Stieber Zoltán bombagólja három pontot ért

Shares
Stieber Zoltán. MTI Fotó: Kovács Tamás

Stieber Zoltán. MTI Fotó: Kovács Tamás

Érdekes felvezetést szolgáltatott a két szurkolótábor, ugyanis a hazai drukkerek Mixu Paatelainen szövetségi kapitány távozását követelték, míg a mintegy 500 fős, két egymástól elkülönített szektorban helyet foglaló magyar fanatikusok a szövetséget és elnökét, Csányi Sándort szidták.

Jól kezdtek a magyarok, az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést. Eleinte helyzetekben nem nyilvánult meg a mezőnyfölény, de a finnek jószerivel a labdát is alig tudták megtartani. A 7. percben Eremenko kezére pattant a labda a finn büntetőterületen belül, a szlovén bíró mégsem ítélt 11-est. Ezt követően valóságos tűzijáték alakult ki a hazai kapu előtt, de két lövést blokkoltak a védők, Stieber bal felső sarokba tartó próbálkozását pedig Hradecky hárította. Lendületben maradt Dárdai csapata, ám a finn kapus eszén nem tudtak túljárni a magyarok.

Negyedóra elteltével csökkent a vendégek fölénye, az akciókból hiányzott az elképzelés, így veszélytelenné vált a játék. Elvétve már a finnek is megiramodtak a széleken, de támadásaikat a védők könnyedén hatástalanították.

Hirdetés

Ekkor az egyetlen érdemleges esemény az volt, hogy a vendégszektorban helyet foglaló magyar drukkerek átmentek a semleges szektorban lévő, szurkolói kártya nélkül jegyhez jutott társaikhoz.

A szünetig hátralévő idő többnyire unalmas mezőnyjátékkal telt, a finnek meddő játékát jól jellemezte, hogy első kapura lövésükre a 37. percig kellett várni, az is méterekkel fölé szállt. A magyaroknak a finn kapu előterében „fogyott el a tudományuk”, a két elől lévő csatárt csak elvétve sikerült megjátszani, így esély sem volt az akciók befejezésére.

A folytatásban Németh Krisztián becserélése majdnem hamar eredményre vezetett, ugyanis Tőzsér kiugratása után átemelte a kapust, de a gólvonal előtt a visszafutó finn védő még menteni tudott. Ezt követően viszont – a mérkőzés folyamán először – a hazai csapat futballozott veszélyesebben, egy ízben, a 65. percben Eremenko életerős lövésénél Királynak kellett bravúrral védenie.

Hirdetés

Az utolsó negyedórában már ismét Dárdai együttese irányított, de mezőnyfölénye meddő volt. Egyáltalán nem szorult be a finn csapat és komoly lehetőségek sem akadtak.

A 82. percben Tőzsér ívelt be egy szabadrúgást a bal oldalról, egy finn védő ugyan kifejelte a labdát, de Stieber Zoltán a 16-os jobb oldalánál 15 méterről egyből a rövid felső sarokba bombázott (0-1).

Finnország-Magyarország 0-1 Gólszerző: Stieber Zoltán 82. http://bit.ly/1SdpS5D

Posted by MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség on 2015. június 13.

A hajrában a finnek ugyan próbálkoztak, ám a magyar védelem állta a sarat, így sikerült megszereznie a három pontot Helsinkiben, s ezáltal reálisan elérhető maradt a biztos részvételt jelentő első két hely megszerzése is.

Dárdai Pál szerint csapata megérdemelten nyert, és legalább hat százszázalékos ziccerük volt.
„A szezon végén huszáros hajrát vágtak ki a fiúk, le a kalappal előttük! Nagyon szervezett és jó finn csapatot sikerült meglepnünk a labdatartással. Végig kontrolláltuk az első félidőt, megvolt a két-három nagy helyzet is, de kimaradtak – mondta a kapitány. „A szünet után a finnek 15-20 percig jobbak volt, utána rátettünk még egy lapáttal. Stiebernek külön gratulálok, mert technikailag rendkívül nehéz lövést sikerült tökéletesen végrehajtania ilyen kiélezett helyzetben” – értékelt Dárdai, aki a jövőjével kapcsolatban nem tudott nyilatkozni, mert elmondása szerint nem tudja mi szerepel a Hertha BSC és a magyar szövetség közötti megállapodásban. A szakvezető azt viszont hozzátette, „nehéz innen kiszakítani”, mert azt tudja, hogy bár fárasztó, de szívesen jön ide és stábjával együtt jól is dolgoznak.

Mixu Paatelainen, a hazaiak szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy az eddigi eredménytelenség miatt taktikát váltott erre a meccsre, miszerint labdatartás helyett a gyors ellentámadásokra helyezte a hangsúlyt, de ez sem jött be igazán. Értékelése szerint Magyarországnak erős csapata van, amely kiválóan zárja le a területeket, ezért is volt kevés helyzete a csapatának.

A magyar válogatott a mostani diadallal a finneket hét pontra leszakította és a görögök ha nyernek is Feröer-szigeteken, akkor is hat pontra lesznek lemaradva. A román és az északír csapat előnye pedig két, illetve egy pontra csökkent, de a két együttes este találkozik egymással.

A kvalifikációs sorozat szeptember 4-én folytatódik, amikor Magyarország a nagy rivális Romániát látja vendégül.

Eb-selejtező, F csoport, 6. forduló:

Finnország-Magyarország 0-1 (0-0)
Helsinki, Olimpiai Stadion, 22 000 néző. Vezette: Matej Jug (szlovén)
Gól: Stieber (82.)
Finnország: Lukas Hradecky – Kari Arkivuo, Markus Halsti, Niklas Moisander, Jukka Raitala – Sakari Mattila (Joel Pohjanpalo, 85.), Tim Sparv, Perparim Hetemaj – Kasper Hämäläinen, Roman Eremenko – Teemu Pukki (Riku Riski, 46.)
Magyarország: Király Gábor – Fiola Attila, Lang Ádám, Juhász Roland, Kádár Tamás – Stieber Zoltán, Gera Zoltán, Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs (Simon Ádám, 87.) – Priskin Tamás (Németh Krisztián, 46.), Szalai Ádám (Nikolics Nemanja, 77.)