Simona Halep ismét finalista a Roland Garroson

Shares
Simona Halep. Fotó: julien Crosnier / FFT

Simona Halep. Fotó: Julien Crosnier / FFT

A születésnaposok csatáját Jelena Ostapenko nyerte, míg Simona Halep második alkalommal jutott be a Francia Nyílt Teniszbajnokág döntőjébe.

Az első elődöntőben a csütörtökön egyaránt születésnapját ünneplő Timea Bacsinszky és Jelena Ostapenko csapott össze. Az első szett a rövidítésben dőlt el a lett lány javára, Bacsinszky ki tudott egyenlíteni, ám a döntő játszmában már Ostapenko mozgott frissebben. A lett teniszezőnő négyszer vette el ellenfele adogatójátékát. A 2 óra 24 perces mérkőzésen az igai nagy különbség a nyerő ütésekben volt, hiszen Ostapenko 50 pontjára mindössze 22 Bacsinszky nyerő ütés volt a válasz. Persze Ostapenkónak sokkal több volt a ki nem kényszerített hibája (45-22).

A következő elődöntőben Karolina Pliskovának kellett kiegyenlítenie Simona Halep ellen, a sikeres küldetés után azonban a döntő szettben már „elfogyott” a cseh lány. Pliskova hiába ütött 45 nyerőt (közte volt 7 ász is), az 55 ki nem kényszerített hibájával önmagát győzte le. Halep eggyel több brékkel, pontosan 2 óra alatt nyerte meg a mérkőzést. A román teniszezőnő három évvel ezelőtt a döntőig menetelt, ahol a bombaformában lévő Marija Sarapovától kapott ki 6:4, 6:7(5), 6:4 arányban.

Simona Halep mindössze a harmadik román teniszezőnő, aki bejutott a Roland Garros döntőjébe. Az első finalista Florenta Mihai volt, aki 1977-ben három játszmában kapott ki a jugoszláv Mima Jausovectől. Egy évvel később azonban Virginia Ruzici a döntőben két szettben győzte le a címvédő szlovén lányt. Érdekesség, hogy ők ketten Jausovec és Ruzici nyertek párosban abban az évben.

Ruzici az 1980-as fináléban az amerikai Christ Everttől kapott ki. Jelenleg Simona Halep menedzsere.

Roland Garros

Nők, elődöntő:

Jelena Ostapenko (lett) — Timea Bacsinszky (svájci, 30.) 7:6(4), 3:6, 6:3
Simona Halep (román, 3.) — Karolina Pliskova (cseh, 2.) 6:4, 3:6, 6:3

Jelena Ostapenko Fotó: julien Crosnier / FFT

Jelena Ostapenko. Fotó: Julien Crosnier / FFT

Piros Zsombor párosban elődöntős

A januári Australian Open egyéni korosztályos bajnoka a spanyol Nicola Kuhn oldalán az első szettet némi meglepetésre elveszítette a nem kiemelt Ryan Nijboer, Alexandre Rotsaert holland, amerikai kettőssel szemben, ezt követően azonban előbb 27 perc alatt egyenlített, majd a döntő rövidítést 10-5-re nyerte meg.

Az elsőként rangsorolt Pirosék az elődöntőben a Sam Riffice, Gianni Ross amerikai duóval mérkőznek.

A 17 éves magyar játékos egyesben szerdán a nyolcaddöntőben búcsúzott.

Junior fiúk, páros, negyeddöntő:

Piros Zsombor, Nicola Kuhn (magyar, spanyol, 1.)-Ryan Nijboer, Alexandre Rotsaert (holland, amerikai) 4:6, 6:3, 10-5

(MTI)