edzőség felé vezető képzésen, de a legkomolyabb benyomásokat az ATP több, hétvégeken tartott kurzusai tették rám.

 – Ki volt az első tanítványa, akit érdemes megemlíteni?

– A szerb Pashanski 2006 nyarán keresett meg. Néhány hónap alatt látványos fejlődést tudott felmutatni, öt verseny során a 120.-ik helyről a 80.-ik helyre jött fel, ám a 2007-es évre szóló megállapodást mégsem tudtuk tető alá hozni. Ő ugyanis azt akarta, hogy minden versenyre utazzak vele, ami legalább féléves távollétet jelentett volna. Ezt a családi szavazás egyértelműen elutasította. A kisfiam akkor volt egy éves – semmiképpen nem akartam tőlük hónapokra elszakadni.

 – Pashanski tehát „elrepült” –mihez fogott itthon, 2006-ban, a nagy magyar valóságban?

– Elkezdtem egy teniszakadémia felépítését, illetve működtetését. 2009-ben ezt a vonalat azután fel kellett adnom, ami bennem egyfajta keserűséget váltott ki. Amikor ezt a munkámat ellehetetlenítették, akkor arra jutottam: ha itthon nincs szükség a szaktudásomra, akkor kiköltözünk Amerikába.  2010 és 2014 között Floridában éltünk, ahol egy sportmenedzser cégnek kezdtem el több fronton is dolgozni. Vezetési és szervezési feladataim egyaránt voltak, ezek mellett foglalkoztam magántanítványokkal is. Ami az edzőséget illeti, mindig a juniorok, illetve felnőtt profik közé vágytam, mert úgy gondoltam, ezekben a korosztályokban van a legtöbb tapasztalatom. Hazafelé jövet még egy esztendőt ugyanennek a cégnek a barcelonai leányvállalatánál dolgoztam, de ez a projekt részemről félbe maradt, mert a család a Magyarországra történő visszatérés mellett döntött. Ez több lépcsőben, 2015 novemberéig meg is történt.

 – Ekkor érte egy, a későbbieket döntően befolyásoló megkeresés.

– Így történt. Felhívott Joó Gyuri, aki több volt, mint egyszerű menedzser Marci életében. Nem is tudta, hogy mi már itthon vagyunk – mindenképpen személyes találkozást kért. Ha Joó György nincsen, a Marci pályafutása is egészen biztosan másként alakul. De azt is elmondanám, hogy ha nem ő keres meg, akkor valószínűleg nem vállalom el a Marcival való foglalkozást.

 – Hogyan tervezte a visszatérést követő időszakot?

– Egy kicsit pihenni akartam, reméltem, lesz egy könnyebb félévem. Attól nem féltem, hogy akár itthon, akár külföldön ne tudnék munkához jutni, mert ajánlataim folyamatosan voltak már abban az időben is. Ám jött a Joó Gyuri telefonhívása, ami áthúzta az előzetes elképzeléseket. Ő úgy vélekedett, Marcinak ez az utolsó mentsvár. Joó Györgyöt ismertem, laza, de folyamatos kapcsolatban voltunk, és nagyra tartottam, amit Marciért éveken át elkövetett – bár nekem lett volna egy hasonló támogatóm annak idején. Marcit egyébként nem különösebben ismertem, 18 évesen voltunk egy hetet együtt Amerikában, ennyi.

 – Végül elvállalta. Mennyi időre volt szükség a kölcsönös megismeréshez?

– Ez egy folyamatos tanulás mindkét fél részére, amely gyakorlatilag ma is tart. Még mindig vannak olyan dolgok, amelyekhez esetleg egy hónap elmúltával másként állnék hozzá, mint előbb tettem. Ahhoz 2-3 hónap is elég, hogy kiderüljön: az adott edző és versenyző tud-e egyáltalán együtt dolgozni vagy nem? Amikor átvettem, ő a 250. volt a ranglistán, miközben sok „okos” ember mondogatta: Marcinak az első ötvenben vagy százban kellene lennie. Én azt mondtam: 2015 decemberében tartsunk egy próbaidős, egy hónapos felkészülést, majd három hét Ausztrália után beszéljük meg a hogyan továbbot. A három versenyét követően azt mondtam: Fucsovics Marci 220. helye fizikai állapota, mozgása, játékintelligenciája, taktikai érettsége alapján teljesen reális. Ugyanannyi esélye volt beverekednie magát az első százba, mint a 100 és 220 közötti másik százhúsz játékosnak.

 – Milyen kritikus pontokat emelne ki az eddigi kétéves, közös munkából?

– Legelsőként Marci szerény munkabíró képességét. Magam a rengeteg munkában hittem, és tőle is megköveteltem, ami az első 3-4 hónapban nem ment könnyen. Szerintem ugyanis a minimum 4 órát azért kell minden délelőtt a pályán tölteni, mert csak így győzhet három nyert játszmára menő meccseken. Csak kellő fizikai alapokkal viselheti el fejben is ezt az edzésmennyiséget. Marci 2016 elején olyan volt számomra, mint egy teniszező turista, semmiféle koncepciója nem volt sem edzésre, sem versenyzésre vonatkozóan. Minden ad hoc jelleggel ment nála, amit alapjaiban kellett megváltoztatni. Volt ugyan egy jó francia edzője korábban, de a tartós távollétet nem jól viselte – én magam is mindig azt szerettem volna, ha egy Taróczy Balázs vagy Kuhárszky Zoltán lett volna az edzőm, egy magyarországi biztos háttérrel, ide visszatérési lehetőségekkel. De egyrészt ők vagy megfizethetetlenek voltak a számomra vagy pedig mindig foglaltak voltak, illetve itthon sem voltak adottak a minőségi edzésmunkához szükséges feltételek.  Számunkra ebben a Nemzeti Edzőközpont óriási segítséget jelent.

 – Feltehetően az eredmények csak fokozták Marci harci kedvét?

– Természetesen. a hónapok múlásával, ahogy jöttek az eredmények, egyre jobban bízott abban, amit én elvártam tőle. 2016 januárjában két évet tartottam szükségesnek az első százba kerüléshez, ami korábban sikerült és még korábban is megtörténhetett volna, ha az ominózus térdsérülése több mint fél évig nem hátráltat bennünket.

 – Két évet prognosztizált, hamarabb sikerült a célt elérni. Milyen terveik vannak a jövőt illetően?

– Nekünk mindig egyéves megállapodásaink voltak és most is egy évre köteleztem el magamat a szövetség és Marci felé. Én első fokon a szövetséggel vagyok szerződéses viszonyban. Ami pedig a mindenkit érdeklő anyagi részt illeti, egy versenyzőnek különösen a 150. hely eléréséig igen nehéz a dolga, s akkor még mindig nem tud saját edzőt tartani, a nélkül pedig szinte kizárt a további előrelépés. Szerencsére a szövetség ezen a kritikus időszakon átsegítette Marcit.

 – Mitől lesz valaki jó és sikeres edző ebben a sportágban?

– Abból kell kiindulni, hogy minden játékos más és más. Nyitottnak kell lenni a változások által felszínre kerülő, új szituációkra, amelyek új kérdéseket vethetnek fel. Fontosnak tartom a feltétel nélküli őszinteséget. Ő mindig tudta, tőlem mire számíthat és be is tudta fogadni az én olykor bántó keménységemet is. Nem mindenki képes felnőtt korban változtatásokra, Marci szerencsére egy jól irányítható személyiség, ami a teniszpályán kimondott előnynek számít. Nem az a jó edző, aki állandóan beszél. Sőt, kimondottan rosszul vagyok azoktól az edzőktől akik úgy hiszik, hogy attól tűnnek jelentősnek, hogy állandóan mondaniuk kell valamit. Ahogy a mondás szól: ”aki sokat beszél, keveset mond”. Én nem beszélek sokat sem edzésen sem a versenyeken a mérkőzések alatt, de amikor mondok valamit, az fontos és jelentős. Marci pedig nagyon hallgat rám és nagyszerűen meg tudja valósítani ezeket a dolgokat.

 – Ön egyedül Marcival foglalkozik. Milyen szakemberek segítik az eredményességüket?

– Egy jó kondícióedzőre mindenképpen szükség van, ezt a feladatot Vaskó Balázs látja el, fantasztikus munkát végez ő is Marcival, velünk nagyon jó összhangban. Mellette fontos az egy éve a szövetség által Szerbiából hozott fizikoterapeuta, Tanja Muser, aki Marcit minden edzést követően fél órán keresztül kezelésbe veszi. Mindketten a válogatottakkal is foglalkoznak, természetesen Marci elsőbbséget élvez.

 – Mostanában egyre többet beszélnek az étkezési szokások fontosságáról…   

– Marcinak alapvetően nem rossz az étrendje, az újításoktól viszont sokáig húzódozott. Én nagyon hiszek abban, hogy az étkezésnek igenis komoly szerepe van. Marci ellenkezése reményeim szerint előbb-utóbb alábbhagy majd egy orvosokból és étkezési szakemberekből álló csapat igyekezete révén. Erre most úgy tűnik, van lehetőség. A teniszben akkora nagy a konkurencia, hogy meggyőződésem szerint minden egyes, helyesen megválasztott puzzle-darab megfelelő beillesztése további segítséget jelenthet.

 – Az elmúlt két év során hány versenyre kísérte el tanítványát?

– Megállapodásunk szerint évente tizenötször kellett volna utaznom, de ez a szám inkább kétszer huszonöt volt. Marci kimondottan igényli az edzője jelenlétét. Annak pedig különösen örül, ha olyan tornán szerepel, ahol közvetlenül mögé tudok ülni. Szerencsére a merev szabályok enyhülőben vannak, az ATP is keresi a módját az edző-versenyző közötti, meccs közbeni kapcsolat könnyítésének.

 – Mennyire jelentős az ellenfelek megfigyelése, illetve az edzőkkel való szakmai konzultáció?

– Egyedül is, meg Marcival is gyakran figyeljük a leendő riválisok meccseit. Az edzők 80 százaléka ma már az egykori versenyzőtársaim közül kerül ki, akikkel abszolút őszintén lehet nagyon érdekes és értékes beszélgetéseket folytatni. Meggyőződésem egyébként, hogy a mérkőzések eredménye 85-90 százalékban az edzéseken elvégzett munkát tükrözi vissza. Az adott mérkőzésen belül legfeljebb 10-15 százalékot lehet hozzátenni az edzésekről hozott felkészülés hatékonyságához. A mérkőzéseket a játékos az edzésen nyeri meg!

 – Miként a játékosoknál, az edzőknél is van egyfajta hierarchia, vagy éppen konkrét rangsor?

– Annál nagyobb dolog nincs, mint ha valaki a kezdetektől a világelsőségig vezeti a tanítványát. Olyan nagyon kevés van, mint a Toni Nadal, aki a Rafael Nadalt nagybátyjaként négyéves kora óta mindmáig felkészíti-irányítja. Nekem egyébként a svéd Magnus Norman a példaképem, aki többek között Söderling, majd Wawrinka felkészülését irányította. Vele játékosként majd edzőként is igen jó kapcsolatot ápolok – rajta keresztül jutottunk el a Wawrinkával volt közös edzésekre is. Ugyancsak a jó kapcsolataim eredménye, hogy tavaly Toni Nadal és Magnus Norman is elfogadta a meghívásomat szövetséggel közösen itthon megrendezett nemzetközi edző továbbképző konferenciára. Ilyenből nagyon sokra lenne még szükség itthon, mert szakemberekből nagyon rosszul áll a magyar tenisz. Márpedig jó edzők nélkül nem lesznek jó játékosok.

 – Mire számít a 2018-as esztendő során?

– A fő feladatunk az, hogy Marci megszilárdítsa helyét az első százban. A második év tapasztalatai intők számunkra, hiszen legalább 10-15, olyan teniszezőt ismerünk, aki bekerült ugyan a TOP 100-ba, de a következő évben visszaesett akár a 150-ik pozícióig is. Úgy gondolom, Marci már eléggé megszokta a fokozott mennyiségi és minőségi követelményeket ehhez a szinthez. Ha nem esik ki ebből az edzés és versenyritmusból sem mentálisan, sem fizikálisan, akkor reális esélye van megerősítenie az első százban a helyét. Ez a legfőbb célkitűzésünk.

(MET / jochapress)