Stefanos Tsitsipas az új teniszcsillag

Shares

A csoda szombaton éjszaka is folytatódott: a görög Stefanos Tsitsipas eddig egymást követően négy, a tenisz világranglista első tíz helyén álló kiválóságot győzött le Torontóban. A legújabb áldozat a dél-afrikai Kevin Anderson volt.

A 19 éves görög teniszező ugyan éppen nem a semmiből került a fehér sport reflektorainak gyújtópontjába, de azért az megkockáztatható, hogy rendkívüli karrier kibontakozásának lehetünk szemtanúi. Az alkatilag abszolút középszerű, enyhén karikalábú fiatalember ugyanis egy éve még csak a világranglista 160. helyét birtokolta. Édesapja görög, édesanyja korábbi orosz profi teniszező, Julia Szalnyikova – feltehetően tőle örökölt egy adag tehetséget a négy gyermek egyike.

Hogy mennyire is lehet elég ez az örökség, azt majd a következő évek eseményei döntik el. Ami viszont már most biztos: korábban senkinek nem sikerült egyetlen versenyen négy, ilyen magasan kvalifikált játékost pihenőre küldenie, mint most Tsitsipasnak.

A neveken végignézve a sportág élversenyzői, szakemberei és sokmilliós drukkertábora nem tehet mást, mint kalapemeléssel gratulál az ifjú csillagnak. A legyőzöttek sorát az ugyancsak nagy tehetségnek tartott osztrák Thiem nyitotta meg. Ez még elment volna, de a következő skalp hallatán már jött a felhördülés, hiszen az áldozat nem más volt, mint a szerb óriás, Djokovics. Amikor pedig a közeljövő világelsőjének prognosztizált orosz-német Alexander Zverev is gratulálni volt kénytelen a hálónál, már majd mindenki Tsitsipasnak szorított a szombati meccsén, ahol a rendkívül stabil játékáról ismert délafrikai, Kevin Anderson állt a túlsó oldalon.

És megszületett a negyedik csoda is. Az első játszmát simán nyerte Anderson, a másodikat Tsitsipas. A döntő szettben azután 6-6-ig fej- fej mellett haladtak, közben a görög többször is veszni látszó játékot fordított nyerésre. A rövidítésben pedig ő bírta jobban az idegek harcát az ellen az Anderson ellen, aki ugyan jól játszott, de nem vállalt elég kockázatot.

A teniszparádét látván átfutott rajtam a gondolat: ugyan látta-e ezt a bemutatót legjobb női játékosunk, az első negyvenbe tartozó Babos Tímea? Az a 25 éves hölgy, akitől a szakemberek évek óta sokkal többet várnak egyesben. Az a Babos, aki a napokban egy másik görög, a 23 éves Maria Szakai ellen olyan lélektelen játékkal vesztett 6-0, 6-1-re, hogy azt követően legjobb lett volna, ha szégyenében elbujdosik néhány hétre. Ha ő csak félannyira is akarná a sikert, mint ahogyan azért Tsitsipas megküzdött, talán egészen máshol tarthatna. 

Ezért ajánlanám Babos szakmai stábjának Tsitsipas játékának és főleg hozzáállásának elemzését. A tenisz barátainak pedig a vasárnap éjszaka, Torontóban esedékes döntőt, az ifjú görög csillag játékának – az ottani eredménytől függetlenüli – élvezetét.

A fináléban az első helyen kiemelt Rafael Nadal lesz Tsitsipas ellenfele, akitől a barceonai torna döntőjében 6:2, 6:1 arányban kapott ki. Igaz, azt a találkozót a spanyolnak kedvező salakon rendezték. A görög fiú 20. születésnapjn karrierje második ATP-torna fináléjában léphet pályára.

Rogers Cup, Toronto

Elődöntő:

Rafael Nadal (spanyol, 1.)-Karen Hacsanov (orosz) 7:6(3), 6:4
Stefanos Tsitsipas (görög)-Kevin Anderson (dél-afrikai) 6:7(4), 6:4, 7:6(7)

(jochapress / Jocha Károly)