Sokéves, kemény munka a paksi cselgáncsozók titka

Shares

csel_Hangyási László JÓ   Hangyási László harmadik évtizede dolgozik a paksi cselgáncsozók sikeréért

A közelmúltban megrendezett országos egyéni cselgáncs bajnokságon tarolt a paksi Atomerőmű SE együttese. Nem kevesebb, mint hat versenyzőjük állhatott a dobogó legfelső fokára az eredményhirdetésekkor. A gratuláció mindenképpen kijár a szakosztálynak és vezetőedzőjének, Hangyási Lászlónak, aki harmadik évtizede dolgozik a paksiak sikereiért. A jochapress.hu a kiugróan sikeres Ob-vel kezdte a beszélgetést.

„1986 óta dolgozom Pakson, és majd minden évben sikerült  megszereznünk 3-4 egyéni első helyet – emlékezett az eltelt időszakra a mesteredző. – Általában jók szoktunk lenni, de most egy kicsit kiugró eredmény született, mivel több súlycsoportban nem indultak el az első számú esélyesek. Az így keletkezett vákumba pedig a mi versenyzőink tudtak leginkább beférkőzni.”

 – Kiket tartott előzőleg is esélyeseknek és kik okozták a meglepetéseket?

„Bor Barna (+100 kg), Cirjenics Miklós (100 kg) és Csoknyai László (81 kg) feltétlenül az aranyérem várományosának számított, ők hozták is a tőlük remélt első helyeket. Mellettük a férfiaknál az Ungvári testvérek hiányában Kiss Norbert 73 kilóban tudott előbbre, a legfelső fokra lépni. A nőknél pedig a rendkívül tehetséges, de még csak elsőéves junior Pupp Réka (48 kg) és az utolsó éves ifi, Polgár Luca (52 kg) szerzett korábban nem kalkulálható győzelmet. A hat első mellett egy ezüst- és két bronzéremmel is gazdagodott klubunk éremgyűjteménye.”

 – Ezek az eredmények még véletlenül sem születhettek volna meg komoly szakmai hátország, sok év óta tartó, szisztematikus munkavégzés nélkül…

„Immár lassan huszonöt esztendeje vezetőedzőként dolgozom, és örömmel mondhatom: igen erős stábbal rendelkezünk. A korábbi világbajnok Braun Ákos, Dobai László, Kanczel István és Péri Balázs egyaránt edzőként segíti a mintegy 120, aktív versenyzőt foglalkoztató szakosztályunkat, ráadásul a technikai vezetőnk, Keszthelyi László edző is egy személyben. Így alkalomszerűen ő is csatasorba áll, ha a helyzet úgy kívánja.”

 – Gondolom, a sportág eddigi egyetlen olimpiai bajnoka, dr. Kovács Antal külön méltatást érdemel?

csel_Hangyási, Csoknyai, Bor, Kovács Antal JÓ

  Csoknyai lászló, Bor Barna és Kovács Antal tartják mesterüket, Hangyási Lászlót

„Anti négy olimpiát megcsinált, s bár már túl van a negyvenen, mindmáig hetente többször lejön a kora reggeli edzésekre, ahol már a puszta jelenléte is ösztönző erővel hat valamennyi versenyzőnkre. Ő igazi példakép, aki ráadásul a konkrét gyakorlásokban is sokat segít, elsősorban persze a felsőbb súlycsoportokban.”

– Mi a legközelebbi, kiemelt feladat, amire készülnek?

„Április 24-27 között a franciaországi Montpellierben rendezik a 2014. évi Európa-bajnokságot, ahol a jelenlegi állás szerint három sportolónk indulhat az egyéni küzdelmekben, egy negyedik pedig a csapatversenyben léphet majd tatamira.”