Sima újpesti siker a Magyar Kupában

Shares

UTE_MJJSEAz Újpest simán, 7-1-re nyert a MAC ellen a jégkorong Magyar Kupa selejtezőjének csütörtöki mérkőzésén.

A MAC feladta a pályaválasztói jogot, mivel a Tüskecsarnokban még nem készült el a jég. A találkozót így a Megyeri úton játszották. Az Újpestbe mindenki örömére visszakerült a vállsérülés miatt az egész idényt kihagyó Maklári Erik.

Szilassy Zoltán: „Tíz perc hoki elég volt ahhoz, hogy ezt simán behúzzuk. Ez egy jó edzés volt számunkra, semmi több. Sérültünk nincsen, és ez a legfontosabb. Ez a meccs azért volt jó, mert így nem három hetet vagyunk meccs nélkül a Debrecen előtt. Persze az edző nem mondhat mást, nem csak tíz perc hokit akar látni a meccsen, hanem hatvanat. Nem szabad, hogy szokássá váljon ez, erős ellenfelek ellen nem elég tíz perc játék. Nyilván az ember nehezen tud ráhangolódni ezekre a meccsekre, a kis csapat pedig mindig próbálja megmutatni, számára olyan egy ilyen mérkőzés, mint ha egy vb-döntő lenne. Ezeket a helyzeteket le kell kezelni, és úgy kell felfogni, mint egy jó edzést.”

A selejtezőben a Ferencváros, a Debrecen, valamint a Dab.Docler szerepel még. Az osztrák ligában érdekelt Fehérvár AV19, valamint a MOL Ligában döntőbe jutott Miskolc alanyi jogon indulhat a négyes döntőben, ahova így a selejtezőből még két csapat kerül be.

A Final Fournak március 27-én és 28-án Székesfehérvár ad otthont.

Magyar Kupa, selejtező:

MAC Budapest-Újpesti TE 1-7 (1-3, 0-0, 0-4)
Gól: Terbócs (6.), ill. Dömötör (3.), Mihalik (4.), Kiss D. (20.), Tapio (45., 49.), Coleman (45.), Reiter R. (55.)

Forrás: utehoki.hu