Sportklub: Kilenc órás élő közvetítés a Kékszalagról

Shares

kekszalag_versenyPéldátlan médiatörténeti akcióra készül a SportKlub: a csatorna csütörtökön élőben közvetít a Kékszalag vitorlásversenyről, reggel fél kilenctől egészen az éjjel tíz óra körül várható befutóig.

A SportKlub földről-vízről-levegőből tudósít Magyarország egyik legjelentősebb sport- és társasági eseményéről, hiszen a műsorvezetők a parton felállított stúdióból éppúgy bejelentkeznek majd, mint a hajók között száguldó motorcsónakokból, mindezt látványos légi felvételek kíséretében.

„Ez a 45. Kékszalag, és előttünk még soha senki nem próbálkozott ilyen monstre közvetítéssel. Kilenc órát tudósítunk majd élőben, feltéve, hogy minden a tervek szerint zajlik majd – ezt természetesen nem tudhatjuk előre” – mondta Dávid Bence, a SportKlub produkciós vezetője. „Egy hónapja az egész szerkesztőség vitorlás lázban ég. Úgy kell elképzelni ezt, mint egy klasszikus Tour de France közvetítést. Figyelemmel követjük az eseményeket, de közben sokat beszélgetünk a parton a szakértőkkel és az eseményen jelen lévő hírességekkel. Riportereink jelen lesznek mindenhol, még a vízen is megpróbálják szóra bírni a fontosabb versenyzőket, ha csak pár mondatra is” – magyarázta Dávid Bence.

A rajtot mindenképpen érdemes elcsípni a SportKlub műsorán, hiszen a légi felvételeken káprázatos látványt nyújt az egyszerre induló több mint 500 hajó, de a háttérbeszélgetések azok számára is érdekesek lesznek, akik most barátkoznak a vitorlázással, vagy csak szeretnének belekóstolni ebbe a különleges életérzésbe. A SportKlub összesen 12 kamerát visz a versenyre, és a helyszínen lesznek a csatorna riporterei, műsorvezetői is, köztük Léderer Ákos, Somos Ákos, Pónácz András, Világi Péter, Marenec Fruzsi és Szabados Ági.

„A Kékszalag több mint sportesemény, ez az év egyik társasági fénypontja. Mindig is kaphatóak voltunk a rendhagyó megoldásokra, elég, ha a Dodzsem című vitaműsorra, vagy a Meztelenül könnyed sportmagazinra gondolunk. Szeretjük a sportot más oldalról, formabontó módon megközelíteni, elvégre a versenyeknek az a legfőbb feladatuk, hogy szórakoztassanak” – mondta a produkciós vezető.

kekszalag_sportklub