Storcz Botond a maga dolgát nehezítette meg!

Shares

Storcz BotondAmitől finoman szólva is tartani lehetett, az bekövetkezett. A férfi kajak négyes 1000 méteren csak a 7. helyet szerezte meg a moszkvai Európa-bajnokságon. Ez az eredmény nem varázsolta el Storcz Botondot, ezért a szakvezető kénytelen újabb válogatót kiírni.

Joggal vetődik fel a kérdés: hogyan juthatott ez a négyes-téma idáig. Van egy londoni ezüstérmes egységünk, amely Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Paumann Dániel összeállításban a 2012-es sikerét követően minden évben az aktuális világverseny dobogóján végzett. Tehát legrosszabb esetben is 3. lett, de például megnyerte a 2015-ös, bakui Európa Játékok 1000 méteres számát.

Aki azt kérdezi, egyáltalán miért kellett egy ilyen kiegyensúlyozott egységgel szemben válogatót kiírni, az közel jár az igazsághoz. E sorok írója az évek óta tartó nemzetközi eredményesség birtokában a kvótákat is megszerző négyesnek eleve védettséget adott volna – mert megérdemelték volna!

Hirdetés

Ha a szakvezetés ezt másként látta, szíve-joga. De akkor itt a másik kérdés: ha már válogató, akkor miért csak egy fordulót írtak ki, miközben minden más számban két győzelem kellett a riói részvétel kiharcolásához. Éppen a legstabilabb egységek egyikét sújtották a többszörös kockázatot jelentő egyszeri válogatózással? A miértre eddig még nem hangzott el hivatalos és egyértelmű válasz.

A csoda pedig bekövetkezett: a Hufnágel Tibor Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összetételű kvartett legyőzte Kammereréket. Ám az ismételt bizonyítás elmaradt, hiszen a moszkvai 7. helynél Kammererék négyese minden évben sokkal jobban teljesített! Ez a jelentős visszaesés pedig több mint elgondolkodtató! Mitől ment olyan jól a Dombvári nevével fémjelzett egység mindössze néhány gyakorlást követően a válogatón és mitől esett vissza ilyen látványosan?

Válasz helyett lássuk a közeljövőt. Jelenleg azt sem tudni, hogy csak a Kammerer és a Dombvári-féle négyes indulhat a csütörtökig kijelölésre kerülő helyen és időpontban, vagy újabb „szerencsevadászok” is próbálkozhatnak? Hátha most egy harmadik négyes lesz a legjobb? És akkor ki mellett dönthet Storcz Botond?

Storczot most senki ne irigyelje! Igaz, a jelentős pluszfeszültséget elsősorban ő okozta. A kajak négyes kijelölésénél ugyanis akár védettséget ad Kammereréknek, akár két, egymást követő válogatót ír ki, már régen az olimpiára koncentrálhatna az indulás jogát kiérdemlő négyes. Így viszont a majdani olimpiai részvevő konkrét, riói felkészülése mindenképpen csorbát szenved az értelmetlen időveszteség miatt.