Sebastian Vettel jobb Michael Schumachernél!

Vettel a Heti VálaszbólSebastian Vetteltől a szingapúri siker után karnyújtásnyira került az újabb világbajnoki cím. Az eddigi 13 idei futamból megnyert hetet, ha révbe ér, 26 évesen négyszeres vb-győztesnek vallhatja magát. Sokak szerint korai az összehasonlítás a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel, holott Schuminak ennyi idősen még a harmadik cím is álom volt csupán.

A Red Bull most még „csak” háromszoros német világbajnoka a hétvégi Szingapúri Nagydíjon pályafutása 33. futamgyőzelmét aratta, ezzel megelőzte Fernando Alonsót, és már csak három korábbi legenda áll előtte az örökranglistán: Michael Schumacher (91), Alain Prost (51) és Ayrton Senna (41). Ha Sebastian Vettel így folytatja, akár már jövőre Senna elé kerülhet.

Ebben a tekintetben még csak most előzte meg Alonsót Vettel, az idei vb-pontversenyben viszont szakadéknyi a kettejük közti különbség. A német előnye 60 pont, vagyis több mint két futamgyőzelemnyi hat versennyel a vége előtt, a 247-187-es részeredmény igencsak árulkodó a végelszámoláshoz közeledve. Ha Dél-Koreában és Japánban is úgy nyer a spanyol, hogy a német pontot sem szerez, még akkor sem változik a sorrend az élen, de ennek nagyjából annyi az esélye, minthogy a 2015-ös Bajnokok Ligája-döntőben a Mezőkövesddel játsszon a Barcelona.

„A rajtom közel sem volt tökéletes, Nico Rosberg jobban elkapta a ritmust, de aztán mégis el tudtam húzni mellette, a megszerzett előnyt pedig biztosan tartottam, sőt növeltem” – elemzett Szingapúr után Vettel. „Nagyon örülök neki, hogy ilyen nagy előnnyel vezetek, de nem engedhetek ki, mert még sok van hátra. A csapat ezúttal is remekül dolgozott, már csütörtöktől nagyon keményen erre a két órára készültünk. Megterhelő volt, ez az egyik legmegerőltetőbb verseny.”

Az, hogy megterhelő, megerőltető egy futam, még inkább kihozza a technikai háttéren túl a pilóták közti tudásbeli különbséget, talán nem véletlen, hogy a német klasszis ezt megelőzően tavaly és tavalyelőtt is győzni tudott a Marina-öbölben rendezett villanyfényes futamon. Korea következik, Vettelnek pedig a jeongami aszfaltcsík is kedvére való: itt is sorozatban a harmadik futamgyőzelmére készül.

Sokak szerint korai az összehasonlítás a negyedik vb-cím kapujába lépő Sebastian Vettel és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher között. Pedig Vettel 26 éves, a 43 esztendősen visszavonult Schumi a harmadik elsőségét csak túl a 30-on pipálhatta ki, igaz, 2000-től ötös szériába kezdett. Nemcsak a Red Bull-közeli szakértők vallják: „Seb” képes lehet hasonlóra, ő ráadásul a fiatalon elért nagy sikerek miatt helyzeti előnyben is van.

A két kiválóság párhuzama az F1-ben 1989 és 2000 között köröző Johnny Herbertnek is feltűnt. „Sebastian még a sajtótájékoztatón is ugyanúgy beszél, mint Michael. A szavak, amelyeket használ, a kontextus, amelybe helyezi őket. Akár Schumacher 2.0-nak is nevezhetnénk őt” – fogalmazott a brit autóversenyző. „ Minden esélye megvan arra, hogy túltegyen Schumin. A rekordok; a bajnoki címek, a győzelmek, a pole pozíciók ráadásul mind-mind a génjeibe ivódtak.”

Herbert pályatársa, az 1996-os világbajnok Damon Hill kiegészítésképpen azt tette hozzá, hogy a Vettel sikerkorszaka által jelentett egyhangúságért egyáltalán nem a németet terheli a felelősség, sokkal inkább a súlytalan ellenfelek kritikája. „Ahhoz, hogy változatosabb legyen a küzdelem, nem neki kell lassabban vezetnie, hanem a többieknek kell felgyorsulniuk. Lehet, hogy a 2014-es szabályváltozások csökkentik a különbségeket.”

Vettel Forma-1-es karrierje 2007-ben, Indianapolisban kezdődött, az Amerikai Nagydíjon ráadásul rögtön pontszerző lett, miután a nyolcadik helyen intették le. 114 futam van a háta mögött, ez idő alatt 33 futamgyőzelmén túl 56 dobogós helyet, illetve 1301 megszerzett pontot könyvelhetett el.

(Forrás: Heti Válasz)

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPrint this page
This entry was posted in Blog and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.