Sisakot Viselek! Túra a Tour de Hongrie útvonalán

Shares

tourdehongrieJúnius 7-én Szombathelyen rajtol és 12-én Budapesten ér véget a Sisakot Viselek! Túra a Tour de Hongrie útvonalán, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos kerékpáros közlekedés fontosságára, s bemutassa a Magyar Körverseny idei útvonalát.

A 470 kilométeres túrához a hat nap során bárhol lehet csatlakozni!

A túra a következő városokat és helyszíneket érinti majd: Szombathely, Keszthely, Balatonföldvár, Dunaföldvár, Kecskemét, Karcag, Kékestető, Gyöngyös és Budapest (a résztvevők a legnehezebb napon két útvonal közül választhatnak majd, az egyik érinti hazánk legmagasabb pontját, a másik pedig könnyebb útvonalon visz majd Gyöngyösre).

Hirdetés

A túra résztvevőihez a hat nap során bárhol lehet csatlakozni, az egyes napi túrákat is végig lehet tekerni. Korlátozott számban van lehetőség a teljes túrán való részvételre is, a szervezők az egyes helyszíneken szállást, illetve étkezést biztosítanak, a teljes túra ára ebben az esetben 30 ezer forint/fő, érdeklődni az info@tdh.hu  e-mail címen lehet.

A Sisakot Viselek! Túra rajt és célhelyszínein színes kerékpáros programok várják az érdeklődőket, az érintett településeken pedig a helyi iskolák tanulói tekernek majd néhány (kilo)métert a túra résztvevőivel együtt.