Sike András: Legnagyobb riválisomat elkerültem a sorsolásnál!

Sike András_MOBJubileumok, évfordulók majd minden esztendőre jutnak a magyar sportéletben. 2012-ben a legsikeresebb magyar olimpiai szereplésre, az 1952-es, helsinki olimpiára emlékezhettünk, idén pedig Szöul jelenthet beszédtémát: az ugyancsak pozitív mérlegű, koreai ötkarikás játékok 25 éves jubileumától is alig két hónapnyira vagyunk. A mob.hu ez alkalommal az egyik meglepetésembert, Sike Andrást hozza emberközelbe: hogyan készült, hogyan élte meg élete legnagyobb sportsikerét és mi minden történt vele azóta. Ezekre a kérdésekre adott érdekes válaszokat a Ferencváros akkori birkózója, mai edzője. 

„Nagy izgalmak közepette készültem az 1988-as nyári olimpiai játékokra, mégpedig elsősorban azért, mert egyáltalán nem volt biztos helyem a kiutazó csapatban. Annak ellenére sem mehettem biztosra, hogy már három világbajnoki szereplés állt mögöttem. Ám amíg 1985-ben és 1986-ban értem el bíztató részsikereket is, addig 1987-ben elég simán kiestem. Ebben én is hibás voltam, például azért, mert többször is „elengedtem” a testsúlyomat. Az 57 kilós versenysúlyommal szemben rendre 65-67 kilóval mérlegeltem.”

 

– A sikertelen Vb után bizonyára mások is képbe kerültek, mint esélyes ötkarikás indulók.

„Pontosan így történt: hivatalos jelöltek és önjelöltek egyaránt pillanatok alatt feltűntek. Az előolimpiára például Simita Imrét vitték ki, de Fekes Tibor, Kiss János és Tihanics Tibor is vérszemet kapott, így tényleg nagy küzdelem alakult ki a szöuli repülőjegyért.”

– Amit végül mégis Sike Andrásnak sikerült megszereznie…

„Nagy harcban dőlt el a küzdelem. Amikor 1988. tavaszán, a norvégiai Kolbotn-ban megrendezett kontinensvetélkedőn bronzérmet szereztem, ez egy kicsit megnyugtatott. Akkor kezdtem érezni, hogy végül mégis csak én lehetek majd ott Szöulban.”

– Milyen várakozásokkal indult a koreai fővárosba és milyen benyomások érték ott?

„Első olimpiámra érkeztem úgy, hogy előzőleg soha nem jártam Ázsiában. Azt hittem, majd milliónyi kerékpáros forgatagába kerülünk és minden másként alakult. Szöul már akkor igazi világváros volt, a vendéglátás rendkívüli, az olimpiai falubeli ellátás pedig magas színvonalú volt. Amibe belecsöppentem, az egyszerűen feldobott állapotot eredményezett.”

– A kötöttfogásúak 57 kilós súlycsoportbeli vetélkedéseinek alakulása pedig csak fokozta a jó kedvét…

„Amire szőnyegre kellett lépnem, már régen túljutottunk az akklimatizáció enyhe altatókkal fűszerezett napjain. Nem panaszkodhattam a sorsolásra sem, hiszen a leginkább elkerülni szándékozott koreai rivális a másik ágra került. Így is volt bőven dolgom, amíg négy meccs után eljutottam a döntőig. Különösen a török származású, de már német színekben indult Rifat Yldiz okozott sok gondot, de végül csak eljutottam a vágyak beteljesülésének küszöbéig.”

– Az utolsó, mindent eldöntő csatában a bolgár Sztojan Balovval kellett összecsapnia.

„Nagyon jól indult a mérkőzés, hiszen megemeltem, majd meg is pörgettem riválisomat, akivel szemben a második menet elején már 9-0-ra vezettem. Ekkor Balov feladta a kilátástalannak tűnő erőpróbát. Én pedig fogadhattam a gratulációkat.”

– Az olimpiai győzelmet követő évei hullámzóan alakultak.

Sike András_Széles József_MOB      Sike András edzőtársával, Széles Józseffel

„A szabályok nem kedveztek nekem, ráadásul sérülések is gyötörtek. Barcelonában sem voltam egészséges, ezért is adtam fel a 9. helyért esedékes meccsemet. A következő években erős ellenszélben kellett folytatnom pályafutásomat. Sem a szövetség, sem a klubom nem támogatott érdemben, edzőmet, Szőnyi Jánost nem engedték dolgozni és a sportorvosi hátország is teljes mértékben hiányzott. Ma is állítom, hibás döntés volt engem 1995-ben visszavonultatni. Így 1996-97-ben még elbirkózgattam a német Bundesligában, majd 1999-ben edző lettem, s azóta is azt csinálom, amit szeretek, s amihez értek. Ezt életem nagy ajándékának tartom.”

– Pályafutására visszatekintve, megvonná a legfontosabb tanulságokat?

„Mint gyakorló edző, egyre inkább látom, mekkora jelentősége van egy sportoló életében egy valóban jó mesternek. Jómagam Egerben kaptam az alapokat Ludnai Józseftől és Soós Lászlótól – sajnos, már egyikük sem él. A fővárosba kerülve, a Ferencvárosban Szőnyi János és Kruj Iván, a válogatottban pedig Hegedűs Csaba és Müller Ferdinánd egyengették az utamat. Mindegyiküknek sokat köszönhetek, s a tőlük kapott tudást igyekszem visszaforgatni tanítványaim felé. A Ferencváros mellett 2001-től a junior kötöttfogású válogatottakat is én készítem fel. Számos junior Vb és Eb-győztes versenyzőm is van, a felnőttek között eddig az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán és az Európa-bajnok Bácsi Péter vitte a legtöbbre.”

Forrás, fotó: mob.hu/jochapress.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPrint this page
This entry was posted in Blog and tagged , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.