Spartan Race Visegrádon

Shares

Visegrad Spartan RaceVisegrádon rendezik meg két hét múlva szombaton a világ legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race következő, magyarországi állomását, amelyre mostanáig már közel 5500-an neveztek.

A szervezők tájékoztatása szerint a pálya útvonala titkos, annyit azonban elárultak, hogy a legalább öt kilométeres távon minimum 20 akadályt kell leküzdeniük a versenyzőknek.

Az egész napos esemény fesztiválterületét (rajt-cél terület) a 11-es főút mentén, a Duna-parton lévő visegrádi sportpályán alakítják ki, innen indulnak a 250 fős futamok negyedóránként. A szurkolók folyamatosan figyelemmel kísérhetik a futamokat, emellett színes programokkal várják őket a szervezők, akik külön gondoltak a gyerekekre, hiszen a legfiatalabbak is három különböző korosztályban tehetik próbára magukat a „Kids-futamokban.”

Hirdetés

Az eseményre április 3-ig nevezhetnek online az érdeklődők, ezt követően már csak a helyszínen lesz erre lehetőség.

A környéken várható, szokásosnál nagyobb forgalom miatt már most arra kérik a rendezők az eseményre látogatókat, hogy lehetőség szerint futamuk előtt legalább egy-két órával korábban érkezzenek.