Soha nem látott tömeg az evezős évadnyitón

Shares
evezés_1704002_évednyitó, a Dunán, 440

A csodás környezet megadta az alaphangulatot

Szikrázó napsütés fogadta a 27. Gróf Széchenyi István Emlékverseny keretén belül megrendezett 7. Nemzetközi Budapest Kupa Regatta, több mint 650 evezős indulóját.

Az evezős évadot ezzel a 12 nemzet sportolóinak tömegét vonzó regattával Jean-Christophe Rolland, a FISA (Nemzetközi Evezős Szövetség) elnöke, Annamarie Phelps, a Brit Evezős Szövetség elnöke és Denk András, a rendező margitszigeti Danubius Nemzeti Hajós Egylet elnöke jelenlétében dr. Bényi Szabolcs, a Magyar Evezős Szövetség elnöke nyitotta meg.

evezés_170402_összkép, 440

A megjelent, mintegy ezerötszáz néző öröme nem csak a rekordszámú nevezésnek szólt, hanem Fürjes Balázs kormánybiztos – a versenyt megelőző gálavacsorán tett – bejelentésének is, miszerint a Budapestre tervezett világversenyek rendezésére alkalmas evezős pálya meg fog épülni a Kemény Ferenc Program részeként.

Hirdetés

A Budapest Kupa 4500 méteres távját több mint 650 versenyző teljesítette. A legfiatalabb részvevő 14, a legidősebb 70 éves volt, ezzel is bizonyítva, az evezés egy életen át űzhető sport. A Budapest Kupa Regattát a ThamesRowing Club és a Műegyetemi Evezős Club csapatai előtt beevező Győri Atlétikai Club szakosztályának csapata nyerte, de a küzdelem akár tovább is folytatódhat a Capital Cup sorozatban, melynek következő állomása Budapest után Bécs lesz.

Idén először került megrendezésre a “Plusz egy kromoszóma sprint ergo futam”, amelyen a Down Alapítvány sportolói különböző sportágakból érkezett olimpikonokkal és világbajnok helyezettekkel közös csapatokat alkotva küzdötték le a kiírt távot. A versenyt Galambos Péter könnyűsúlyú világbajnoki ezüstérmes evezős és az Olaszországból érkezett Andrea Appendido, az SC Armida, versenyzője által alkotott csapat nyerte, éppen csak lehajrázva Pető Tibor, kétszeres evezős világbajnok, olimpikon és Juhász Tamás, a Down Alapítvány versenyzőjét.

evezés_170402_Dopwn + Dávid Imre, 440A Down Alapítvány sportolói és vezetőik. Az álló sorban balról a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke, Dávid Imre. Mellette jobbra Pethő Tibor, korábbi kétszeres világbajnok

Hirdetés

A Regattán a Rióban olimpiai aranyat nyert Valent Sinković is tiszteletét tette, és titkos árverésre bocsájtotta azt a mezt, amelyben a riói pályán a győztes futamát húzta. A jótékonysági akcióval az evezős közösség a Down Alapítványt támogatta, akikkel a DNHE tizenhárom éve van partnerkapcsolatban.

A verseny méltó ünneplése volt a 190 év előtti, a DNHE klub-elődjét alapító Gróf Széchenyi István és angol barátja első közös evezős túrájának, amely a magyar evezős élet kezdetét jelentette.

(MESZ / jochapress.hu)