Soproni siker a döntő nyitányán, a DVTK megóvta a mérkőzést

Shares
Fotó: Kisalföld

Fotó: Kisalföld

A Sopron hazai pályán legyőzte a Miskolcot a női kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjének hétfői nyitányán.

Az előjelek a Sopron kilencedik bajnoki címét ígérik, mert miután a csapat megnyerte az alapszakaszt, a rájátszás két párharcában nem vesztett meccset, ráadásul mindhárom idei találkozójukon megverte a Miskolcot. Legutóbb a Magyar Kupa márciusi fináléjában csapott össze a két együttes, akkor 87-58-ra bizonyultak jobbnak Sterbenz László tanítványai. A DVTK 19 év után jutott ismét bajnoki döntőbe, és eddigi három fináléjában rendre alulmaradt.

A húsvét hétfői mérkőzés első hazai kosarára három és fél percet kellett várni, ezalatt a DVTK 5-0-ra tudott ellépni. A borsodiak első 14 pontjából 11-et Rachel Allison szerzett, míg a túloldalon a szintén amerikai Bria Hartley második triplájával lett 17-20 a nyitónegyed vége. A folytatásban a Sopron egy 7-0-ás sorozattal fordított, aztán kevés védekezést és sok kosarat láthatott a mintegy 700 szurkoló. A nagyszünetben 43-40 volt az állás.

Térfélcsere után a magyar válogatott Krivacsevics Tijána vezette házigazdák nyolc ponttal elhúztak (57-49), de a júniusi Európa-bajnokságon szintén a nemzeti együttest erősítő Rasheed Rita, valamint a remeklő Allison révén Maikel Lopez csapata újra felzárkózott. A 61-54-ről induló zárószakaszban 62-63-nál már a vendégekénél volt az előny, Allison pedig 29 pontnál tartott. A következő négy percben két miskolci pontra kilenc érkezett válaszul, a zöld-sárgák pedig onnantól már csak két pontra engedték közel magukhoz ellenfelüket.

A miskolci klub honlapja alapján a mérkőzés után a DVTK óvást nyújtott be, mert megítélése szerint amikor Coulibaly és Krivacsevics együttes szabálytalanság miatt egyaránt kipontozódott, a helyettük beálló cseréknek kellett volna büntetőket dobni.
„A DVTK részéről Szabó Petra így is tett, soproni oldalon viszont Crvendakic helyett Zsovár állt a büntetővonalra.” – írja a dvtk.eu.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc második mérkőzésére csütörtökön kerül sor Miskolcon.

Női kosárlabda NB I, döntő, 1. mérkőzés:

Uniqa-Euroleasing Sopron – Aluinvent DVTK Miskolc 77-74 (17-20, 26-20, 18-14, 16-20)
Legjobb dobók: Krivacsevics 22, Hartley 17, Simon 14, Krnjics 10, illetve Allison 33, Rasheed 14, Coulibaly 11.

(MTI)