Storcz Botond: csak egy kicsit kell csiszolni

Shares
Storcz Botond elégedett. Fotó: MKKSZ

Storcz Botond elégedett. Fotó: MKKSZ

Storcz Botond elégedett. A magyar válogatott felnőtt vezetőedzője szerint olimpiai szemüveggel nézve is pozitív volt a csapat szereplése a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. S van egy-két szám, amelyet ezüstről fel lehet „csiszolni” aranyra a riói olimpiáig.  A világbajnokság előtt többször is elhangzott: Milánóban nem elsősorban az eredményesség, hanem a minél több kvóta megszerzése a fontos. Elégedett a szerepléssel?

Teljes mértékben – mondta Storcz Botond. – Amit elterveztünk, sikerült megvalósítani. A parasportolókkal együtt 16, gyorsasági szakágban 15 kvótát szereztünk, amely már most több, mint a londoni olimpián volt. A kvótaszámok tekintetében is kimagaslóan nyújtottunk ezen a világbajnokságon, legnagyobb riválisaink, a németek csak tíz indulói helyet gyűjtöttek. Persze az olimpiai programban szereplő számok közül is vannak olyanok, amelyeken még tudunk javítani. Egy-két ezüstöt szépen fel lehet „csiszolni” aranyéremre az elkövetkező időszakban. Gondolok itt elsősorban a női és férfi négyes ezüstjére, vagy például Vajda Attila szereplésére, akiben benne volt az érem lehetősége ezen a világbajnokságon is.

A világbajnokság legnagyobb meglepetését Tótka Sándor és Molnár Péter győzelme jelentette. Hogyan értékeli az ő szereplésüket?

Hirdetés

Abszolút pozitívum, hogy ilyen bravúrra voltak képesek. Nem mondhatják el magukról sokan, hogy egy azon világbajnokságon kétszer is megnyerik az aranyérmet. Ez a páros tökéletesen felkészült a világbajnokságra.

A kenu szakágban a magyar versenyzők megszerezték a maximális kvótaszámot. Hogyan tervezik a jövőt női és férfi kajakban?

A női kajakban a maximálisan megnyerhető kvótaszám hat fő lenne, de úgy döntöttünk, hogy nem megyünk rá erre. Londont is megoldottuk öt indulóval, ráadásul most olyan lesz a program, hogy elviekben négy versenyzővel is meg lehetne oldani az olimpiát. Az ötszáz egyes és páros indulói ugyanis be tudnak ülni a négyesbe, ha a kétszáz egyesre külön versenyzőt viszünk, akkor is elegendő az öt kvóta. Férfi kajakban is elvileg a hat kvóta elegendő lehetne, hiszen az ezer négyes tagjai meg tudják oldani az egyest és a párost is, míg a két kétszázas versenyző közül az egyesben is rajthoz tudna állni az egyik kajakos. De itt mindenképpen szeretnénk, ha meglenne a maximális nyolc kvóta, így a jövő évi pótkvalifikáción nekifutunk a K-2 1000 méternek és a K-1 200 méternek is.

Mennyit változott a nemzetközi mezőny az elmúlt évekhez képest? Születtek meglepő eredmények?

Persze, hogy születtek. Több éremesélyes betlizett, olyannyira, hogy még döntőbe sem kerültek. Éppen ezért is nagy szó, hogy mi ennyi kvótát szereztünk.

A női négyes elvesztette Milánóban 2009 óta tartó veretlenségi sorozatát. Mennyire kell tartani a fehéroroszoktól?

Úgy gondolom, ez egy jókor jött pofon volt a számunkra. Ha valaki, valamit zsinórban hat éve megnyer, akkor elkényelmesedhet, és ez az ezüst mindenképpen jó figyelmeztetés. Ellenben a női szakág eredményessége nem sérült, még mindig mi vagyunk a legeredményesebbek a világon, de jelzésértékű, hogy bele lehet futni egy olyan helyzetbe, hogy nem mi nyerjük a négyest. Ami nagy pozitívum ellenben, hogy a riói olimpiára összeállt az a páros, amely Londonra is aranyesélyes lehetett volna, ha Kozák Danuta nem egyesben indul. Ha Rióban esetleg Danuta viszi el az egyest, az sem zárja ki, hogy párosban induljon, mert a program szerint van rá lehetőség.

A világbajnokság végével nem zárul le a gyorsasági szezon, hiszen a héten rendezik az országos bajnokságot és vasárnap elutazik a csapat Rióba, a tesztversenyre.

Kifejezetten kértük a versenyzőket, hogy vegyék számításba, hogy kitolódik a szezon. Fontos, hogy a válogatott megismerje az olimpiai helyszínt. Elsősorban azt, hogy olyan időjárási viszonyok között, abban az időzónában mennyire tud sikeres lenni az átállás.

MKKSZ