Sorozatos bundagyanú Egervári fiainál

Shares

Egervári Sándor_JPEz most kemény lesz. És nem összeesküvés-elmélet, hanem szilárd tény. És….nem saját anyag, hanem átvett. Mégpedig a Sport Plusz két héttel ezelőtti számából, ahol Andics Gábor leírta, Egervári Sándor válogatottjába tíz olyan játékos vált alapemberré, aki korábban belekeveredett az U21-es csapatot érintő bundavádba.

2009 őszén Vass Ádám – aki azóta nemhogy a válogatott közelébe nem kerülhet, de nyílt titok, hogy ezért a nyilatkozatért magyar klub sem nagyon akarja leigazolni – azzal borított, hogy közölte: az U21-es válogatott meccsek előtt, alatt és után különös események történtek. Fiataljaink Szerbiában (0-8), Szlovákiában (1-4) és Walesben (1-4) is kikaptak, a hírek veszekedésekről, vesztegetési kísérletről, eredmények befolyásolásáról, vádaskodásokról szóltak. No és arról, hogy Vass tudott a Szlovákia és Wales elleni meccsek előtti megkeresésekről, Pintér Ádámot pedig a szerbiai Eb-selejtező előtt hívták fel ismeretlenek.

– Hogy hányszor és kiknél próbálkoztak az ügynökök, nem tudom, ám azt igen, hogy az egyik hozzám közel álló játékosnak konkrét ajánlatot tettek – mondta Vass Ádám a sportnapilapnak. – Arra kérték, veszítsük el a meccset. Tudom azt is, hogy a megkörnyékezett futballista visszautasította a megkeresést. Nem akarok rébuszokban beszélni: a történet igaz, de remélem, megértik, hogy a főszereplő nevét most nem tárom a nyilvánosság elé.

Nem sokkal később aztán kiderült, hogy a kapus Somodi Bencét – aki Vass barátja és szobatársa volt – a 2008. október 15-i, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozó előtt, Pintér Ádámot pedig a 2008. szeptember 7-i, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg.

– Hogy ki volt a vesztegető, azt nem mondhatom el, de azt igen, hogy háromezer eurót kínált arra az esetre, ha kikap a magyar válogatott – nyilatkozta Somodi.

Vass szólt az akkori szövetségi edzőnek, Várhidi Péternek is, ám az ügy – elsikkadt. Holott Várhidinek az állásába került a szerbiai 0-8, ami után a szakember kijelentette: a játékosai becsapták, ez nem az ő csapata volt. Majd hozzátette azt is, hogy Vass Ádám, Zsidai László és Filkor Attila hajtott, de a többiek – egy évvel korábban a kapitány szerint még a nagy meleg miatt – csak lézengtek a pályán…

Itt jegyezzük meg, hogy a szerbek elleni meccs előtt már tudtuk, hogy a mieink nem juthatnak tovább a csoportból, és az ellenfélnek is csak nagy különbségű győzelemmel sikerülhetett volna. A kiütés összejött, ráadásul Várhidi – aki megbízott szövetségi edzőként ült a kispadon -, nem csak ezt a munkáját veszítette el ezáltal, hanem a korábban bejelentett olimpiai válogatott edzői posztját is, mert a katasztrofális vereség után felbontották a szerződését…

Érdekes, hogy a szlovákok ellen védő Somodi úgy döntött, ha hasonló esetet tapasztal, mint a tíz hónappal korábbi mérkőzésen, akkor azt jelenti a vezetőknek. És a walesi 1-4 után ez is meg is történt, Vass és Somodi jelentett a holland szakvezetőnek, Wilco Van Buurennek.
– A kispadon ültem, Vass Ádám végighajtotta a meccset, s mivel furcsa dolgokat tapasztalt, odaálltunk Wilco Van Buuren elé, és elmondtuk, mi történt a szlovák meccs előtt – nyilatkozta Somodi, ám ezúttal sem történt semmi…

No, de ezek után lássuk, kik is voltak a főszereplői az ominózus mérkőzéseknek.

A magyar válogatott összeállítása a szerbiai 0-8-on:
Bogdán Ádám – Kiss Zoltán, Guzmics Richárd, Pintér Ádám, Völgyi Dániel – Vass Ádám – Demjén Gábor (Heffler Tibor, 60.), Filkor Attila (Merczel Zsolt, 75.), Zsidai László, Szakály Péter (Korcsmár Zsolt, 28.).

A magyar válogatott összeállítása a szlovákiai 1-4-en:
Somodi Bence – Szekeres Adrián, Debreceni András (Nagy Olivér a szünetben), Lengyel Dániel, Présinger Ádám – Gál András, Vass Ádám – Filkor Attila, Koman Vladimir, Kottán Krisztián (Huszák Tamás a 69. percben) – Simon Attila (Balázs Zsolt a 73. percben).

A magyar válogatott összeállítása a walesi 1-4-en:
Gulácsi Péter – Gál András, Korcsmár Zsolt (Pintér Ádám, 46.), Debreceni András, Présinger Ádám – Vass Ádám, Gyömbér Gábor (Szabó Ádám, 75.) – Koman Vladimir, Szakály Dénes, Stieber Zoltán (Szabó László, 70.) – Németh Krisztián.

A történet innen válik izgalmassá.Bogdán Ádám_JP

A neveket böngészve gyorsan szembeötlik, hogy közülük hányan, de hányan kaptak bizalmat Egervári Sándortól. Szám szerint tízen: Bogdán, Korcsmár, Guzmics, Pintér Ádám, Koman, Stieber, Gyömbér, Szakály Péter, Debreceni és Németh Krisztián.

Azaz: Egervári csapatában csak úgy hemzsegnek a bundaügybe keveredett játékosok, azok, akik résztvevői, főszereplői voltak a szerbiai, a walesi és a szlovákiai utánpótlás-vereségnek. Azoknak a találkozóknak, ami után megbukott Várhidi, s nem csak megbukott, de még a beígért (és már bejelentett) olimpiai válogatott edzői állását is egy csapásra elveszítette a 0-8 után.

Egervári a fenti három meccs játékosai közül majdnem egy kezdőcsapatnyi futballistának szavazott később bizalmat… És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az öt éve Szerbiában 8-0-ra kikapott U21-es válogatott kapusa és védői – Bogdán, Korcsmár, Guzmics és Pintér Ádám – alapemberekké váltak Egervári Sándornál a felnőtt válogatottban, s közülük hárman – Pintért kivéve – végigjátszották az amszterdami 1-8-at…

(Forrás: Sport Plusz)