Sterbik Árpád és az alkalmas idő…
Megvallom, nyugodtabb vagyok veszprémi kapus ügyben, mint korábban bármikor. Olvashatom ugyanis a szívdobogtató hírt, hogy Sterbik Árpád 2018 nyarán – tehát csaknem 39 évesen – visszaigazol Veszprémbe, ahol 2001 és 2004 között már védte a bakonyiak kapuját.
Fotó: Javier Soriano/AFP
Sterbik Árpáddal ugyanaz a bajom, mint Nagy Lászlóval: a jó barátok egyike sem szeret ugyanis egyenesen és következetesen beszélni! Most Nagyot „pihentessük”, hiszen Sterbik személye jelenti a konkrét apropót.
Visszaolvastam az M4 Sport tévének ez év februárjában adott „exkluzív” interjút, amelyben Árpád többek között azt mondta: a kétezres évek közepén nem látta alkalmasnak a pillanatot arra, hogy Magyarország színeit képviselje.
Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy emberünk nem mond igazat! Elég csak visszalapozni 2001-ig, amikor is Árpád – miután egy hónap alatt megkapta a magyar állampolgárságot, miközben más, hozzá hasonlóan ugyancsak magyar nemzetiségűek 4, 6 vagy éppen akár 8 évet is álltak sorban ugyanezért – nyomatékkal kijelentette: csak a szerb válogatottban akar védeni, mert ott tanult meg kézilabdázni és mindent a szerb kézilabdázásnak köszönhet.
Ezzel a gondolatsorral tökéletesen egyet lehetne érteni, ha emberünk meg is tartotta volna, amiről beszélt. Ám a három év veszprémi tartózkodás alatt nem változott az alapkoncepció. Spanyolországba érkezve viszont a szerb válogatottnak tett ígéretet „elfelejtette”: felvette a spanyol állampolgárságot és sok éven keresztül, nagy lelkesedéssel védte a hispánok kapuját. A csúcs az lehet, ha Veszprémbe érkezve még mindig a spanyol nemzeti együttes rendelkezésére állna. Hogy azután a várható visszavonulását követően majd a magyar kézilabdázásért dolgozzon…
Tévedés ne essék, soha nem vontam kétségbe Sterbik világklasszis képességeit, miként Nagy Lászlónál sem a szakmával volt gondom! Sokan tudják, hogy a spanyol válogatott Sterbik éveken át együtt számolgatott Nagy Lászlóval, aki három esztendeig meccsről meccsre nevetséges indokokkal halogatta a magyar válogatottban való fellépését.
Nagy végül visszatért Magyarországra, mert itt sokszorosan előnyösebb szerződést kapott, mint amit a Barca ígért neki. Ez sem lenne baj, csak nem kellett volna a három év pihenőről megfeledkeznie és szenvtelen arccal közölnie visszatérésekor, hogy „a válogatottság neki mindig evidencia volt” (Ez a Thália színházban hangzott el…)
Ha Nagy László egyetlen mondatnyi önkritikát gyakorol annak idején, akár az erkölcs bajnoka is lehetett volna. Sterbiknél igen hasonló a helyzet! Neki nem arról kellett volna az M4-ben mesélni, hogy „nem látta alkalmasnak a pillanatot”, hanem csak annyit mondott volna, hogy kereste az előnyösebb megoldást, akkor ma felé sem lehetne senkinek sem még csipetnyi rossz érzése sem.
Ez a két szakmai kiválóság azonban nem az egyenes beszédet választotta, hanem a „mellégurítást”. Hogy azután Sterbik majd 38 évesen még azt is hozzátegye: Magyarországon érzi magát a legjobban.
Csak éppen a piros-fehér zöld színekért nem volt hajlandó megtenni, amit illett volna. Ha már a szerbeknek tett hűségesküjét simán elfelejtette…
(jochapress / Jocha Károly)
