Sok az új arc a dánok elleni keretben

Shares
Lékai Máté dán szendvicsben

Lékai Máté dán szendvicsben

Az olimpiai bajnok dánok fogadására készül a magyar férfi kézilabda-válogatott sok sérülés miatt megfiatalított kerete, amelyben azért az idősebbek a vezérek.

Pihenhettek egy keveset a Bajnokok Ligája-negyeddöntő franciaországi visszavágójáról vasárnap és hétfőn hazatérő szegedi, illetve veszprémi kerettagok. Nekik hétfőn még nem kellett megérkezniük a válogatott budapesti edzőtáborába, de kedden már a teljes – már amennyire teljes a sok sérülés miatt – keret gyakorolt a Népfürdő utcai Elektromos-csarnokban. Azért Xavier Sabaté kímélte kicsit a részben átmozgató, részben taktikai jellegű edzésen a BL-ben továbbjutó veszprémiek, és a sajnos kieső szegediek közül azokat, akik nagyon kihajtották magukat a hét végén.

A Tromos-csarnokban az MTK edzésre váró női csapatának tagjai árgus szemekkel figyelték Nagy Lászlót, Császár Gábort, Mikler Rolandot és a többi világbajnoki hetedik helyezettet, akik közé az olimpiai bajnok Dánia elleni Eb-selejtező két mérkőzése előtt nagyon sok fiatal tehetséget „kevert” a kapitány.

Most a válogatottra kell összpontosítanunk, mert az a legfőbb célunk, hogy a csapat januárban kijusson a horvátországi Európa-bajnokságra – mondta a Nemzeti Sportnak a közismerten céltudatos Xavier Sabaté, aki persze a gyakorlás befejeztével veszprémi edzői minőségében is kifejtette a véleményét. – Nem csupán nálunk, a dánoknál is jelentős változások történtek. A januári világbajnokság után új edző, a viborgi Nikolaj Jacobsen, a német Rhein Neckar Löwen trénere vette át Gudmundur Gudmundssontól az olimpiai bajnok együttes szakmai irányítását. Nem tudjuk, hogy az azóta eltelt három hónap alatt átformálta-e, és ha igen, milyen mértékben a csapat taktikáját. A keretén nem változtatott, vagyis a világ egyik legerősebb együttese érkezik hozzánk csütörtökön. Nekünk itthon csakis győzelemre lehet játszani, ezt megértik mind a rutinosabb játékosaink, mind pedig a jövő reménységei, akikre fokozatosan egyre több feladatot kell bízni. Veszprémben is sokat foglalkoztam a szorgos tehetségekkel, bízom bennük, rájuk építhető a magyar kézilabda jövője.”

A legnagyobb tehetségek egyike volt Bodó Richárd… A múlt idő viszont már nem időszerű, hiszen nagyszerű tatabányai iskolájának és jelenlegi szegedi trénerének köszönhetően a tehetségből klasszisjelöltté nőtte ki magát, a baloldali átlövő helyén pedig máris szinte egyeduralkodó a keretben. Igaz, ott érzi a tarkóján Dzsamali Iman és Ligetvári Patrik leheletét – de kívánjuk, az legyen a mindenkori kapitány legfőbb gondja, hogy ők hárman versengenek a válogatottban az első számú jobbkezes átlövő titulusért.

„A dánok ellen különösen motiváltan készülünk, hiszen a világbajnokságon hatalmas meglepetést szerezve megvertük őket, így nyilván nagyon szeretnének visszavágni – latolgatta a csütörtöki és a vasárnapi találkozó esélyeit lapunknak a szegedi Bodó, aki a vb-n is csapatunk egyik legjobbja volt. – Persze nem lehetünk önteltek, hiszen a januári siker már történelem… Kiváló erőben levő, gyors csapattal fogunk találkozni, így biztosan hatalmas élményben lesz részük a BS-be látogatóknak.”

HUN_DEN_banner

Szintén a feltörekvők és bizonyítani akarók közé tartozik a veszprémi Ligetvári, akire eddig főleg védekezésben számítottak edzői, de Veszprémben ebben a szezonban támadásban is megmutatta, hogy „csodákra” képes.

„Kitűnő meccs lesz, az már biztos – állította Ligetvári Patrik –, mert bár a dánok és mi is várhatóan továbbjutunk a csoportból, őket rettentően hajtja az általunk megcsorbított tekintélyük visszaállítása. Fantasztikus meccsen nyertünk ellenük a vébén, és ezt tervezzük csütörtökön is. Külön öröm nekem, hogy azokkal a fiúkkal szerepelhetek újra együtt, akikkel a korosztályos válogatottakban is játszottam. Úgy látszik, most már lassacskán a mi korosztályunk jön sorra, de azért tudnunk kell, jó darabig még a rutinosabbak maradnak a vezérek.”

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Borbély Ádám (Veszprém), Mikler Roland (Veszprém), Székely Márton (Tatabánya).
Jobbszélső: Iváncsik Tamás (Elverum, norvég)
Jobboldali átlövők: Nagy László (Veszprém), Balogh Zsolt (Szeged)
Irányítók: Császár Gábor (Schaffhausen, svájci), Győri Mátyás (Balatonfüred), Juhász Ádám (Tatabánya), Lékai Máté (Veszprém)
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Schuch Timuzsin (Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Tatabánya), Vilovszki Uros (Bergischer HC, német)
Baloldali átlövők: Bodó Richárd (Szeged), Dzsamali Iman (Meskov Breszt, fehérorosz), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Veszprém)

A dán keret
Kapusok:
Niklas Landin (THW Kiel, német), Kevin Möller (Flensburg-Handewitt, német)
Átlövők: Michael Damgaard (SC Magdeburg, német), Mikkel Hansen (PSG, francia), Jacob Holm (Esbjerg), Niclas Kirkelökke (GOG), Martin Larsen (Aalborg), Nikolaj Markussen (Bjerringbro Silkeborg), Mads Mensah Larsen (Rhein Neckar Löwen, német), Henrik Möllgaard (PSG, francia), Kasper Söndergaard (Skjern)
Irányítók, szélsők: Anders Eggert (Flensburg-Handewitt, német), Rasmus Lauge Schmidt (Flensburg-Handewitt, német), Hans Lindberg (Füchse Berlin, német), Casper Mortensen (Hannover-Burgdorf, német), Morten Olsen (Hannover-Burgdorf, német), Lasse Svan Hansen (Flensburg-Handewitt, német)
Beállók: Anders Zachariassen (Flensburg-Handewitt, német), Henrik Toft Hansen (Flensburg-Handewitt, német), René Toft Hansen (THW Kiel, német)

Férfi Európa-bajnoki selejtező, 1. csoport, 3. forduló:

Május 3., szerda
18.30: Lettország–Hollandia

Május 4., csütörtök

20.00 Magyarország – Dánia (M4 Sport)

4. forduló:

Május 7., vasárnap
14.00: Hollandia – Lettország
20.30: Dánia – Magyarország (Sport1)

A csoport állása: 1. Dánia 4 pont (65–43), 2. Magyarország 4 (52–43), 3. Hollandia 0 (47–57), 4. Lettország 0 (39–60)

A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja vehet részt a 2018 januárjában Horvátországban sorra kerülő kontinensviadalon.

Forrás: Nemzeti Sport