Sorsdöntő szombat jön a Fradi számára

Shares

Elek GáborA Ferencváros számára sorsdöntő lesz a szombati, Valcea elleni dabasi, középdöntős mérkőzés a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Pontszerzés esetén a zöld-fehérek biztos elődöntősök, máskülönben a jövő hétvégi záróforduló dönt. 

Az utóbbi két KEK-kiírásban első FTC-Rail Cargo Hungaria eddig erőn felül teljesített, hiszen Zácsik után másik ásza, Pena is kidőlt a sorból, és részben emiatt múlt vasárnap kikapott a Krim Ljubljana vendégeként, így az egymás elleni összevetésben már a szlovén együttes a jobb.

Most az a Valcea látogat Dabasra, amely február 3-án 23-22-re kikapott a zöld-fehérektől, ám azóta a román alakulat sztárjai helyi sajtóértesülés szerint hozzájutottak elmaradt bérük egy részéhez, és ismét „ég a harci tűz” bennük.

Elek Gábor (a képen), a ferencvárosiak vezetőedzője az MTI-nek elmondta: az majd csak a pályán derül ki, jót tett-e a csapatnak, hogy négy év után ismét pontot tudtak elvenni a magyar bajnokságban az egyeduralkodó Győrtől.

Már korábban mondtam, hogy a Valcea elleni meccs most a legfontosabb. Sajnos, sok a sérültünk, így kevés a variációs lehetőségünk, de eddig bírtuk erővel. Kérdés, meddig tartható ez…” – jegyezte meg Elek.

Amennyiben az FTC pontot szerez, biztosan bejut a legjobb négy közé, és ebben az esetben először fordulhat elő, hogy két magyar csapat is elődöntős lesz a legrangosabb nemzetközi kupában.

Az egy hét múlva esedékes záráskor a Ferencváros a Zvenyigorod vendége lesz, a Valcea pedig fogadja a Ljubljanát.

A Győri Audi ETO KC a tavalyi BL-finálé ismétlését vívja majd vasárnap Montenegróban. A találkozón már csak a Buducsnoszt Podgoricának van mitől tartania, nevezetesen a kieséstől. A középdöntő február 2-i felvonásán az ETO 27-17-re verte riválisát.

A női Bajnokok Ligája, középdöntő, 5. forduló:

I. csoport:
Randers (dán)-Larvik (norvég), szombat 15.00
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC, vasárnap 19.00

Az állás: 1. és már csoportgyőztes Győr 8 pont, 2. Larvik 4, 3. Podgorica 3, 4. Randers 1

    II. csoport: 
FTC-Rail Cargo Hungaria – Oltchim Valcea (román), szombat 16.00, Dabas
Krim Ljubljana (szlovén)-Zvezda Zvenyigorod (orosz), vasárnap 19.30

Az állás: 1. Ljubljana 6 pont (114-103), 2. FTC 6 (113-113), 3. Valcea 4, 4. Zvenyigorod 0

A csoportok első és második helyezettjei jutnak az áprilisi elődöntőbe, ahol az I. csoport 2. helyezettje a II. csoport 1. helyezettjével, és az II. csoport győztese az I. jelű kvartett másodikjával találkozik.

(MTI)